Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#méltatás

MTI Tech

A Nature visszadobta az mRNS-ről szóló tanulmányt – ami utána következett, az már történelem

Karikó Katalin úttörő munkássága új korszakot nyitott sokféle betegség kezelésében és megelőzésében – hangsúlyozzák a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) hétfői közleményében annak kapcsán, hogy a 2023-as orvosi-élettani Nobel-díjat Karikó Katalin és Drew Weismann kapták megosztva az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseikért.

MTI Itthon

Göncz Árpád halott - megszólalt ifjabb Bibó István

Bíbó István fia a börtönévek idején ismerkedett meg a kedden elhunyt köztársasági elnökkel, akit édesapjával együtt ítéltek életfogytiglanra. Azt mondta róla: Göncz Árpád jelentőségét megpróbálták ugyan kétségbe vonni, amikor "megkezdődött a párbeszéd-képtelenség felé való menetelés", azonban ez "igazából nem sikerülhetett". Nagyon üdítőnek tartja Göncz látásmódját, mert szerinte "ma a humorérzék is nagyon hiányzik a politikai életből".

MTI Világ

Saron halála - A nyugatiak méltatják, a palesztinok "bűnözőnek" nevezik

A nyugati hatalmak vezetői nagyra értékelték a szombaton elhunyt Ariel Saron politikai életművét, amelynek keretében elősegítette a palesztinokkal való párbeszédet, és védelmezte Izrael érdekeit, a palesztin szervezetek viszont "bűnözőnek" minősítették őt, és a Human Rights Watch (HRW) emberjogi szervezet is bírálta tetteit.

53 évesen elhunyt Monostori Attila 114-szeres válogatott vízilabdázó

53 évesen elhunyt Monostori Attila 114-szeres válogatott vízilabdázó

Egy szerencsés elvitte a 4 milliárdot az ötös lottón

Egy szerencsés elvitte a 4 milliárdot az ötös lottón

The Times: 15 éve nem fenyegette senki Orbán hatalmát annyira, mint Magyar Péter

The Times: 15 éve nem fenyegette senki Orbán hatalmát annyira, mint Magyar Péter

A momentumos Gelencsér Ferenc molinót rakott a Karmelita kordonjára, egy tucat rendőrt hívtak rá

A momentumos Gelencsér Ferenc molinót rakott a Karmelita kordonjára, egy tucat rendőrt hívtak rá

Inkább az orbáni Magyarország uniós tagságáról látna népszavazást a lengyel külügyminiszter

Inkább az orbáni Magyarország uniós tagságáról látna népszavazást a lengyel külügyminiszter

Kritikussá vált a gyermekek sürgősségi ellátása: tűzoltás zajlik, de ez is kevés

Kritikussá vált a gyermekek sürgősségi ellátása: tűzoltás zajlik, de ez is kevés

Öt állítás a klímaváltozással kapcsolatban, amit érdemes észben tartani

Öt állítás a klímaváltozással kapcsolatban, amit érdemes észben tartani

A momentumos Gelencsér Ferenc molinót rakott a Karmelita kordonjára, egy tucat rendőrt hívtak rá

A momentumos Gelencsér Ferenc molinót rakott a Karmelita kordonjára, egy tucat rendőrt hívtak rá

És akkor a kormány rácsodálkozott, hogy csak nem sikerült földbe döngölni az inflációt

És akkor a kormány rácsodálkozott, hogy csak nem sikerült földbe döngölni az inflációt

A címlapról ajánljuk