Gyönyörű felvételek készültek a gyűrűs napfogyatkozásról, két műhold is rögzítette az egészet
Az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal (NOAA) két műholdja is rögzítette, ahogy a Hold árnyéka végigsuhan a Föld felszínén.
Az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal (NOAA) két műholdja is rögzítette, ahogy a Hold árnyéka végigsuhan a Föld felszínén.
A történelem egyik legnagyobb ózonlyukát fedezte fel nemrég az Európai Űrügynökség egyik műholdja. Egyelőre nem tudni, hogyan lehetne csökkenteni a méretét.
A NASA Mars Reconnaissance Orbiter nevű műholdja különleges alakú homokdűnéket fotózott a bolygó felszínén.
A hírhedt zsoldossereg áldozatainak többsége börtönből kihozott rab lehet.
Az egykor tízezres Szoledar közel van Bahmuthoz, ezért kell az oroszoknak, akik pár napja már bejelentették, hogy elfoglalták a várost, de ezt a kijevi vezetés és katonai szakértők is vitatják.
Bár továbbra sem tudni, hogy mi okból rongálódott meg pontosan az Északi Áramlat nevű földgázvezeték, a sérülés jelentős: az űrből is látszik.
Sok minden változott a tavalyi évhez képest, és ezt az Időkép által megosztott kép is igazolja.
Kína szereti úgy jellemezni űrprogramját, mintha az lenne a világ legjobbja. Ez azonban nem mindig van így.
A Landsat 9 amerikai földfigyelő műhold egy aggasztó természeti jelenségre lett figyelmes a Salamon-szigetek környékén. A terület ráadásul tele van cápákkal.
A Maxar műholdja a Kígyó-sziget környékét pásztázta, éppen, amikor az ukránok támadásba lendültek. Egy elsüllyedt orosz hadihajót is sikerült azonosítani.
Térítésmentesen lehet keresni a Magyarországról készült Sentinel-űrfelvételek között a Földmegfigyelési Információs Rendszer (FIR) projekt keretében kialakított eFöld Portálon.
Az ukrán hatóságok szerint ez is azt bizonyítja, hogy az oroszok háborús bűncselekményeket követnek el a megszállás alatt álló Ukrajnában.
Több tűz ütött ki a lezárt csernobili atomerőmű körüli, szintén lezárt területen – közölte hétfő este az ukrán parlament az Európai Űrügynökség műholdas adataira hivatkozva.
Míg Kijev a háború előtt szinte ragyogott, ma már csak alig pislákoló fény látszódik onnan.
Madártávlatból is percekig tart, míg átsuhanunk felette.
Az amerikai Maxar Technologies műholdképei alapján jóval nagyobb az orosz konvoj, mint amit korábban látni lehetett.
A Kreml azt állítja, csak egy, a fehéroroszokkal közös hadgyakorlat miatt vonultatják fel erőiket. Eközben viszont az ukrán határ közelében is megjelentek a fegyvereseik.
A silók atomfegyverek indítására is alkalmasak lehetnek. A szakértők szerint hónapok óta folyik a munka.
A munka nagyon fontos: arra kíváncsiak, hogy a klímaváltozás milyen hatással van a sarkvidéken élő fajra.
A jongbjoni létesítményben korábban atomfegyverekhez szükséges plutóniumot állítottak elő. Ügynökségi szakértők 2009 óta nem tudnak bejutni a diktatórikus országba, de a műholdak látják, mi folyik a felszínen.