Az MSZP-s kerekasztal az oktatással folytatja
Az MSZP által indított Szövetség a változásért elnevezésű kezdeményezés január végén oktatási kérdésekről tárgyal - közölte Kunhalmi Ágnes, a szocialista párt elnökségi tagja pénteki sajtótájékoztatóján.
Az MSZP által indított Szövetség a változásért elnevezésű kezdeményezés január végén oktatási kérdésekről tárgyal - közölte Kunhalmi Ágnes, a szocialista párt elnökségi tagja pénteki sajtótájékoztatóján.
MTI
Schiffer András szerint az LMP szakítani akar azzal a negyedszázados politikával, amelyik a külföldi tőke és az olcsó, képzetlen hazai munkaerő házasságában látta Magyarország felemelkedésének zálogát.
MTI
Az MSZP szerint a kabinetnek vissza kellene vonnia a közszférában alkalmazandó nyugdíj-politikai elveket rögzítő decemberi határozatát, mert ezzel totális káoszt idéz elő - mondta Korózs Lajos, a szocialista párt elnökségi tagja csütörtöki sajtótájékoztatóján.
MTI
Legalább nyolc megyéből indulna a 2013-as Éhségmenet, amely február 11-ére, a parlament idei első ülésnapjára érkezne Budapestre - mondta a Világgazdaságnak Komjáthi Imre, a Közmunkás Szakszervezet társelnöke.
hvg.hu
Ron Werber politikai kampánytanácsadóról közölt cikket a Heti Válasz, amelyhez kapcsolódva Braun Róbert MSZP-s politikus és a Bajnai Gordonnal dolgozó Szigetvári Viktor is megszólalt. Braun szerint az MSZP már kampánygurukkal is tárgyal, Szigetvári pedig azt mondta, nem Werber fújta fel a "köteles beszédet" 2002-ben.
hvg.hu
Zűrzavart okozott az Együtt 2014-ben az LMP-től kapott kosár és az MSZP által kezdeményezett ellenzéki tárgyalássorozat. Bár Bajnai kedden időszerűtlen "koalíciós" egyeztetésnek nevezte a tárgyalásokat, ezzel indokolva az Együtt 2014 távolmaradását a további szakpolitikai egyeztetésekről, a mozgalom tárgyalója mégis megjelent az egy nappal később tartott közjogi beszélgetésen. Szintén feszültségeket keltett a mozgalomban az MSZP által meghívott személyek listája, miközben az Együtt is volt minisztert delegált. Bajnaiék lépéshátrányba kerültek az ellenzéki összefogást szorgalmazó MSZP-vel szemben, ezért az Együtt a párttá alakulással próbálja behozni lemaradását.
hvg.hu
Az MSZP elnöksége elítéli, hogy a Fidesz még mindig nem határolódott el a párt tagjától, Bayer Zsolttól a Magyar Hírlapban megjelent cikke miatt, ezért képviselteti magát a vasárnapi tüntetésen, amelyet a Demokratikus Koalíció (DK) szervez a nagyobbik kormánypárt székháza elé.
MTI
Az MSZP, az Együtt 2014, a Demokratikus Koalíció, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a Szövetségben, Együtt Magyarországért Párt múlt héten kezdődött közjogi egyeztetéséhez két újabb szervezet csatlakozott: az Ungár Klára egykori fideszes, majd SZDSZ-es képviselő vezette Szabad Emberek Magyarországért - Liberális Párt, valamint a Kuncze Gábor korábbi SZDSZ-elnök nevével fémjelzett Szabadelvű Polgári Egyesület.
MTI
Az MSZP szerint a kormánnyal szembeni bizalmatlanságot jelzi az ipari termelés csökkenése, ezért mielőbb szakítani kell a Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter nevével fémjelzett gazdaságpolitikával.
MTI
Az MSZP szóvivője furcsállja, hogy vezető Fidesz-kommunikátorok azért nem kommentálják Bayer Zsolt Magyar Hírlap-os felháborodást kiváltó cikkét, mert nem olvasták. Eközben a lap tele van állami hirdetésekkel - írta Török Zsolt.
hvg.hu
Az MSZP roma tagozata felháborító provokációnak tartja Bayer cikkét, amely szerintük arra szolgál, hogy az ország állapotáról terelje el a figyelmet.
MTI
A Szövetség a változásért elnevezésű kezdeményezés kedden az MSZP tavaly októberben vitára bocsátott gazdaságpolitikai programjáról tárgyal. A keddi megbeszélésen az Együtt 2014 képviselői nem vesznek részt – erősítette meg Józsa István.
MTI
"Ha a választók azt látják, hogy pártok képviselői alkudoznak egy zárt helyiségben, mielőtt velük megbeszélték volna a programjukat, az lesz az érzésük, hogy nem változott semmi" - indokolta Bajnai Gordon, hogy az Együtt 2014 miért nem vesz részt az ellenzék szakpolitikai egyeztetésén. Szeretné, ha a korábban kormányzó, most ellenzéki politikusok megígérnék a választóknak, hogy nem követik el a múlt hibáit.
MTI
Török Zsolt MSZP-szóvivő szerint nehezen védhető, hogy az MTVA több tízmillió forintokat költ közterület-használatra a Kunigunda utcában, valamint a biztonsági emberek alkalmazására, miközben "százával dobják utcára" a közmédia dolgozóit.
MTI-OS
A szocialista politikus szerint tudomásul kell vennie, hogy 2014 után feleekkora lesz az Országgyűlés. Mint mondta, nem ízléses, ha húszévnyi képviselőség után két karral kikönyököl magának egy széket.
MTI
Gazdaságpolitikai kérdésekről tárgyalnak ma délután az MSZP kezdeményezésére ellenzéki szervezetek. Az MSZP volt minisztereket, a Demokratikus Koalíció (DK) korábbi államtitkárokat is küld az egyeztetésre, amelyen az LMP, az Együtt 2014 és a 4K! nem vesz részt.
MTI
Az idős fideszes törvényhozók munka mellett megkapják a nyugdíjukat is - írta közleményében Garai István Levente szocialista politikus.
hvg.hu
Az MSZP szerint egyértelmű, hogy a bankok áthárítják ügyfeleikre a pénzügyi tranzakciós illetéket.
MTI
Az MSZP szerint igaztalan és becstelen a kormányzat sikerkommunikációja, Gúr Nándor szocialista országgyűlési képviselő úgy értékeli, a foglalkoztatás területén az elmúlt három évben jót nem tett a kormány.
MTI
Fordulópontnak nevezték az ellenzéki pártok az Alkotmánybíróság döntését a választási regisztrációról.
MTI