#MSZP

Összefogott az RMDSZ az MSZP-vel

Együttműködési megállapodást írt alá szerdán Kolozsváron a Magyar Szocialista Párt (MSZP) Táncsics Mihály Alapítványa és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezetői által alapított Kós Károly Akadémia Alapítvány.


Nem mindenki örült Mesterházynak Kolozsváron

Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) szervezet által mozgósított fiatalok transzparensekkel felszerelkezve próbáltak bejutni arra a rendezvényre Kolozsváron, ahol az MSZP elnöke, Mesterházy Attila mutatta be pártja új alapokra helyezett nemzetpolitikai programját. Mesterházy meghívása ellen Tőkés László is szót emelt.


MSZP: egyre több erdélyi kap vezető pozíciót Miskolcon

Egyre nagyobb számban kapnak vezetői posztot Erdélyből áttelepült magyarok Miskolcon, ez tény, és ez nem emberek listázása - reagált Földesi Norbert, az MSZP miskolci önkormányzati frakcióvezetője Kriza Ákos (Fidesz-KDNP) polgármester szerdai sajtótájékoztatóján elhangzottakra.






Egyetértettek az egykulcsos adó eltörlésében az ellenzéki egyeztetésen

A jelenleginél méltányosabb közteherviselést tartanak szükségesnek az ellenzéki egyeztetések résztvevői. Keddi megbeszélésükön egyetértettek az egykulcsos személyijöveledem-adózás megszüntetésében, az adókulcsokról és a különadók kivezetésének ütemezéséről viszont - főként az MSZP és a Demokratikus Koalíció véleménykülönbsége okán - nem jutottak megállapodásra.








Szociális gettónak nevezte az ócsai adóstelepet az MSZP

A bajba jutott devizahiteles családoknak épülő ócsai lakóparkról vitáznak hétfői közleményeikben a kormánypártiak és a szocialisták: az MSZP szerint "szociális gettó" épül, mivel a területen "se óvoda, se bölcsőde, se iskola, se munkahely, de még gázfűtés se lesz", a Fidesz azonban mindezt sértegetésnek tartja.




Ron Werber terepmunkán: kezdődik az MSZP-sek tréningje

Ron Werber izraeli-amerikai kampányguru a következő napokban személyesen készíti fel az MSZP választókerületi felelőseit - írta a hétfői Népszabadság, amely úgy értesült, hogy a szakértő szinte minden héten egy-két napot Magyarországon tartózkodik és aktív felkészítő munkát végez az ellenzéki párt különböző szervezeteinél.


Kuncze kispadra kerül, a Nők Lázadása egyelőre kimarad a tárgyalásból

Sorra jelentkeznek be az MSZP által kezdeményezett ellenzéki tárgyalássorozatra a különféle - mérhető támogatottsággal egyelőre nem rendelkező - pártok és szervezetek. Nemcsak az SZDSZ volt elnöke, Kuncze Gábor jelezte csatlakozási tárgyalását, hanem a Munkáspárt és Nők Lázadása is asztalhoz ülne. A szocialisták nem akarnak szelektálni közöttük, kizárni pedig senkit nem fognak, de feltételeket szabtak.