Fideszes laptársánál is kiakadtak azon, hogy az Origo szerint a pánikroham divatos kifejezés a hisztériára
Mondjuk a 888.hu szerzője nem verte nagydobra, hogy ugyanannak a médiacégnek egy másik lapjáról van szó, ahová ők is tartoznak.
Mondjuk a 888.hu szerzője nem verte nagydobra, hogy ugyanannak a médiacégnek egy másik lapjáról van szó, ahová ők is tartoznak.
Elkészült a pályázati felhívás tervezete, hamarosan kiírják a pályázatot is a Tilos Rádió által szeptember elejéig használható frekvenciájára.
Címlapja tetején, kiemelt, rendkívüli hírként szerepeltette szerdán kora délután a kormányközeli Origo a hírt: “elkezdődött a harmadik világháború”. Mint kiderült, szó szerint átvették az orosz állami tévé egyik műsorvezetőjének kommentárját Ukrajna kapcsán, ráadásul az 9 nappal korábban hangzott el.
Hibázott a szerződés aláírásakor - mondta lapunknak Vágvölgyi B. András, a ferencvárosi 9 Magazin május 27-én előzetes értesítés nélkül kirúgott főszerkesztője. Vágvölgyi kirúgása mögött azonban helyi politikai játszma van: beszámolók szerint Ferencvárosban az ellenzéki pártok képviselői minden létező módszerrel igyekeznek akadályozni Baranyi Krisztina polgármester munkáját, miközben az is csípte a szemüket, hogy a kerületi lap nem jelentetett meg munkájukat méltató írásokat.
Évente egyszer olvasóinkhoz fordulunk, és arra kérjük őket, hogy kérdéseink megválaszolásával kapcsolódjanak be abba közös gondolkodásba, amelynek célja a hvg.hu és a hvg360 tartalmi bővítése, illetve a látogatóink jobb kiszolgálása. Eljött a 2022-es kérdőív ideje, megköszönjük, ha velünk tartanak most is.
Baranyi Krisztina szerint a ferencvárosi médiában ugyanaz játszódik le, ami korábban a Népszabadságnál, az Indexnél, illetve az Origónál történt korábban.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság nem nézte jó szemmel a kormánylap cikkét, így eljárást indít a Mediaworks ellen.
Megosztja a dilemmáit is a közönséggel. A nézők 5 900 forintért vehetnek részt a felvételeken.
Az Initiative többek között a LEGO és a Porsche Hungária médiavásárlásaiért felel. A cég szerint helyt állnak minden vállalt kötelezettségükért, fizetnek a munkavállalóknak is.
A 3,4 milliárdos adózott eredményhez nagyban hozzájárultak az állami hirdetések is.
Baranyi Krisztina polgármester szerint „Ferencvárosban most ugyanaz történik kicsiben, mint ami a Népszabadsággal, az Indexszel, korábban az Origóval történt meg nagyban.”
Bodacz Balázs 2018-ig dolgozott a Hír Tv-ben, a választások után azonban kirúgták az elfideszesített csatornától.
„Ezt nem lehet megakadályozni” – írták le az uvaldei tragédiáról, majd másolták le a cikket többtucatszor, mindannyiszor egy másik települést leírva helyszínként, ahol az elmúlt években tömeggyilkosság volt az Egyesült Államokban.
A külföldi médiumok regisztrációját visszavonnák, ha azok „tiszteletlenül” viszonyulnak Oroszország népéhez, kormányához és alkotmányához.
Váradi Béla ma már elismert fotós a szigetországban.
Marsi és Palik 17 évig voltak házasok.
Politikai hobbista, Karanténvlog, Orbánozás, „libernyákok” ekézése, elérzékenyülés és végül rockkoncert – ilyen volt a PestiTv búcsúja a budapesti Gesztenyés kertben.
Hosszú Facebook-posztban sorolja fel az Országos Meteorológiai Szolgálat, mi a probléma azzal, hogy szenzációhajhász címekkel mennek rá a kattintásokra egyes sajtótermékek.