szerző:
hvg.hu

Az Eurovíziós Dalfesztiválon való győzelemhez az előadók tehetségének és a jó dalnak vajmi kevés köze van a rossznyelvek szerint. Néhányan összeesküvés-elméletekről is rebegnek, Ausztria például pár évig azért nem volt hajlandó részt venni a versenyen, mert elege volt a haknidiplomáciából.

„Időközben ez a rendezvény [...] egy olyan himihumi-versennyé változott, mely a hazai zenei szcénának teljességgel jelentéktelen” – nyilatkozta az ORF programigazgatója még 2001-ben, amikor arról kérdezték, miért nem vesz részt Ausztria az Eurovíziós Dalfesztiválon. Pedig volt lelkesebb is a nyugati szomszédunk, hiszen majdnem a kezdetektől, 1957-től küldött produkciót, sőt 1966-ban Udo Jürgens Merci, Cherie című dala meg is nyerte a nemzetközi dalversenyt. A többi szereplés sikertelensége azonban jobban megmaradt az emlékezetükben, voltak évek – három is – amikor összesen nulla pontszámmal méltatták a versenytársak az osztrák előadását.

 

A 2008-as (majd a következő két évben) távolmaradásukat már nem a megmérettetés jelentéktelenséggel magyarázták, hanem kerek-perec kijelentették: igazságtalannak tartják a pontozási rendszert, mely óhatatlanul a keleti és a nyugati országok blokkosodásához vezet. Wolfgang Lorenz szerint az Eurovíziós Dalfesztivál "nem egy nemzetközi szórakoztató program, hanem egy politikai talajgyakorlat, ahol nem a produkciók minősége, hanem a származása alapján döntenek”.

Pánszláv összeesküvésről is rebegtek az elégedetlenek akkoriban, illetve arról, hogy a kelet-európai zenei ízlés olyannyira különbözik a nyugatitól, hogy képtelenség „igazságos” eredményről beszélni. Való igaz, hogy a 2007-es szerb győzelem után az oroszok nyertek 2008-ban, ami akár be is tudható a szláv népek egymás iránti elkötelezettségének. A szavazási szabályokat ezek után megváltoztatták, és lám-lám 2009-ben már a norvégok győzedelmeskedtek. A mostani voksolási rend szerint ugyanis újra fele-fele arányban számít a szakértő nemzeti zsűri, és a fesztiválrajongók szava. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lenne szükség kilincselésre. Csak most már kétfelé mennek a producerek.

Szabó László, a 2011-es magyar részvétel szervezőjének, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) kommunikációs igazgatója őszintén elmondta kérdésünkre, hogy valóban komoly diplomáciai érzék kell ahhoz, hogy sikert érjen el egy dal. „Az énekes teljesítménye csak az egyik összetevő, a delegációk lobbizása és a megfelelő helyeken való haknizás ugyanolyan fontos”.

A magyarok sem voltak mindig készek belemenni a játékba, bár a kommunikációban ezt pénzhiánnyal indokolta a magyar közszolgati televízió például tavaly. Ha mélyebbre ásunk, akkor kiderül, hogy nem csupán a nevezési és szervezési díj miatt anyagiaskodott az MTV az előző években, hanem mert komoly egyéb anyagi és emberi erőforrást kell megmozgatni ahhoz, hogy egy nemzet labdába rúghasson.

Most – talán a fideszes „forradalmi hangulat” utózöngéjeként – azonban minden követ megmozgat a kormánypárti emberekből összerakott MTVA, és a Rákay Philip, az ugyancsak fideszes MTV intendáns, hogy eredményesen szerepeljen a magyar küldönc. „Még az RTL Klub is felismerte az ügy fontosságát!” – utal Szabó arra az gesztusra, melyet a kereskedelmi csatorna tett az M1 felé, amikor úgy döntött, hogy a szombati Csillag születik című tehetségkutató műsor szokásos vetítési időpontját eltolták az Eurovíziós Dalfesztivál javára. „Sőt egy meglepetéssel is szolgál majd a kereskedelmi csatorna szombaton” – titokzatoskodik a kommunikációs igazgató. Hogy az udvariaskodás mögött milyen valós, akár politikai érdekegyeztetések folynak, persze nem derült ki, az RTL Klub mindenesetre alásszolgája’ az MTVA-s törekvéseknek, hisz egyrészt hamar kiengedték kezük közül az X-faktoros Wolf Katit, másrészt folyamatosan promótálták műsoraikban a készülődést.

Közkézre került
Wolf Kati menedzsmentje is készséges volt, és már hónapok óta azon dolgoznak, hogy kitapossák az utat a remélt győzelem felé. Ők fizették például a Szerelem miért múlsz című klipet, a számos promóciós médiamegjelenést és határontúli haknit, mely segítségével a szomszédos országok szavazásra jogosult rajongóira próbáltak hatást gyakorolni.

A szabályok értelmében ugyanis magyar előhívószámmal nem lehet voksolni Wolfra, a végeredményben ötven százalékot kitevő nézői szimpátiát tehát érdemes előre bebiztosítani, legalábbis ott, ahol erre van esély, azaz esetünkben a határontúli magyarok körében. A kissé bonyodalmas szabályrendszer azonban adott egy kis izgulásra okot az elődöntőben: „mivel az első körben csak azoknak az országoknak a nézői szavazhattak, akik benne voltak az elődöntős mezőnyben, megijedtünk, hisz a szomszédaink közül csupán a szerbek szerepeltek velünk együtt” – magyarázza Szabó. A második fordulóban lépett fel Románia, Ausztria, Ukrajna, Szlovákia és Szlovénia, így ezen országok szimpatizánsai nélkül kellett összeharácsolni a megfelelő számú rajongói szavazatot, illetve reménykedni a másik ötven százalékot kitevő zsűri ítéletében. Az, hogy összejött csak részben Wolf Kati felemásan sikeredett három percének volt köszönhető.

 

 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Hírszerző/FH Shake

Az MTV és az RTL kiegyezett Wolf Kati kedvéért

Méltányolja a Magyar Televízió, hogy az RTL Klub megváltoztatta a Csillag Születik szombati kezdési időpontját, hogy a tehetségkutató nézői is követhessék Wolf Kati fellépését az Eurovíziós Dalfesztiválon.

hvg.hu Kult

Wolf Kati segítésére kérték a magyar diplomatákat

Az Eurovíziós Dalfesztivál szombati döntője előtt a külföldi magyar nagykövetségeket és rajtuk keresztül a határokon túli magyarokat is arra buzdítja a Médiaszolgáltatás-támogató Vagyonkezelő Alap, hogy segítsék Wolf Katit – számolt be róla a Quart.

Lukács Andrea Kult

Mennyibe kerülne megnyerni az Eurovíziós Dalfesztivált?

Az Eurovíziós Dalfesztivál szombati döntőjén izgulhatunk, mert Wolf Kati is versenyez. Utánajártunk, hogyan készül a magyar delegáció, ki fizeti a mókát, továbbá eljátszadoztunk a gondolattal: mi lenne, ha megnyerné a "What About My Dreams?" a dalversenyt.

Scholz: évekig ne várjanak kamatemelést

Scholz: évekig ne várjanak kamatemelést

Lezárt utcákkal ünnepelték a 30 éves szabadságot Sopronban

Lezárt utcákkal ünnepelték a 30 éves szabadságot Sopronban

Először szállíthatják haza dzsihadisták német állampolgárságú gyerekeit

Először szállíthatják haza dzsihadisták német állampolgárságú gyerekeit

András herceget lencsevégre kapták Epstein házában

András herceget lencsevégre kapták Epstein házában

Spanyolország engedélyezi az Open Arms kikötését

Spanyolország engedélyezi az Open Arms kikötését

Félrement: Dániai bálnamészárlással támadta be a brazil elnök a norvégokat

Félrement: Dániai bálnamészárlással támadta be a brazil elnök a norvégokat