#MSZP


MSZP: a tagság negyede adta le voksát a pártszavazáson

Az előzetes részvételi adatok szerint az MSZP megközelítőleg nyolcezer tagja, vagyis a választásra jogosultak mintegy 25 százaléka vett részt a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció Platform által kezdeményezett pártszavazáson - jelentette be Molnár Zsolt, az MSZP szervezési igazgatója, országgyűlési képviselő kedden Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.



MSZP: a honvédelem megerősítéséből nem lett semmi

Az MSZP szerint a Honvédelmi Minisztérium (HM) fideszes vezetése "leszámolási" kampányt indított, de "koncepciós eljárásukkal csak 1,7 milliárd forint elköltését próbálják megkérdőjelezni, ami az öt év alatt felhasznált 1700 milliárd forintnak 0,1 százaléka".






Varju László: Az MSZP visszasüllyedt húsz évvel ezelőtti állapotába

„Az MSZP jelenlegi helyzete a húsz évvel ezelőtti állapotára emlékeztet. Tudjuk, hogy nem könnyű a változtatás, de el kell kezdeni. Mindeddig nagyon kevés kezdeményezés indult ki a pártból, azok végrehajtásáról nem is beszélve”-- nyilatkozta a hvg.hu-nak Varju László szocialista országgyűlési képviselő, a Demokratikus Koalíció platform operatív vezetője.


Az MSZP betonbiztosan Kína mellett áll

Az Országgyűlés Gazdasági és informatikai bizottságának szocialista alelnöke a kínai miniszterelnök hétvégi látogatásán elért eredményeket üdvözölve úgy fogalmazott, örülnek annak, hogy Orbán Viktor "nem ugrott el" a gazdasági együttműködés lehetősége elől.








Módosítókkal védenék az emberi jogokat a szocialisták

Az MSZP módosító indítványokkal szeretné javítani az emberi jogok pozícióit három törvénynél , mert csütörtökön három olyan törvényjavaslat parlamenti vitája kezdődött meg, amelyek mindegyike szerintük az emberi jogok garanciáit gyengíti.



MSZP: semmiféle reálbér növekedésről nincs szó

Ágh Péter fideszes politikus szerint a január 1-jétől bevezetett új adórendszer "önmagáért beszél", a nettó kereset 5,6 százalékkal nőtt. Az MSZP számításai szerint viszont több millióan keresnek kevesebbet a 16 százalékos, egykulcsos adórendszernek köszönhetően.