Majdnem bekerült Dobó Kata a Trójába Brad Pitt és Orlando Bloom mellé
A színésznő eljutott a casting végső, harmadik köréig, ott azonban nem őt választotta a rendező.
A színésznő eljutott a casting végső, harmadik köréig, ott azonban nem őt választotta a rendező.
hvg.hu
Harminc éve mutatták be először a magyar mozikban a Reszkessetek, betörők! című filmet, a nézők pedig szinte pavlovi reflexszel tudják azóta, hogy nincs karácsony Kevin nélkül, vagy ha mégis, az felér egy országos botránnyal. Mi a titka a filmnek, és miért nem unjuk még most sem?
Cz.F.
Cz.F.
V.É.
A színész most először nyilatkozott a témáról azóta, hogy több nő pert indított ellene szexuális visszaélések miatt.
hvg.hu
Tizennyolc évvel a trilógia befejezése után megérkezett a mozikba a Mátrix: Feltámadások, amely nem tud akkora bravúrt végrehajtani, mint az első rész, és jóval kevesebb csavaros megoldással operál, de az erős nosztalgiafaktor és a szerelmi történet miatt egyetlen rajongó számára sem lesz kiábrándító élmény. Smith ügynök és Morpheus nem (úgy) tér vissza, de Neo legalább még John Wick-külsővel, szövetkabátban is tud kungfuzni. Kritika.
A filmügyi kormánybiztos találkozott Mel Gibsonnal, aki szerinte meglepően sokat tudott Liszt Ferencről.
hvg.hu
Tomás, a halottfotós nem megy Amerikába.
hvg.hu
Még a legoptimistább várakozásokat is felülmúlta a Pókember: Nincs hazaút sikere. Itthon is megdöbbentően magas számokat hozott a film.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Január legelején a magyarok is láthatják, ahogy 20 év után újra találkoznak a Harry Potter-filmsorozat szereplői. Megjelent az első hosszabb előzetes, rögtön magyar felirattal.
hvg.hu
Még csak a felénél tart a forgatás, de már meg is jelent a Blokád című, a rendszerváltásról szóló film első előzetese.
hvg.hu
A színésztől közben megvált az ügynöksége, és kirúgták egy nemrég indult sorozatból is.
hvg.hu
Már zajlik is a forgatása Az énekesnő című filmnek.
hvg.hu
Helyette korhatárossá teszik a filmeket szükség szerint.
MTI
Zárt licitben árverezték el 10 millió forintért a Freeszfe Egyesület javára.
hvg.hu
Okos és megrázó film a Legjobb tudomásom szerint: úgy beszél a szexuális erőszakról, ahogy más filmek nem, és olyan ügyesen vezeti végig a nézőt egy akadálypályán, hogy közben egyszer se bukjon el – és a végén annál nagyobbat essen.
A februári filmfesztiválon mutatják be Joan Verra című új filmjét, de a régebbi produkciói közül is felidéznek.
MTI
Alig több mint tizedannyian voltak kíváncsiak Dobó Kata második rendezésére, mint az elsőre, és a West Side Story új verziója is messze várakozás alatt teljesített.
hvg.hu
Arany Medál-díjat kapott a noÁr Mozgalom alapítója, Molnár Áron, és az Elkxrtukban Dobrev Klárát alakító Gubás Gabi is. Előbbi az év színésze, utóbbi az év színésznője lett. Molnár azonban nem gratulált Gubásnak.
hvg.hu
Öngyilkos lett Veronica Forqué négyszeres Goya-díjas spanyol színésznő, Pedro Almodóvar spanyol filmrendező Kika című 1994-es filmszatírájának címszereplője.
MTI
A legtöbb jelölést Kenneth Branagh Belfast című filmje, illetve a Benedict Cumberbatch főszereplésével készült The Power of the Dog kapta, a sorozatok közül az Utódlás tarolhat.
hvg.hu
Ágh Márton munkáját is díjazták a berlini gálán.
hvg.hu
hvg.hu
MTI