#NATO

Nagy lesz a fennforgás Budapesten, a készenlétiseket is bevetik

A NATO Katonai Bizottságának 28 vezérkari főnöke érkezik pénteken Budapestre. Az ülésen a közel-keleti és az észak-afrikai térség kihívásai is szóba kerülnek majd. Az aktuális témák között a szíriai helyzet folyamatos figyelmet igénylő kérdéseiről is egyeztetni fognak.


Borulhat a budapesti közlekedés a NATO-értekezlet miatt

A NATO-tagállamok vezérkari főnökeinek háromnapos budapesti értekezlete miatt hat kerületben számíthatnak az autósok forgalomkorlátozásra, illetve helyenként megállási tilalomra – közölte a Honvédelmi Minisztérium csütörtökön. Ideiglenes forgalomkorlátozás csütörtök délután 2 órától vasárnap délután 1 óráig lehet a főváros több pontján is.


Boszniát is felvennék a NATO-ba

A NATO már kaput nyitott Bosznia-Hercegovina előtt, a helyi döntéseken múlik, hogy megtegyék azokat a lépéseket, amelyek az ország belépéséhez szükségesek – mondta Merle D. Hart, a NATO szarajevói parancsnokságának vezetője a szarajevói Butmir táborban tartott sajtótájékoztatóján.



6 magyar vadászgépet is bevetnek a Ramstein gyakorlaton

A Ramstein Rover 13 magas szintű gyakorlási lehetőség a légi támogató és légi irányító képességek szempontjából. Életszerű felkészülést biztosít az előretolt légi irányítók számára, akik várhatóan a közeli jövőben a NATO hadműveleteiben vesznek részt Afganisztánban - közölte a honvédelmi tárca.




Szíria: a NATO is lépne, de még nem tudják, mit

A NATO-főtitkár szerint a nemzetközi közösség nem nézheti tétlenül a Szíriában történteket. Hétfői sajtótájékoztatóján Anders Fogh Rasmussen azt mondta, hogy szerinte minderről egyetértés van az észak-atlanti szövetségesek között.



A NATO nem akar beavatkozni Szíriában

A NATO-nak nem áll szándékéban részt venni egy Szíria elleni katonai akcióban – mondta pénteken a szervezet főtitkára. Anders Fogh Rasmussen korábban már elítélte a múlt szerdai vegyifegyver-támadást, de most először jelentette ki határozottan, hogy az atlanti szövetség nem vesz részt egy esetleges megtorlásban.



Pentagon: Nehezebb talpra állítani Afganisztánt, mint gondoltuk

A nemzetközi erők kivonása után is segítségre lesz szüksége az afgán hadseregnek - derült ki egy Pentagon-jelentésből. Az Egyesült Államok és NATO szövetségesei már korábban megállapodtak a kabuli kormánnyal, hogy a nemzetközi harcoló alakulatok jövő év végéig elhagyják az országot.



Orbán: "Nemzeti érdekeinkből is fejleszteni kell a hadsereget"

Orbán Viktor Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkárral folytatott "izgalmas beszélgetést". Rasmussen örült, hogy Magyarország nem csökkenti tovább a védekezésre szánt költségeket, és megköszönte az ország elkötelezettségét a NATO mellett. Magyarország megerősítette Afganisztánra vonatkozó kötelezettségeit.






Líbiai katonákat fog kiképezni a NATO

Líbiai katonákat fog kiképezni a NATO - közölte kedden Brüsszelben, a tagországok védelmi minisztereinek kétnapos tanácskozására érkezve Anders Fogh Rasmussen, az atlanti szövetség főtitkára.


Hende: "nem vagyunk potyautasok a NATO-ban"

A Magyar Honvédség értékes tapasztalatokat szerzett és jelentősen megerősödött az afganisztáni misszióban - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter hétfőn, a Képeslapok Afganisztánból című kiállítás megnyitóján a fővárosi Deák téren.