#MSZP

Horn Gyula állapota változatlanul stabil

Horn Gyula állapota továbbra is változatlan, stabil, rosszabbodás nem állt be – írta szerdai számában a Népszava annak kapcsán, hogy a volt miniszterelnököt kedden hetvenkilencedik születésnapja alkalmából köszöntötték az Állami Egészségügyi Központban, ahol a volt kormányfőt jelenleg is ápolják.


MSZP: a Fidesz koncepciós pereket alapozott meg

Az ellenzéki párt az Alkotmánybírósághoz fordul, ha az államfő aláírja a büntetőeljárási törvény hétfői módosítását, szerintük ugyanis ezzel a kormánytöbbség az ügyészséggel karöltve koncepciós perek alapjait rakta le.


Török Gábor: rendkívüli súlya van a Szilvásy-ügynek

Házkutatás, őrizetbe vétel, bilincs, szabadlábra helyezés. Sok ilyenről olvastunk már az elmúlt években, az ingerküszöbünk egyre feljebb és feljebb került. Most mégis érdemes megállnunk, mert példátlannak látszik az eset: a történet középpontjában egy volt kancellária-, majd titkosszolgálatokat felügyelő miniszter áll - írja Török Gábor politológus.





Gyurcsány az őszödi nevekről: megmondhatta volna, de nem tette

A volt kormányfő péntek délután Cegléden az általa vezetett MSZP-platform, a Demokratikus Koalíció nyári táborában szólalt fel. Interjúnk ezt követően készült vele. A szocialista politikus hangsúlyozta: pártja teljes átalakítása a célja és a mostani pártban nem kíván elnök vagy elnökségi tag lenni, és nem tartotta volna jó megoldásnak, ha az őszödi beszéd állítólagos kiszivárogtatóinak nevét egyszerűen szóban közli Mesterházy Attila pártelnökkel.


Gyurcsány szerint a kormány ocsmány politikát követ

A volt miniszterelnök szerint Magyarországot ma egy ocsmány, jobboldali politikát folytató, önző és erőszakos kormány vezeti - Gyurcsány erről Cegléden beszélt a Demokratikus Koalíció rendezvényén. Gyurcsány Ferenc kijelentette: szerinte érvényes és eredményes volt az MSZP-n belül lezajlott pártszavazás.


Mesterházy: kevesebbet beszélni, többet tenni

Mesterházy Attila szerint a szocialistáknak a következő időszakban kevesebbet kell beszélniük az MSZP megújításáról, és többet kell tenniük érte. Az MSZP elnöke megerősítette: arra kérik az alapszabály-szerkesztő bizottságot, hogy a pártszavazásra adott válaszok alapján tegyen javaslatot az MSZP alapszabályának módosítására, úgy, mintha a voksolás érvényes és eredményes lett volna.





Az MSZP leállítaná a drága fürdőberuházást

A szekszárdi fürdőberuházás leállítására szólította fel a város vezetését a szekszárdi közgyűlés egyik MSZP-s képviselője azt követően, hogy a közgyűlés csütörtökön a beruházás összegének 160 millió forintos növeléséről döntött.


MSZP-pártszavazás: a Demokratikus Koalíció szerint a változásra voksoltak

Az MSZP pártszavazásán voksoló 9200 ember mintegy nyolcvan százaléka szavazott arra, hogy gyökeres változást akarnak a Magyar Szocialista Pártban - írja a Demokratikus Koalíció Platform az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében. A platform véleménye szerint a június 22-e és 28-a között tartott pártszavazás érvényes és eredményes volt, bár a hivatalos eredményt az MSZP szombati választmányi ülésén jelentik be.



Csőd közeli helyzetben a Miskolc Holding az MSZP szerint

Az MSZP miskolci szervezete szerint csőd közeli helyzetbe került a miskolci önkormányzati cégeket tömörítő Miskolc Holding Zrt., illetve több tagvállalata, ezért pedig egyértelműen a Fidesz vezette városvezetés felel - közölte Káli Sándor, a párt miskolci elnöke, a város korábbi polgármestere csütörtöki sajtótájékoztatóján. A cég jelenlegi vezetése szerint az előző városvezetés az okozója a bajnak.


Clinton a magyar demokrácia minősége felől érdeklődött

Az amerikai külügyminiszter főleg a romák helyzete és a magyar demokrácia minősége felől érdeklődött, amikor csütörtökön ellenzéki politikusokkal és civil szervezetek képviselőivel találkozott - tájékoztatott újságírókat a bő félórás konzultáció után az MSZP és az LMP vezetője.


MSZP: feszültté teheti az iskolaátadásokat az elfogadandó egyházi törvény

A jövő héten szavazásra kerülő egyházi törvény 12. paragrafusa szerint "az egyházi intézmények világnézeti szempontból elkötelezettek, így a felvételnél és a foglalkoztatásra irányuló jogviszony létesítésénél, fenntartásánál és megszüntetésénél a sajátos identitás megőrzéséhez szükséges feltételek határozhatók meg".



Kormánypártiakat szembesítettünk Kína-politikájukkal

A Fidesz és az MSZP várhatóan egyaránt nemmel szavaz az LMP Tibet ügyében benyújtott országgyűlési határozati javaslatára. Ez – a három évvel ezelőtti szavazás fényében – a kormánypárt részéről következetlen, az MSZP részéről következetes álláspont.