A Fidesz tartalékol, az MSZP feléli az elspájzolt pénzt

A Fidesz tartalékol, az MSZP feléli az elspájzolt pénzt – derül ki a pártalapítványok tavalyi gazdálkodásából.

  • HVG HVG
A Fidesz tartalékol, az MSZP feléli az elspájzolt pénzt

Bevételei jó részét továbbutalta az MSZP Táncsics Alapítványa tavaly. A 128 millió forintos deficittel zárt szervezet túlköltekezésének fő oka a baloldali mozgalmakra, intézményekre, sajtóra szánt pénz. Az alapítvány költségvetési juttatása az MSZP választási veresége következtében évek óta csökkent, a támogatásaira viszont egyre nagyobb lett az igény. Így az ezekre tavaly költött 249 millió forint már csaknem elvitte az összes pénzt, amit az alapítvány az államtól kapott.

A fideszes Polgári Magyarországért Alapítvány visszafogottabb támogatási politikát folytatott, külső szervezetekre 170 millió forintot költött. Ezek általában a párthoz lazábban kötődő egyesületek, alapítványok, mint például a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ), a Nyugdíjas Polgári Egyesület vagy a folyóirat-kiadó Magyar Szemle Alapítvány.

A többi pártalapítványról és támogatottjaikról részletesen az e heti HVG-ben olvashatnak.

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.