Nyomoz a rendőrség a Gattyán György pártjának sátrában meghalt biztonsági őrök ügyében
A Budapesti Rendőr-főkapitányság ismeretlen tettessel szemben rendelt el nyomozást.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság ismeretlen tettessel szemben rendelt el nyomozást.
Az OGYÉI decemberben kiadta a keleti oltóanyagok engedélyezésének dokumentumait, több kényes részt azonban kitakartak.
A két férfi még 2020 augusztusában ölte meg az egykori nagyvállalkozót a Baranya megyei Bárban, majd tüzet gyújtva próbálták eltüntetni a nyomokat.
Kedden találták meg egy gyerek holttestét egy csepregi családi házban, a rendőrség most tett közzé néhány részletet a nyomozásról.
Az EP-képviselővel pénteken közölték, hogy nyilvánossá válhatnak az akták.
Egyszerre jelentek meg az ügyészek a Miniszterelnökségen, az Emberi Erőforrások Minisztériumában és az Innovációs és Technológiai Minisztériumban is a tavaly novemberi akcióban. Államtitkárokkal és egy tárca nélküli miniszterrel is találkoztak. Volt, ahol hiába kerestek iratokat, másutt viszont kaptak ilyeket.
A síbalesetben érintett másik férfinak nem esett baja.
Amíg a helyreállítási munkák tartanak, a Határ út és Kőbánya-Kispest között pótlóbuszok viszik az utasokat.
2001-ben történt emberölés bűntett kísérletének gyanúsítottját vette őrizetbe a rendőrség.
Az áldozatok száma meghaladja a hatvanat, miközben a hatóságok több mint 400 elkövetőt azonosítottak.
Az olasz ügyészség a nyomozati titoktartásra hivatkozva részleteket nem közölt a Telexszel.
Az Ördög ügyvédje oldalon különféle állítások jelentek meg az igazságügyi miniszterről.
Az iskola már hozzálátott a nem valós érdemjegyek kiszűréséhez.
Egy férfi azt ordibálta, hogy tűz van, és porral oltóval lefújta a vendégeket.
Többek között csalás, vesztegetés, hivatali visszaélés és hűtlen kezelés miatt nyomoznak a „Városháza-ügycsoportban” a belügyminiszter tájékoztatása szerint.
Állításuk szerint a Bács-Kiskun megyei főügyész halálának összekötése a Simonka- és Boldog-ügyekkel kegyeletsértő.
Az Országos Kórházi Főigazgatóság korábban azt állította, hogy a tesztek megsemmisítése 239 ezer forintba kerül.
Külhoni magyaroknak szánt pénzből vettek egy budai lakást és egy luxusautót is.
A Híd a munka világába program miatt különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények gyanúja miatt zajlik nyomozás.
Már folyik a nyomozás annak a hatalmas számlagyárnak az ügyében, amely egy olyan informatikai vállalat árnyékában működött, amely Tarlós István főpolgármestersége idején nyerte el a BKV informatikai rendszerének üzemeltetését és fejlesztését. Hadházy Ákos ellenzéki képviselő úgy tudja, hogy „a szálak igen magasra érnek”.