#Németország



Megalakult a német Brandenburg tartomány új kormánya

Németországban szerdán megalakult Brandenburg tartomány új kormánya, Türingiában pedig koalíciós tárgyalások kezdődtek, amelyek nyomán megalakulhat az első tartományi kormány, amelyben a volt keletnémet állampárt utódszervezetéből kifejlődött Baloldal adja a miniszterelnököt.




Mesés vagyon került elő egy kolostorból

Senki sem tudja, honnan származik az előző apáttól maradt 4 millió eurós (mintegy 1,2 milliárd forintos) örökség, bár egy ügyvéd magának követelei. A kolostor könyvelésében soha nem szerepelt a summa. Az ügyészség pénzmosás gyanújával nyomoz.


1917-ben vették fel a hitelt, még ma is fizetik

Idén van a 100. évfordulója az első világháború kirobbanásának, a legtöbb érintett országban már év elejétől zajlanak a megemlékezések. A naponta 6 ezer katona halálát követelő vérontás nem csak rengeteg emberéletet vitt el, hanem nagyon komoly pénzmennyiséget is. Egyes államok még most is fizetik akkor felvett hiteleiket.


Spiegel: Kihullik Nagy-Britannia az EU-ból, ha korlátozzák a bevándorlást

A német kormány elképzelhetőnek tartja, hogy megszűnik Nagy-Britannia uniós tagsága a tervezett bevándorlási korlátozások miatt – írta a Der Spiegel vasárnap megjelent számában. A német hírmagazin szerint a német kormány most először gondolja úgy, hogy megtörténhet Nagy-Britannia kilépése az Európai Unióból.


Merkel: összenőtt, ami összetartozott

Az egykori keletnémet polgárjogi mozgalmak érdemeit méltatta a hírhedt berlini fal leomlásának közelgő 25. évfordulója előtt elhangzott, szokásos szombati videoüzenetében a német kancellár.


Üzenet Berlinből a kormánynak: "Természetesen aggódunk"

A német kormány aggódik, és ezt nyíltan szóvá teszi, amikor kapcsolatba kerül a magyar kormány képviselőivel – mondta a német külügyminiszter egy interjúban. Frank-Walter Steinmeier még az előtt nyilatkozott, hogy Orbán Viktor bejelentette az internetadó elsüllyesztését.


2016-tól jöhet az autópályadíj Németországban

Németországban a közlekedési tárca elkészítette a külföldi autósokat terhelő autópályadíj tervét. Az éves díj legfeljebb 130 euró, vagyis átszámítva nagyjából 40 300 forint lehet, és várhatóan 2016-tól kell majd megfizetni.





Egyre több az iszlám radikális Németországban

Azért van egyre több híve a 18 és 30 év közötti fiatalok körében az iszlám radikális irányzatának, mert nincs semmifajta világos elképzelésük arra vonatkozóan, hogy miként is éljenek. A radikálisok viszont megmondják nekik, hogy mi fekete, és mi fehér – erről beszélt a német alkotmányvédelmi hivatal elnöke szombaton.






Nem bírják az ukrán telet a német drónok

Nem lehet használni a német hadsereg (Bundeswehr) pilóta nélküli repülőgépeit – drónjait – télen az ukrán-orosz határ térségében, mert nem bírják a nagy hideget – írta pénteken a Bild című német lap.