Ez Kohl jelzése Merkelnek? Helmut Kohl fejmosást adott Orbánnak? Kohl az egységes Európát próbálta védeni? Számos fontos európai lap azt latolgatta szerdán, hogy mi is történhetett a Kohl-házban kedden.
A beszámolók szerint körülbelül 80 percet töltött Helmut Kohl ludwigshafeni házában kedden Orbán Viktor. A magyar miniszterelnök a látogatás után a német–magyar barátság szimbólumának nevezte a volt német kancellárt. Orbán Viktor újságíróknak azt mondta: azért jött el, hogy a magyarok nevében nagyrabecsülését fejezze ki, és megköszönje Helmut Kohlnak mindazt, amit Magyarországért tett. Angela Merkel jelentőségteljesnek és hasznosnak nevezte Berlinben a két politikus találkozóját. Német lapok azt találgatták, mi lehet a látogatás valódi célja, illetve mennyire volt az üzenet a hivatalban lévő német kancellárnak.
A Süddeutsche Zeitung publicistája szerint Helmut Kohl egy korábbi könyvében éppen arról írt, hogy mindenkinek tiszteletben kell tartania Európa törvényeit, ezért elképzelhető, hogy igazából Orbán lelkére akar beszélni.
Az unió szerint azonos helyen azonos munkáért azonos bért kell fizetni, ez pedig azt is jelentené, hogy a magyar cégeknek is külföldi béreket kellene adnia a kiküldetésben lévő dolgozóknak.
A Die Welt szerint a magyar kormányfő és a volt német kancellár azért jönnek össze, hogy fejbe kólintsák a CDU-t: valamivel kevesebb Merkel és több Orbán jobbat tenne a pártnak. A FAZ azt nem érti, vajon ki tanácsolta a megromlott egészségű Helmut Kohlnak, hogy fogadja a magyar politikust
A német kormány a török kormány kérésére felhatalmazza az igazságszolgáltatást a török államfőt sértegető német televíziós műsorvezető elleni eljárás megkezdésére, ugyanakkor kezdeményezi az ezt lehetővé tévő, a XIX. századból származó jogszabály megsemmisítését – jelentette be a német kancellár pénteken Berlinben. A kormánykoalícióban vegyesen fogadták Merkel döntését, az ellenzékben pedig volt, aki a németországi sajtószabadság megszűnését emlegette. A téma rendkívül érzékeny, egyebek mellett azért, mert alapvető kérdéseket vethet fel a sajtószabadsággal kapcsolatban.
Terrorgyanú miatt őrizetbe vettek csütörtökön egy férfit Münchenben, egy másikat pedig a bajor tartományi főváros közelében – jelentette hírportálján a Süddeutsche Zeitung. A 46 éves iraki és a 29 éves nigériai férfit összehangolt akcióval, terrorelhárító egységek bevetésével kapták el, az egyiket München belvárosában, a másikat Fürstenfeldbruck járásban.
Valaki vagy valakik tüzet nyitottak egy autóból csütörtökön a Németország déli részén található Heidenheimban, az utcán. Két férfit eltaláltak, kórházba vitték őket.
Szinte kivétel nélkül külföldieket, többnyire marokkói és algériai férfiakat gyanúsítanak a szilveszteri kölni erőszakkal – derül ki az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi belügyminisztérium kedden megjelent kimutatásából.
A Bild szerint a 86. évét épp betöltött volt kancellár az Orbán Viktort érő sokféle bírálat ellenére – a magyar miniszterelnököt mindig védte, becsülte, szívvel-lélekkel elkötelezett európainak tartotta. Találkozik is vele.