Száz új munkahely létesül Kiskunfélegyházán
Az Országos Villamostávvezeték Zrt. (OVIT) - az MVM Zrt. leányvállalata - mintegy 100 új munkahelyet teremt 2011-ben Kiskunfélegyházán.
Az Országos Villamostávvezeték Zrt. (OVIT) - az MVM Zrt. leányvállalata - mintegy 100 új munkahelyet teremt 2011-ben Kiskunfélegyházán.
Mostanra mérséklődik az állástalanok arányának emelkedése az EU-ban - mondta Andor László, az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért felelős tagja.
Tavaly a bedőlt hitelek miatti kötelező kiköltözés 1,6 százalékkal haladta meg a 2009-es szintet az Egyesült Államokban.
Romániában enyhén csökkent a nyilvántartott munkanélküliek száma decemberben, a 6,87 százalékos munkanélküliségi ráta 0,08 százalékponttal alacsonyabb az egy hónappal korábbinál – közölte szerdán a román munkaerő-elosztó hivatal.
Tavaly decemberben 35 ezer fővel, azaz 6,3 százalékkal nőtt a nyilvántartott álláskeresők száma Magyarországon az előző hónaphoz képest. A legtöbb, 137.500 álláskeresőt továbbra is az Észak-Alföldön tartják nyilván.
Lengyelországban emelkedett a munkanélküliség decemberben; a varsói munkaügyi minisztérium pénteken közölt előrejelzése szerint a decemberi munkanélküliség 12,3 százalékra nőtt a novemberi 11,7 százalékról.
Több algériai városban fiatalok százai tüntettek csütörtökön, hogy az emelkedő árak és a munkanélküliség ellen tiltakozzanak. A hatóságok rohamrendőröket vezényeltek a zavargó városokba, ahol üzleteket rongáltak meg, és úttorlaszokat emeltek a dühös fiatalok.
Felszökött a munkanélküli segélyért folyamodók száma Írországban decemberben, három hónapig tartó csökkenés után.
Emelkedett a munkanélküliség Romániában Bukarest, 2011. január 5., szerda (MTI/Dow Jones) - Romániában 6,9 százalékra nőtt a munkanélküliség a tavalyi harmadik negyedévben az előző három hónapban mért 6,8 százalékról.
A horvát munkanélküliségi ráta novemberben 18,3 százalékra nőtt az októberi 17,8 százalékról - derül ki a horvát statisztikai hivatal által kedden nyilvánosságra hozott előzetes adatokból.
Tovább mérséklődött a munkanélküliség Szlovákiában. A regisztrált munkanélküliek száma 330 ezer alá csökkent novemberben.
A Magyarországon 1022 fős mintán készült felmérés szerint a magyarok 69 százaléka gondolja, hogy a munkanélkülieket, 42 százaléka pedig hogy az időseket fenyegeti a legjobban a szegénység.
Csekély mértékben, de nőtt a regisztrált munkanélküliek száma az észak-magyarországi régióban, novemberben 103 ezer 300-an kerestek munkát, 1 664-el többen, mint októberben, az egy évvel ezelőttihez képest viszont 6 703 fővel mérséklődött a nyilvántartott munkanélküliek száma - derül ki a regionális munkaügyi központ legfrissebb jelentéséből.
Kisalföld: Újra 6 százalékon áll a munkanélküliségi ráta Győr-Moson-Sopron megyében, miután novemberben megkezdődött az álláskeresők számának szokásos ősz végi emelkedése. A trend egész télen kitarthat - írta a Kisalföld hétfői száma.
Tíz százalékkal csökkent a munkanélküliség tavaly óta a Zala megyei munkaügyi kirendeltségek beszámolója szerint, Lenti körzetében pedig 21 százalékkal csökkent a regisztrált munkanélküliek száma - mondta Hegyi László, a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ zalaegerszegi kirendeltségének igazgatója szerdán.
Négy hónapja először emelkedett a munkanélküliségi ráta Csehországban. Ismét meghaladja a félmilliót az állástalanok száma.
Utolsók vagyunk foglalkoztatottság tekintetében az Európai Unióban - derül ki a KSH jelentéséből. Mindennek oka a munkanélküliség növekedése, ami a versenyszféra visszaesésének tudható be. Ugyanakkor a nettó keresetek nem alakulnak rosszul. Mindez azt jelenti, hogy kevesebben ugyan, de többet keresnek. A régiós különbségek is csökkentek: ez azonban nem örvendetes dolog, hiszen a jobb helyzetű megyék helyzete romlott, nem pedig a nehéz sorsú régiók zárkóztak fel.
Spanyolországban az állástalanok száma novemberben elérte a 4,1 milliót a 40 millió lakosú országban - közölte csütörtökön a madridi munkaügyi minisztérium.
A kormány tervei szerint a hátrányos helyzetű munkanélkülit foglalkoztató vállalkozások a bér 70 százalékoát is megkaphatják támogatásképpen - közölte Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikai államtitkár.
2010 augusztus–októberében a 15–74 éves foglalkoztatottak létszáma 3 millió 824 ezer fő volt, ami 35 ezer fővel több, mint az előző év azonos időszakában. A munkanélküliek száma az egy évvel korábbihoz képest 5,9 százalékkal, 466 ezer főre nőtt, ami 0,5 százalékponttal magasabb, azaz 10,9 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezett - jelentette a KSH.