Cserháti Ágnest nevezték ki az MTVA szóvivőjének
Dr. Böröcz István, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója március 18-ától nevezte ki Cserháti Ágnest szóvivőnek és kommunikációs igazgató-helyettesnek.
Dr. Böröcz István, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója március 18-ától nevezte ki Cserháti Ágnest szóvivőnek és kommunikációs igazgató-helyettesnek.
Hírszerző
A kormánypárti képviselők szavazataival elfogadták azt a zárószavazás előtt beterjesztett, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a közszolgálati médiumok közötti elszámolást ésszerűsítő módosító javaslatot, amelyet a fideszes Dancsó József nyújtott be az államháztartási törvényhez szerdán.
MTI
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a közszolgálati médiaszolgáltatók közötti elszámolást egyszerűsítené az a zárószavazás előtti módosító javaslat, amelyet a fideszes Dancsó József terjesztett be az államháztartási törvényhez szerdán.
MTI
Már közös műholdról is sugároznak a magyar közszolgálati médiumok, a Duna Televízió mindkét csatornáját, az m2-t, illetve a Magyar Rádió öt programját mostantól az Eurobird9A-n is fogni lehet - közölte Szabó László, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) kommunikációs igazgatója.
MTI
A Közmédiumok Szakszervezeteinek Fórumának képviselője szerint elég érdekes dolog az, hogy egy létrejövő vállalatnak ne legyen üzleti terve, "ez szinte hihetetlennek tűnik".
MTI
Létrejött az Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) értékesítési feladatait ellátó Sales House - értesült a HavariaPress.
hvg.hu
Böröcz Istvánnak, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatójának a közmédia dolgozóihoz írott levelében az áll: megszűnhetnek munkakörök a közmédiában,.
FH
FH
Hírszerző
Közmédiumok Szakszervezeteinek Fóruma (KSZF) kedden közölte: a közmédia televíziós, rádiós és hírügynökségi szakszervezetei szövetség létrehozásáról állapodtak meg az érdekképviseleti tevékenység összehangolás érdekében, ezután levélben fordultak új munkáltatójuk, a Műsorszolgáltatás Támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatójához. Azt kérik, sürgősen kezdődjenek meg a tárgyalások a januártól az alaphoz kerülő munkavállalók jövőjéről.
MTI
A Népszava azt írja, Fazekas Csabát nevezte ki a Műsorszolgáltatás Támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatójának Szalai Annamária, a Médiatanács elnöke.
MTI
MTI
Népszava