Minimum fél év pihenő vár a magyar válogatott kapusra
A jövő hét közepén műtik Bogdán Ádámot, az angol másodosztályú Wigan labdarúgócsapatának kapusát, aki november 19-én szenvedett súlyos térdsérülést.
A jövő hét közepén műtik Bogdán Ádámot, az angol másodosztályú Wigan labdarúgócsapatának kapusát, aki november 19-én szenvedett súlyos térdsérülést.
Épp hogy szerződést újított a Real Madriddal, bokaműtét miatt három hónapos kényszerpihenőre megy Gareth Bale.
Az önként jelentkező férfiak operációját a Nairobiban található nemzeti színház színpadáról közvetítették élő egyenesben a közösségi oldalon.
Operáció közben belevágtak a beleibe, vérmérgezést, majd súlyos baktériumfertőzést kapott az a budapesti férfi, aki hasi sérvvel került be az egyik fővárosi kórházba, még 2013 januárjában. Összesen három intézményben kezelték, ezek közül az egyiket beperelte – derül ki a hétfői Borsból.
Javult a várólistás betegek helyzete - derül ki az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) legfrissebb, októberi adataiból. Július és október közel négyezerrel csökkent a betegek száma: míg a nyáron 32 704-en vártak műtéti ellátásra, az októberi adatok szerint „már csak” 28 862-en.
Műtétje után egy MRSA-s beteggel közös kórteremben helyezték el az idős nőt.
Épp egy férfi tüdejét műtötték, amikor kigyulladt a győri kórház, de az orvosok nem veszítették el a lélekjelenlétüket: betolták a beteget liftbe, és folytatták az operációt.
Egy plasztikai sebész szeretett szelfizni, a baj csak az volt, hogy nem jó helyen és nem jó időben. Az is kiderült róla, hogy engedély nélkül műtött. Az engedélyébe és a munkájába került mindez.
A humán papilloma vírus okozta tumor ugyanúgy néz ki szövettanilag, mint a dohányzás miatt kialakult rák.
A műtétek végül nők ezreinek tehetik lehetővé a jövőben, hogy méh nélkül is gyermeknek adhassanak életet.
Dr. David Nott korábban együtt dolgozott az aleppói kórház csapatával, akik segítség nélkül nem tudták volna végrehajtani a beavatkozást. A brit orvos Skype-on keresztül irányította őket.
Sokszor hallani azt a kifejezést, hogy "az orvostudomány csodákra képes", de egészen addig csak egy átlagos kijelentésnek tekintjük, amíg nem látunk egy-egy konkrét esetet. Hogy a fejlett műszereknek köszönhetően az orvosok tényleg hihetetlen dolgokra is képesek, arról minden bizonnyal Patrick Hardison tudna a legtöbbet mesélni.
A Blikk szerint postai utalványon, a kórház címéről küldte vissza a hálapénzt az az orvos, aki a 100 tagú cigányzenekar egykori zenészének feleségét operálta meg tavaly decemberben. Rutinműtétről volt szó, de a 64 éves nő pár hét múlva elhunyt.
Csalásért ítélték hét és fél év börtönre azt a brit anyát, aki szándékosan feleslegesen operáltatta meg két gyerekét. Egy évtizeden át hazudott az orvosoknak, ezzel több mint 375 ezer font segélyhez jutott – írta a The Guardian online kiadása.
Egyre hosszabbak a transzplantációra várók listái.
Az adminisztrátorként dolgozó 53 éves Sonia Davies idén tudta meg, hogy daganat van a mellékpajzsmirigyében. Azt is megtudta, hogy műteni kell. Akkor még nem tudta, hogy családjával együtt 61 millió font üti a markát augusztusban.
Nem úgy gyógyul Demjén Ferenc törött jobb felkarja, ahogy várták, ezért a Kossuth-díjas énekest meg kell műteni – írja a Bors.
Az Amerikai úti Országos Klinikai Idegtudományi Intézetben kevés a műtősnő: betegek panaszkodnak, hogy az orvosok nem tudnak mit mondani nekik a műtétek időpontjáról. Az orvos igazgató szerint nincs vész, csak annyira van szakemberhiány, mint minden más fővárosi kórházban.
A felnőtt magyar lakosság körülbelül negyven százaléka szenved visszérbetegségtől. Az esetek kb. fele elsősorban esztétikai probléma, a másik fele azonban egészségügyi szempontból is kockázatot jelent.