Orbán főtanácsadója a NATO-t is bevetné a migráció ellen
De Bakondi György szerint ez nem feltétlenül fegyveres beavatkozást jelent.
De Bakondi György szerint ez nem feltétlenül fegyveres beavatkozást jelent.
MTI
Basztyion típusú partvédelmi rakétarendszereket telepített Oroszország a Litvánia és Lengyelország közé ékelődő kalinyingrádi exklávéjába – jelentette hétfőn az Interfax orosz hírügynökség.
MTI
Stoltenberg ugyanakkor közölte, a NATO és szövetségesei soha nem fognak elfogadni egyetlen ország ellen folytatott katonai agressziót sem.
MTI
Helyi idő szerint szombat reggel nem sokkal fél hat után robbantás történt a bagrami légi bázison, a legnagyobb amerikai támaszponton Afganisztánban.
MTI
Jövőre Magyarország is kiképzési feladatokat fog ellátni Észtországban három hónapon keresztül.
MTI
Rose Gottemoeller személyében hivatalba lépett hétfőn a NATO első női főtitkárhelyettese – közölte az észak-atlanti szövetség.
MTI
Ez egyet jelent a forgalomkorlátozásokkal is.
unknown
Ferihegyen járt a hét elején az amerikai hadsereg egyik gigantikus Boeingje.
hvg.hu
A NATO egyik helyi képviselője is meghalt, ketten pedig megsérültek a robbanásban – közölte az ukrán katonai ügyészség pénteken a csütörtökön történt szerencsétlenségről.
MTI
Orosz agresszió esetén Donald Trump csak azoknak a NATO-tagországoknak a védelméhez nyújtana segítséget, amelyek teljesítették szövetségesi kötelezettségeiket - derült ki szerdán az amerikai Republikánus Párt elnökjelöltjének a The New York Times című napilapnak adott interjújából.
MTI
Egy nap, öt hír, amiről mindenki beszél: nagyon úgy néz ki, nem lehetnek ott a riói olimpián az orosz sportolók; Törökországban olyan feszült a helyzet, mintha a puccskísérlet nem bukott volna meg; mindenki nyugodjon meg, az új KRESZ nem jelent új vizsgát; korán kelt, mégsem adhatott interjút a közmédiában az LMP új társelnöke; a technikai (szerver)gondok ellenére is tovább tart a pokémon-boom.
hvg.hu
Az amerikai elnök a varsói NATO-csúcsértekezleten vett részt, ahol találkozott Andrzej Duda lengyel államfővel.
MTI
Az Egyesült Államok nem fogja soha cserben hagyni Európát, bármilyen idők is járjanak - ezt a gondolatot fejtette ki szombaton Varsóban Barack Obama amerikai elnök, aki szerint a NATO fennállásának hetven éve során még soha nem nézett szembe egyszerre ilyen sok kihívással.
unknown
A NATO következő csúcsértekezletét jövőre tartják Brüsszelben - jelentette be szombaton Varsóban a katonai szövetség főtitkára, Jens Stoltenberg.
MTI
A volt szovjet elnök szerint a nemzetközi közösségnek a lehető legnagyobb erőfeszítéseket kell tennie, hogy megállítsa a háborúba sodródást.
MTI
A miniszterelnök szerint magyar kezdeményezésre a NATO is segítségül szolgál a migráció elleni küzdelemben.
MTI
A V4-ek a Brexit következményeiről fognak tárgyalni az Egyesült Királysággal, a tervek szerint "civilizált módon értekeznének" a britek távozásáról, valamint Európán belüli jövőbeli státusáról.
MTI
A NATO-alakulatok kanadai, német, brit és amerikai irányítás alatt állnak majd.
MTI