MSZP: tragikomikusan leszerepelt a magyar diplomácia
Tragikomikusan leszerepelt a Külügyminisztérium és Orbán Viktor kormányfő az ukrán válsággal összefüggésben - mondta vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján a szocialisták EP-listavezetője.
Tragikomikusan leszerepelt a Külügyminisztérium és Orbán Viktor kormányfő az ukrán válsággal összefüggésben - mondta vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján a szocialisták EP-listavezetője.
MTI
Közszolgálati panasznapot szervezett a Vértanúk terére 28 szakszervezet. Legtöbben a régóta várt 20 százalékos béremelés érdekében, illetve az elszegényedése ellen emeltek szót. A szervezők szerint sokan félnek kimenni tüntetni, mert azzal az állásukat kockáztatják.
Kazimir Annamari
Március 15-én a budapesti Szabad sajtó úton tartanak közös rendezvényt a baloldali összefogás pártjai.
MTI
Vona Gábor, a Jobbik elnöke szerint a Fidesznek és az MSZP-nek a paksi atomerőmű bővítése körül folyó vitája arról szól, hogy melyik politikai erő cégei tudják megszerezni a 40 százalékos magyar részvételi lehetőséget.
MTI
Zavaros, gyanús ügyekkel készül szétlőni a baloldal kampányát a Fidesz, mely további – Simon-ügyhöz hasonló – botrányokra készül.
MLF
Vitát gerjesztett a baloldali ellenzéken belül annak a kérdésnek az eldöntése, hogy mikor és hogyan indítsák a miniszterelnök-jelölti kampányt. A hvg.hu úgy tudja, az MSZP izraeli kampánytanácsadója annyira felkapta a vizet, hogy végül Mesterházy Attilának kellett közbeavatkozni és elsimítani az ellentéteket. A vita hátterében a Simon-ügy van.
MLF
A DK elnöke szerint mindenki számára fontos lenne tudni a Simon Gábor volt szocialista politikus ausztriai számláján talált mintegy 240 millió forint eredetét. Gyurcsány Ferenc szerdán, az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: mivel Simon Gábor vezető politikus volt, nem ért egyet azzal, hogy a kérdés magánügy.
MTI
Az MSZP azt ígéri, hogy megszüntetné a pedagógusportfóliót, a Nemzeti Pedagógus Kart, a pedagógus etikai kódexet, a tankönyvpiacot pedig újra szabaddá tennék, és a szélsőséges szerzőket kiszednék a nemzeti alaptantervből.
MTI
Nyílt levélben kérdezi Mesterházy Attila MSZP-elnök Borkai Zsoltot, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökét arról, hogy fizet-e a kormánypárt a Magyar Csapat elnevezés használatáért.
MTI
Az MSZP gazdaságpolitikusa szerint a Fidesz elbukta az államadósság elleni harcot, pedig az államosított nyugdíjvagyont is felhasználták a csökkentéséhez.
MTI-OS
Azért kell kiköltöznie a Budai Várból a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézeteinek, hogy "helyet csináljanak Orbán király projektjének" – mondta Braun Róbert szocialista politikus keddi sajtótájékoztatóján.
MTI
Adócsalás és magánokirat-hamisítás miatt hallgatta ki gyanúsítottként az ügyészség Simon Gábor volt országgyűlési képviselőt – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség kedden. Simon tagadta a terhére rótt bűncselekmények elkövetését, a gyanúsítással szemben panasszal élt, szabadlábon védekezik.
hvg.hu
Az ügyészséghez fordult az Országgyűlés mentelmi bizottságának kereszténydemokrata elnöke Simon Gábor volt MSZP elnökhelyettes "alternatív" vagyonnyilatkozatát kérve – írja a keddi Magyra Hírlap és a Magyar Nemzet.
MTI
Szeged MSZP-s polgármestere szerint a Fidesz a kétharmados többségét saját hatalma megerősítésére használta.
MTI
Az MSZP szerint az április 6-i országgyűlési választáson arról kell dönteni, hogy Európát vagy Ázsiát választja az ország. A Fidesz szerint Gyurcsány-korszak és Magyarország jövője között kell választani. Szanyi Tibor, a szocialisták ökle szombaton is lecsapott: szerinte Orbán Viktor Európa helyett Ázsia felé akarja vezetni az országot, és ezzel a döntésével a kormányfő ezer éve az első, aki "önös üzleti érdekektől vezérelve a honfoglalás óta szerzett értékeket politikai honfeladássá akarja változtatni".
MTI
Már nem járul hozzá Simon Gábor, hogy lefilmezzék, és azt állítja, hogy a tévéstábok zaklatják a családját. A parlament mentelmi bizottsága pénteken azzal állt elő, hogy szeretné megkapni azt a vagyonnyilatkozatot, amelyet Simon eddigi pártjának, az MSZP-nek egy borítékban leadott.
hvg.hu
Még a falusi lakossági fórumok is a Simon-ügytől hangosak. A szocialista politikusok kétféleképpen reagálnak: vagy megfutamodnak a kérdések elől, vagy mindent a volt elnökhelyettesre hárítanak. Egy nógrádi MSZP-s kampányrendezvényen jártunk, ahol a milliomos Boldvai László arra panaszkodott, hogy a Fidesz adópolitikája miatt havi 150 ezerrel többet „kell hazavigyen”. Persze meg is ígérte: ha kormányra kerülnek, másképp csinálják, ami neki biztos rossz lesz.
A szocialisták ma már azt mondják, semmi közük a volt alelnökükhöz, ahhoz pedig végképp semmi, hogy honnan van Simonnak 240 milliója – és ez szerintük életszerű. Szanyi maga is azt javasolta, ne érdeklődjenek a pénz eredete felől.
hvg.hu
AZ MSZP megdöbbenéssel értesült arról, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának rendelettervezete szerint a rendelhető tankönyvek listáját csak áprilisban hozzák nyilvánosságra, a rendelés időpontját kitolják a választásokat követő időszakra, az igénylések leadására rendelkezésre álló időt pedig jelentősen lerövidítik.
MTI
Simon Gábor volt szocialista politikus ügyében elindított büntetőeljárás miatt csütörtökön ügyészségi nyomozók jelentek meg az MSZP-székháznál, valamint pestlőrinci házánál is. Az ügyészség nem kommentálta az értesülést.
hvg.hu