szerző:
MLF

Vitát gerjesztett a baloldali ellenzéken belül annak a kérdésnek az eldöntése, hogy mikor és hogyan indítsák a miniszterelnök-jelölti kampányt. A hvg.hu úgy tudja, az MSZP izraeli kampánytanácsadója annyira felkapta a vizet, hogy végül Mesterházy Attilának kellett közbeavatkozni és elsimítani az ellentéteket. A vita hátterében a Simon-ügy van.

Olyannyira dühbe gurult a szocialisták kampánytanácsadója egy szűk körű ellenzéki értekezleten, hogy még a teremből is kirohant – értesült több MSZP-s forrásból a hvg.hu. A párt kampányát szervező izraeli szakember, Ron Werbert információink szerint akkor vált indulatossá, amikor Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölti kampánya került terítékre, amit ő a Simon-ügy miatt késleltetett volna. Ezt ugyanis elsősorban ő szervezi, viszont múlt hét szerdáig nem volt teljesen világos, hogy mikor indul, és hogyan kapcsolódik majd az összefogás általánosabb, mozgósító kampányával. Úgy tudjuk, végül Mesterházy avatkozott közbe és simította el az ellentéteket.

Bár az első két nap tapasztalatai alapján az öt párt szövetségéből létrejött Összefogás jól szerepel az aláírásgyűjtő hajrában, a különböző pártokhoz tartozó források szerint lassan alakult ki a szervezetek közti összhang, és másfél hónappal a választások előtt meg vannak csúszva a közös kampánnyal. Egyébként kedden a Fidesz és az Összefogás versenyt futott, hogy ki jelentse be előbb: másfél nap alatt összegyűjtötte a jelöltenkénti 500 aláírást. A Fidesz jelentette be előbb hírsms-ben, de Mesterházy megelőzte sajtótájékoztatójával Kocsis Máté fideszes kommunikációs igazgató bejelentését.

Mesterházy békített

„Ron szenvedélyes ember, ezért szeretjük, így tudja igazán lelkesíteni az aktivistákat” – mondta a szocialisták kampányszakértőjéről az MSZP-s stáb egyik tagja. „De nem ő határozza meg a kampány menetrendjét, nem ő szüli a stratégiát, ezért a párt választott tisztségviselői a felelősek” – magyarázta a forrás, hogy mi szokott időnként feszültséget okozni.

Mikor indul a miniszterelnök-jelölti kampány?
©

Az öt párt (MSZP, Együtt, DK, PM, liberálisok) vezetői, illetve kampányfőnökei hetente egyszer – rendszerint szerdán – összeülnek, hogy a legfontosabb kérdéseket, a heti teendőket átbeszéljék. Egy ilyen találkozó volt a múlt szerdai is, ahova meghívták az MSZP-nek tanácsokat adó izraeli szakembert, mutassa be, hogy fog felépülni a közös miniszterelnök-jelölt kampánya. Forrásaink szerint azért kérték erre, mert korábban nem kaptak elég információt Werbertől, ugyanakkor össze akarták kapcsolni Mesterházy kampányát a rövidesen induló közös mozgósító kampánnyal. Az utóbbi főleg plakátokon fog futni és információink szerint a fő mondanivalója az lesz: aki az Összefogásra szavaz, az az Orbán-rendszerről mond népszavazásszerű ítéletet.

A több forrásból megerősített információnk szerint Werber viszont jelezte, ő a miniszterelnök-jelölti kampányért felelős, aminek kialakította az ütemezését, és ha mások beleszólnak ebbe, akkor ő nem tudja garantálni az eredményeket. Forrásaink szerint amellett kardoskodott, hogy ezzel az elmúlt napok eseményei fényében még várni kell, március elején, inkább a következő hónap közepén kéne elindítani, amit a többi párt stratégái túl későnek tartottak. „Nyilván arra vár, hogy elüljenek a Simon-ügy keltette hullámok, ám erre már nincs idő” – fogalmazott az Összefogás egyik kampányszakembere.

Mint arról beszámoltunk, a Fidesz-közeli CÖF már fel is tette a bohócos plakátjára a hamis vagyonnyilatkozatába belebukott Simon Gábort. Forrásaink megerősítették, amiről az Index írt szerdán: Mesterházyt szándékosan vonták vissza az első vonalból, hogy ne támadja a Fidesz a Simon-üggyel. A távolságtartás miatt viszont már a szövetségese, Gyurcsány bírálta szerdán az InfoRádióban, aki azt mondta, nincsen igaza Mesterházynak, Simon vagyongyarapodása nem magánügy, szembe kell nézni a helyzettel. „Werber félreértette, Attila viszont értette, hogy mi mit mondunk. Nem beleszólni akartunk a dolgába, csak a közös nevezőt akartuk kialakítani az egyes kampányelemek között” – magyarázta az eseményen részt vett forrásunk. A vita hevében az egyik forrásunk szerint Werber kirohant a teremből, ám végül Mesterházy higgadtan kezelte a helyzetet, megbékítette a feleket, lenyugtatta a tanácsadót.

Ilyen Werber, amikor indulatos

Egyébként nem ez az első eset, hogy Werber dühbe gurult. A szakember – többéves kihagyás után – 2012 decemberében tért vissza Magyarországra tanácsokat adni a legnagyobb ellenzéki pártnak. A Hetek már egy hónappal később arról számolt be, hogy a tanácsadó keményen kiosztotta a szocialistákat. A hetilap szerint az MSZP politikusainak és aktivistáinak azt mondta, ne viselkedjenek úgy, mintha egy „nagy rakás szerencsétlenség” lennének. Az Index 2004 áprilisában számolt be arról, a párt székházában a kampánycsapatnak tartott zárt értekezleten Werber szintén letorkolta a szocialistákat. Akkor a szakember az alacsony népszerűségre hivatkozva azzal kezdte beszédét, hogy „nagy szarban vagyunk”, majd a Fideszt „paranoiás bandának”, „egyemberes pártnak” nevezte. A 2002-es kampányban pedig annyira feldühödött, amikor az MSZP-s politikusok hosszan vitatkoztak a jogkörökön, hogy felugrott az asztalra és onnan osztotta ki őket.

A Simon-ügy körül forognak az események

A Simon-ügy sok tekintetben hátráltatja az Összefogás kampányát. Mint arról korábban beszámoltunk, múlt hét pénteken lemondták az ellenzéki együttműködés péntekre tervezett kampánynyitó rendezvényét. A változást hivatalosan azzal indokolták, hogy hétfőn indul az aláírásgyűjtés, nem akarták pár nappal korábban Budapestre rendelni az aktivistákat.

Ron Werber a szocialistákat okosítja
©

Egyes szocialista forrásaink úgy értelmezték a rendezvény lemondását, hogy Gyurcsány Ferenc borította fel a menetrendet, amikor szombatra tette az évértékelő beszédét. DK-s forrásaink szerint viszont épphogy a szocialisták kérték az esemény elnapolását, mert a Fidesz egész héten „ütötte” a Simon-ügyet, pedig az MSZP néhány nap alatt rövidre zárta azzal, hogy teljes visszavonulásra késztette a volt elnökhelyettest.

Az ellenzéki szervezetek közti viták, egyezkedés többször felülírta már az MSZP kampánystratégiáját. A párt már a tavaly októberi kongresszusán bemutatta a jelöltjeit, a listáját, de pár nappal később a bajai kamuvideó és Gyurcsány október 23-i beszéde átírta a forgatókönyveket. Az MSZP januárban egy nagyszabású plakátkampánnyal akarta indítani az évet, amikor Bajnai Gordon újraindította a tárgyalásokat és végül megalkották a közös listát. A kampánystáb három tagja, Molnár Zsolt, Szigetvári Viktor és Karácsony Gergely is azt mondta, „kellemes meglepetés” volt számukra, hogy – a közvélemény-kutatások pozitívnak nem mondható eredményei ellenére – egyetlen nap alatt ennyi aláírást kaptak, a lakossági fórumokra esetenként több százan mennek el. Molnár azt mondta, a kampány következő szakaszát a március 15-i ünnep vezeti majd fel, amire Mesterházy nagyszabású beszéddel készül és elindul a miniszterelnök-jelölti hajrá is.

Korábban Gyurcsány volt az, aki elégedetlen volt a kampánymenetrenddel. Még decemberben azt szorgalmazta, hogy hozzanak létre árnyékkormányt, nevezzenek meg miniszterjelölteket. Mint arról a hvg.hu beszámolt, erről azóta zajlanak tárgyalások az MSZP-n belül, főleg az idősebb politikusok dolgoznak azon, hogy kifejezetten a kormányzás első 100 napjára legyen intézkedési terve a szocialistáknak (például ha zavargások törnének ki). Januárban még arról is volt vita az Együtt-PM és az MSZP között, hogy a másik párt jelöltjei megfelelőek-e, elég sokat dolgoznak-e a kerületükben, ám ezt is felülírta a DK-val és a liberálisokkal való egyezkedés.

Azt pártállástól függetlenül minden ellenzéki forrás megerősítette, azt követően, hogy február elején kialakították a közös arculatot, megtalálták az Összefogás nevet, felállt a közös kampánystáb, kialakult a közös nevező, legfeljebb szakmai vitákat folytatnak. Információink szerint mindennap legalább egy fél órát egyeztet a sajtóval kapcsolatot tartó kommunikációs stáb, hetente egyszer a pártelnökök, illetve egy másik alkalommal pedig a kampánystábok egyeztetnek.

Így forrásaink szerint február közepére már csak annak a kérdésnek a tisztázása maradt hátra, hogyan viszonyuljon egymáshoz a miniszterelnök-jelölti és a mozgósító kampány, amibe Werbert is be kellett vonni. A múlt héten egyébként a több kampány már végigcsinált, most a DK által indított Kuncze Gábor bírálta az Összefogást, amiért meg van csúszva. Az SZDSZ egykori elnöke a hvg.hu-nak adott interjújában azt mondta: „mi régen már a választási előtti év szeptemberében elkezdtük összerakni a programunkat. Ezt közvélemény-kutatásokkal megmértük, majd ez alapján megfogalmaztuk a fő kampányüzeneteket, legyártattuk szakemberekkel a kampányanyagot. Januárra mindennel készen voltunk, a jelöltjeinket is felkészítettük (…). Olyan sem fordulhatna elő, hogy Orbán Viktor az országot rabláncra fűző megállapodást ír alá Vlagyimir Putyinnal, az Összefogás pedig lefagy, két nappal később reagál.”

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MLF Itthon

A Fidesz rettegett "démonjával" győzné le Orbánt az MSZP

Bár a Fideszben lelkiismeretlen agresszorként, a karaktergyilkos kampányok szakértőjeként, az MSZP-ben pedig egyenesen zseniként tartják számon, a szocialistákat 2001 és 2004 között lelkesítő Ron Werber tudását mindkét pártban túlbecsülik. Évek óta nem szervezett nagyszabású kampányt, 2004-ben ellenzéki hangütéssel akarta megverni az ellenzéket, 2002-ben pedig inkább végrehajtó volt, mintsem főstratéga. Mozgósítani és lelkesíteni viszont tud, és az ellenszélben lévő MSZP-nek erre szüksége is van.

hvg.hu Itthon

Az Összefogás megelőzte a Fideszt

Az Összefogás mind a 106 körzetben összegyűjtötte a szükséges számú aláírást – közölte Mesterházy Attila. Az MSZP-elnöknek ezt sikerült éppen a Fidesz hasonló témájú sajtótájékoztatója előtt bejelentenie.

Kósa András - M. László Ferenc Itthon

Már most Simicskával küzd az ellenzék a kampányban

Politikai nyomás van a „nem Simicska-érdekeltségű” hirdető cégeken, ezért is nehézséget okoz egy plakátkampány megszervezése – mondta a hvg.hu-nak Szigetvári Viktor, az Együtt-PM kampányfőnöke. Az MSZP egyes helyi szervezetiben ugyanakkor még nem múlt el nyom nélkül, hogy Bajnai Gordonék jelöltjeinek javára kellett a sajátjaikat visszaléptetni.

A Fidesz el sem ment, így határozatképtelen lett a parlamenti ülés, ahol a klímaválságról vitáztak volna

A Fidesz el sem ment, így határozatképtelen lett a parlamenti ülés, ahol a klímaválságról vitáztak volna

Nem engedték be az IKEA éttermébe a vakvezető kutyájával érkező vásárlót

Nem engedték be az IKEA éttermébe a vakvezető kutyájával érkező vásárlót

4 dolog, amit tegyen meg az életéért 35 fölött

4 dolog, amit tegyen meg az életéért 35 fölött

Leváltaná az Orvosi Kamara ellenzéke a 16 éve hivatalban levő elnököt

Leváltaná az Orvosi Kamara ellenzéke a 16 éve hivatalban levő elnököt

Megmérgeztek egy teljes sascsaládot Békés megyében

Megmérgeztek egy teljes sascsaládot Békés megyében

Rálőttek egy gyerekekkel teli óvodára Révkomáromban

Rálőttek egy gyerekekkel teli óvodára Révkomáromban