A DK Mesterházyról: "Nem kívánjuk kommentálni más párt belügyeit"
A DK szóvivője nem akarta bővebben kommentálni más párt belügyeit, csak annyit mondott: az az érdekük, hogy az MSZP összeszedje magát.
A DK szóvivője nem akarta bővebben kommentálni más párt belügyeit, csak annyit mondott: az az érdekük, hogy az MSZP összeszedje magát.
MTI
Schiffer András jó döntésnek tartja Mesterházy Attila lemondását.
hvg.hu
Az MSZP elnöke rendkívüli sajtótájékoztatót hívott össze déli 12 órára, amelyen lemondott a párt vezetéséről és a frakcióvezetéséről.
hvg.hu
A külképviseleten leadott szavazatok tanúsága szerint a kint tartózkodó magyarok egész másképp gondolkoznak, mint az itthoniak. A parlamenti pártok közül az MSZP lett a sereghajtó, még az 5 százalékot sem érte el a rá leadott szavazatok aránya. Gyurcsányék sem voltak népszerűek, de a külföldi magyarok között előszeretettel kampányoló Jobbik sem hasított. Az LMP viszont sokkal jobban szerepelt, mint itthon.
hvg.hu
Olyan centralizált szervezetté változott az MSZP az elmúlt években, annyira eltűntek a belső viták, a többféle hang a pártból, hogy „kis-Fideszre” kezdett lassan hasonlítani – mondta a hvg.hu-nak Lendvai Ildikó. A párt volt elnöke szerint ebben nem csak Mesterházy Attila felelős, de szükség van a távozására, és mindent újjá kell szervezni ahhoz, hogy 2018-ra legyen bármi esélye a baloldalnak.
Kósa András
Kósa András
M. László Ferenc
Horváth Csaba megerősítette, hogy a budapesti szervezetek le akarják váltani Mesterházy Attilát a szombati választmányi ülésen, mint mondta, egy ideiglenes elnökséget szeretnének felállítani, amely az önkormányzati választásokig vezetné a pártot. Arról, hogy ki lehetne ennek a testülenek a vezetője, Horváth azt mondta, Botka László szegedi polgármester tartja az ideálisnak.
hvg.hu
Mivel nem tudta összehívni Budapestre az MSZP országos elnökségét, ezért a pártelnök arra kérte a vezetőséget, hogy emailben valljanak színt: komolyan gondolják-e a vasárnapi lemondásukat. A szavazással forrásaink szerint kizárta a Lendvai Ildikó javasolta legegyszerűbb megoldást az EP-választási bukta után az MSZP-ben előállt helyzetre.
MLF
Mesterházy Attila azt fogja javasolni az MSZP választmányának, hogy fogadja el az elnökség lemondását és írjon ki azonnali tisztújítást – erről a szocialista pártelnök beszélt a Népszabadság kérdésére válaszolva.
hvg.hu
Ukrajnában tényleges polgárháború van - jelentette ki Molnár Zsolt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke a testület szerdai zárt ülése után; a testület tagjai az ukrajnai helyzetről kaptak tájékoztatást.
MTI
Ismét Ipkovich György ügyvédet, az MSZP városi szervezetének elnökét jelölik polgármesternek a szocialisták Szombathelyen az őszi önkormányzati választásokon - jelentette be szerdán sajtótájékoztatón Nemény András, az ellenzék párt megyei szervezetének elnöke.
MTI
A nemzetbiztonsági bizottság jobboldali tagjai próbálták bíróság elé citálni Mesterházy Attilát, amiért nem vett részt a bizottság ülésén, de a bíróság felmentette, és szerintük Mesterházy nem is volt idézhető, hiszen nem dolgozott a szakszolgálatoknál – közölte az MSZP-elnök ügyvédje.
MTI
Lázasan keresik a budapesti szervezetek Mesterházy Attila leváltásának módját. A kerületek sorban fogalmazzák meg a jelenlegi vezetés távozását kérő állásfoglalásaikat. A nagy meccs csütörtökön lesz, ez határozhatja meg a perdöntő szombati választmány hangulatát is.
Mesterházy Attila lemondásának elfogadására és új elnökség megválasztására kötelezi a delegáltjait a csepeli MSZP – derül ki az Origo szerint abból az állásfoglalásból, amelyet a szervezet keddi taggyűlése után adtak ki. Az angyalföldi szocialisták után ez a második helyi szervezet, amely élesen kritizálja a pártvezetést.
hvg.hu
Alkut, egyesek szerint elvtelen alkut kötött Botka László szegedi polgármester Mesterházy Attila pártelnökkel, hogy nem zavarják egymás köreit, tudta meg az Atv.hu, de a híroldal szerint Mesterházyt így is leválthatja az elnökség.
hvg.hu
Egy testületre bízná az MSZP vezetését Kovács László, a párt volt elnöke. A szocialista politikus a TV2 Mokka című műsorában szerda reggel azt mondta, egy ütőképes átmeneti csapatra van szükség, amelynek tagjai mögött teljesítmény van, mindez kedvező hatást tenne a választókra.
MTI
A XIII. kerületi MSZP nem nézi szótlanul a vasárnapi – a pártra nézve – csúfos választási eredményeket, és még a szombati országos választmányi ülés előtt megüzenték a pártvezetésnek, hogy teljesítmény nélkül talán senkinek sem kellene vezető pozíciót betöltenie.
hvg.hu
Július közepére lehet új elnöksége az MSZP-nek, ha a választmány elfogadja a jelenlegi vezetők lemondását – mondta Mesterházy Attila, a szocialista párt elnöke hétfőn az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
MTI
Gúr Nándor azt állítja, hogy nem haragszik senkire az EP-választás eredménye miatt, a kudarc okaiból pedig többet is meg tudna nevezni.
hvg.hu
Nehéz helyzetbe hozta az MSZP-t az elnökség vasárnapi akciója. Mesterházy Attila előtt volt egy másik, könnyebben járható út is, de a pártelnök nem ezt választotta. Megnéztük, mivel jár a párt szabályai szerint, ha a vezetőség felajánlja a lemondását. Még ha bukik is Mesterházy, fennáll a kockázata annak, hogy a párt „kétfejű” lesz.
MLF
Több MSZP-s politikus is helyes döntésnek tartja a pártelnökség lemondásának felajánlását, a szombati választmányi ülés kimenetele ugyanakkor hétfői nyilatkozataik alapján nem jósolható meg.
MTI