Mesterházy végre posztolt a Facebookon
Persze újat nem mondott, csak hogy a választási eredmények miatt csalódott.
Persze újat nem mondott, csak hogy a választási eredmények miatt csalódott.
hvg.hu
A vasárnapi csúfos vereség után a szocialista párt „lélektanilag” készen áll leváltani Mesterházy Attilát és csapatát, ám a váltáshoz szükséges ellenjelölt még mindig nincs meg, a jelenlegi pártelnök szorosan a kezében tartja a gyeplőt – állítják a hvg.hu forrásai. Ráadásul a még mindig jelentős tagsággal rendelkező budapesti szervezet Molnár Zsolt lemondásával szétesett. Hiába is váltják Mesterházyt, frakcióvezetőként ő marad az MSZP egyik legbefolyásosabb politikusa.
hvg.hu
Rövid beszéd után jelentette be vasárnap késő este az MSZP elnökségének lemondását a párt elnöke, Mesterházy Attila. A monológ után a politikusok kivonultak, nem válaszoltak az újságírók kérdéseire. Mesterházy egyebek mellett azt mondta, ez a választás az alacsony részvétel miatt biztosan nem volt a demokrácia ünnepe. Úgy fogalmazott: leszereplésük miatt csalódottak, és a rossz eredmény újabb leckét ad az MSZP-nek. A konzekvenciák közül egyet máris levontak, ezért testületileg felajánlják lermondásukat.
hvg.hu
"Az óriási csatazaj közepette minden marad, ahogy volt" – értékelte az EP-választásokat Lakner Zoltán. A politikai elemző szerint Orbán nem fog megijedni Gyurcsány sikerétől, az LMP a jövő váltópártjától igen messze van, a Jobbik pedig úgy beszél saját váltópártságáról, hogy 850 ezer szavazat választja el a Fidesztől.
hvg.hu
Lendvai Ildikó szerint a választási eredmény arra jó, hogy kiderüljön az MSZP meghalt, vagy csak alszik. Unortodox megoldást javasolt.
hvg.hu
Az MSZP-ben változásokra van szükség Szanyi Tibor szerint, a párt EP-listavezetője, aki azt is mondta: a következő napokban azon lesznek, hogy elemezzék, mi történt, szombaton pedig a hogyan továbbról döntenek.
MTI
Brüsszelnek nem üzentek semmit a magyar választók, a magyar politikai elitnek viszont igen. Kérdés, hogy az megérti-e, vagy még inkább, hogy meg akarja-e érteni. A rendszerváltás utáni magyar politikai élet legkisebb részvételi aránnyal lezajlott választása ugyanis ébresztő és büntető pofonokat rejt, és akaratlanul is csapdákat állít.
hvg.hu
Szanyi Tibor szerint természetes volt, hogy ebben a helyzetben a párt elnöksége beadta lemondását.
hvg.hu
Egyetlen városban, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbátorban győzték le a Fideszt a vasárnapi európai parlamenti (EP-) választáson. az MSZP itt több mint 51 százalékot szerzett.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Felajánlja lemondását az MSZP teljes elnöksége a párt országos választmányának – jelentette be vasárnap este Mesterházy Attila pártelnök.
hvg.hu
Szanyi Tibor az alacsony részvételi adatok miatt aggódik.
hvg.hu
Nincs értelme Európa ellen küzdeni, egy másik, egy szociális Európáért kell harcolni jelentette ki az EP szocialista frakciójának vezetője a budapesti Nyugati téren, az MSZP rendezvényén.
MTI
A Szabadság téri emlékmű ellen tiltakoztak ellenzéki pártok vezetői, Gyurcsány szerint a gonosszal nem szabad nagykoalíciót kötni.
MTI
Az MSZP a romákat bíztatja szavazásra, Morvai : csak azért is Jobbik!
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A Századvég legfrissebb felmérése szerint a Fidesz-KDNP stabil vezető pozícióból várhatja az európai parlamenti választásokat.
MTI
MSZP-plakátokat tépkedtek le két cég emberei, őket a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) összesen több mint másfél millió forintra megbírságolta.
MTI
Az MSZP szerint a Fidesz-kormány ma Magyarországon a "leghatékonyabb fogamzásgátló" – mondta Bangóné Borbély Ildikó, a párt országgyűlési képviselője pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
MTI
A XIII. kerületet 1994 óta vezető Tóth Józsefet győzködik az MSZP-ben, hogy induljon el a főpolgármesteri posztért, de egyelőre nem nagyon akaródzik neki – értesült a Népszabadság.
hvg.hu
Míg a választópolgárok több mint fele tét nélkülinek érzi a vasárnapi voksolást, és nem akar részt venni az európai parlamenti választáson, egyes pártoknak létkérdés, hogy jó eredményt érjenek el. Sőt még a biztos győzelemre számító Fidesznek is van veszítenivalója. Elmondjuk, mi a belpolitikai tétje, és milyen hatással lehet a politikusok karrierjére az EP-voksolásnak.