#New York

A legjobb külvárosi szállodák New Yorkban

Aki New Yorkban keres szállást, annak nem kell mindenáron Manhattanre szorítkoznia. A szigeten kívül is akad bőven sikkes negyed vagy divatos szállás, ráadásul valamivel alacsonyabb árakon, mint a központban. Így számtalan lehetőség adódik, hogy felfedezzük az ezerarcú New Yorkot, amit nem érdemes kihagyni, főleg, ha nem először járunk a városban.




Mecsetháború Manhattanben

Az egyik oldal az USA elleni provokációra, a másik az iszlám jelképe elleni támadásra panaszkodik; az elnök előbb a védelmébe veszi, majd visszatáncol. Amerikában országossá, sőt választási témává terebélyesedett a tervek szerint a New York-i Ground Zero közelében felépülő iszlám közösségi központ ügye.




Bírósági: adómentes a New York-i magyar főkonzulátus – nem fogunk fizetni

Magyarországnak immár bizonyosan nem kell megfizetnie a New York várossal szemben korábban megállapított, több tízmillió dolláros ingatlanadó-elmaradását, miután egy manhattani kerületi fellebbviteli bíróság kedden helyben hagyta az amerikai külügyminisztériumnak a külföldi kormányok ingatlanjaira vonatkozó adómentességi határozatát.


Jegyeladási rekord a Metropolitan Operában

Minden korábbi jegyeladási rekordot megdöntve 2,6 millió dollár értékben adott el a hamarosan kezdődő évadra szóló belépőket a New York-i Metropolitan Opera. A pénztárak vasárnap kezdték árusítani a jegyeket, már aznap több mint 24 ezer belépő kelt el.



Zöld utat kapott a Ground Zero melletti mecset építése

A New York-i műemlékvédelmi hatóság kedden megtagadta a műemlék státust attól az épülettől, amely a 2001. szeptember 11-i terrortámadások helyszíne közelében emelkedik, és amelynek helyén mecsetet, valamint iszlám kulturális központot építenének.



A legforróbb július New York történetében

Valószínűleg az idei a legforróbb július New York történetében; a Central Parkban mért eddigi átlaghőmérséklet (27,6 Celsius fok) meghaladja az 1999-ben rögzített 130 éves rekordot (27,4 fok) - jelentette az amerikai sajtó kedden.






Emelkedéssel nyitottak New York tőzsdeindexei

Az euróövezet pénzügyi stabilitásával kapcsolatos aggodalmak miatt gyengüléssel záró ázsiai és egy százalék feletti eséssel nyitó európai tőzsdék ellenére emelkedéssel nyitottak hétfőn a New York-i tőzsdeindexek.



Hétszáz órát ült

Befejezte egyedülálló performanszát New Yorkban Marina Abramovic szerb művész, aki összesen hétszáz órát töltött azzal, hogy a Modern Művészetek Múzeumában (MoMA) ülve bámult az emberekre.