#MSZP

Gyurcsány: nem lehetetlen 2014-ben az ellenzéki kétharmad

Gyurcsány Ferenc szerint az idő igazolta azt a döntésüket, hogy elhagyták az MSZP-t, és megalakították a Demokratikus Koalíciót. A volt kormányfő lehetségesnek tartja, hogy a "demokratikus ellenzék" kétharmados többséget szerez a következő választáson, és nem zárja ki, hogy addigra feloszlatják a Jobbikot. Egy szerdai budapesti fórumon arról is beszélt: valószínűsíti, hogy az ügyészség hamarosan vádat emel ellene a Sukoró-ügyben.







Esszéje miatt magyarázkodott ismét Schmidt Mária

Nem bántotta a magyar munkavállalókat a Mandiner portálon megjelent esszéjében – ezt állította Schmidt Mária, a XXI. Század Intézet főigazgatója egy hétfői sajtótájékoztatón Budapesten. A főigazgató az őt ért bírálatok miatt vitára hívta hétfőre Mesterházy Attilát, az MSZP frakcióvezetőjét és Jávor Benedeket, az LMP képviselőcsoportjának vezetőjét, de a meghívásra sem szóban, sem írásban nem reagáltak, a helyszínen sem jelentek meg.





MSZP: ellehetetlenülhet a felnőttképzés

Az MSZP szerint érdemi egyeztetésnek kellene megelőznie az országos szakképzési jegyzék átalakítását, mert a nemrég nyilvánosságra hozott tervezet hatályba léptetésével ellehetetlenülhet a felnőttképzés, és egyre kevesebben fognak szakmát tanulni.





MSZP: hatszázmilliárdos megszorítást hajt végre a kormány

Az MSZP szerint további életminőség-romlást okoznak az embereknek a jövő évi költségvetés tervezetébe foglalt új adók és adóemelések. A szocialisták úgy számolnak, hogy a kormány hatszázmilliárd forintos megszorítást hajt végre, amire az ellenzéki párt idén is alternatív költségvetéssel és adótörvényekkel válaszol.


Mesterházy: "2014-ben a magyar emberek leváltják ezt a kormányt"

A szembesítés napja lesz a kabinet eddigi tevékenységéről szóló parlamenti vitanap, a szocialisták választási ígéreteivel és az elmúlt hónapokban hozzájuk eljuttatott állampolgári véleményekkel szembesítik a Fideszt - mondta Mesterházy Attila csütörtökön, a plenáris ülés megkezdése előtt tartott sajtótájékoztatján.



MSZP: a Kaposvár-Dombóvár vasutat fel kell újítani

A Kaposvár-Dombóvár közötti vasútvonal felújítását sürgeti az MSZP kaposvári szervezete, miután az elmúlt napokban arról értesült, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium háttérintézményeként működő Közlekedéstudományi Intézet és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete közötti egyeztetésen a várost érintő vasúti fejlesztésről is szó esett.