Ukrajna szomszédja rábólintott, jöhetnek a NATO-gépek
Románia engedélyezi a NATO tagországok harci repülőgépeinek állomásozását az ország területén - jelentette be Traian Basescu államfő a Legfelső Védelmi Tanács (CSAT) szerdai ülése után.
Románia engedélyezi a NATO tagországok harci repülőgépeinek állomásozását az ország területén - jelentette be Traian Basescu államfő a Legfelső Védelmi Tanács (CSAT) szerdai ülése után.
MTI
Magyarországnak annyira nincs pénze, hogy Kanadának kellett kifizetnie a magyar vadászpilóták kiképzésének költségét az ottani NATO-központban – közölte az Ottawa Citizen a kanadai védelmi minisztériumtól és a légierőtől származó dokumentumokra hivatkozva. A lap szerint Magyarország azt kérte, Kanada egészen 2021-ig állja ezeket a költségeket. A Honvédelmi Minisztérium később tagadta a lap információit.
hvg.hu
Kijev különleges partneri státust kér a NATO-tól, emellett azt kívánja elérni, hogy az Egyesült Államok "kulcsfontosságú szövetségesi" státust biztosítson számára.
MTI
Még a magyar elemzők is úgy látják, hogy a Nyugat továbbra is az Oroszország elleni gazdasági szankciókra koncentrál majd, ráadásul a renegátnak gondolt Németország is teljes mellszélességgel beleállt a történetbe. Több tagállam is azt szeretné, hogy minden, a szervezet keleti határát jelentő országba telepítsenek katonákat – hozzánk is. A kormányt hiába kérdeztük, de úgy tudjuk, tízmilliárdokkal bővülhet a védelmi költségvetés.
Kósa András
Több felajánlást is tesz Magyarország a csütörtökön kezdődő walesi NATO-csúcson az ukrajnai harcok miatt kialakult helyzet kezelésére, így katonákat küld a Baltikumba, javasolja a pápai bázisrepülőtér fejlesztését, és felajánlhatja a magyar honvédelmi költségvetés megemelését is – írta keddi számában a Magyar Nemzet, meg nem nevezett információira hivatkozva.
MTI
Magyarország mindenképpen a rossz oldalon fog állni, mert csak rossz oldalak vannak. Ami föltehetőleg helyes volna, az lehetetlen, mert képmutató módon azt javasolja a vak hatalommánia megtestesítője, a spiclipátosz baszileusza, Putyin is. Márpedig neki egyetlen szavát se lehet elhinni.
Az első közép-európai, aki vezető tisztséget kap az Európai Unióban. Az angolja bár csiszolásra szorul, de Donald Tusk megválasztása az unió állam- és kormányfőivel felálló Európai Tanács élére több mint jelzésértékű az ukrán konfliktus idején. Egyik első beszédében ki is adta a jelszót: nincs helye naiv optimizmusnak.
Az Ukrajna elleni agresszív orosz fellépés nyomán a jövőben az eddiginél szemmel láthatóbb lesz a NATO jelenléte a keleti tagországokban – mondta hétfői brüsszeli sajtóértekezletén Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár.
MTI
Lengyelországban, Romániában és a három balti államban létesít támaszpontokat az atlanti szövetség, és lesz gyorsreagálású alakulata is.
MTI
A NATO tagországok nem terveznek közvetlen katonai beavatkozást az ukrajnai válság rendezése érdekében - mondta Alexander Vershbow, az észak-atlanti szövetség amerikai főtitkárhelyettese.
MTI
Egy legalább 10 ezer katonából álló új gyorsreagálású erő létrehozását tervezi hét NATO-tagország a szövetség azon nagyobb terve részeként, hogy Oroszország ukrajnai behatolására válaszul megerősíti védelmi képességét - jelentette pénteken a Financial Times című brit gazdasági napilap.
MTI
Vonja vissza csapatait, állítsa le a szakadárok felfegyverzését - erre szólította fel a NATO Oroszországot. Az atlanti szövetség és Ukrajna képviselőinek pénteki rendkívüli tanácskozását elhangzott: Moszkva hónapok óta módszeresen követi tervét, amelynek célja Ukrajna destabilizációja.
hvg.hu
A kijevi kormány felkéri a parlamentet, indítsa meg az atlanti szövetséghez csatlakozási eljárást.
hvg.hu
A 28 tagország és Ukrajna NATO-nagykövete rendkívüli tanácskozást tart pénteken az ukrajnai helyzetről – közölték csütörtökön Brüsszelben.
MTI
A NATO-tól származó műholdfelvételeket közölt több nyugati médium, amely a jelek szerint azt bizonyítja, hogy az orosz csapatok felsorakoztak az ukrán határnál, és át is lépték azt.
hvg.hu
Litvániába érkezett kedden négy kanadai FA-18-as (Hornet) vadászgép – jelentette be a litván védelmi minisztérium.
MTI
A Der Spiegel szerint Lengyelország és a balti államok módosítanának a NATO tervezett rakétaelhárító rendszerének irányán, hogy az esetleges orosz rakétákat is ki tudják védeni.
MTI
Az orosz külügyminisztérium hazugnak nevezte szombati közleményében a NATO-főtitkárt. Moszkva szerint nem igaz, hogy az orosz segélyszállítmányt Kijev egyetértése és a nemzetközi vöröskereszt közreműködése nélkül juttatták volna el Kelet-Ukrajnába.
MTI
Moszkva azzal vádolta a NATO-t pénteken, hogy közömbösen viselkedik a kelet-ukrajnai humanitárius helyzettel kapcsolatban. Alekszandr Grusko orosz NATO-nagykövet Brüsszelben azt állította: az észak-atlanti szövetség nem érdekelt a válság mielőbbi rendezésében, és eközben továbbra is elnézik, hogy a kijevi hatalom bűnös módon elnyomja az ország népét.
MTI