szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Többek között csalás, vesztegetés, hivatali visszaélés és hűtlen kezelés miatt nyomoznak a „Városháza-ügycsoportban” a belügyminiszter tájékoztatása szerint.

A Fővárosi Önkormányzat épületében és a főváros vagyonkezelő cégénél is házkutatást tartottak december közepén a nyomozók a Városháza-ügyként elhíresült botrány nyomán, ezeket a házkutatásokat megalapozó gyanúról érdeklődött a Párbeszéd országgyűlési képviselője, Kocsis-Cake Olivio a belügyminiszternél.

Pintér Sándor írásbeli válaszában megnyugtatta az ellenzéki politikust, hogy „a Rendőrség a tevékenységére vonatkozó jogszabályok maradéktalan betartásával végzi a munkáját, feljelentés esetén intézkedési kötelezettség terheli”.

Márpedig feljelentésből több is volt. Tett például az ügyben feljelentést például Budai Gyula a Fidesz egykori elszámoltatási biztosa és ellenkező előjellel a bűncselekményekkel hírbe hozott főváros nevében Karácsony Gergely főpolgármester is.

Pintér Sándor tájékoztatásából kiderül, hogy „az úgynevezett Városháza-ügycsoport kapcsán összesen tizennégy feljelentés érkezett,

a Nyomozóhatóság egyesítette azokat. Csalás, befolyással üzérkedés, vesztegetés, vesztegetés elfogadása, hivatali visszaélés, valamint hűtlen kezelés gyanúját fogalmazta meg, amelynek alapján négy büntetőeljárás van folyamatban.”

Korábban Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter ellenzéki közös miniszterelnök jelölt fogalmazott úgy, hogy „kreált álbizonyítékok alapján indított nyomozás során szállták meg a rendőrök a Városházát, az akció célja pedig a figyelem elterelése a kormányzat számára kínos ügyekről”. Szerintük amúgy Orbán Viktor környezetében kellene inkább nyomozni.

Karácsony és Márki-Zay a városházi házkutatásról: a Karmelitában több keresnivalójuk lenne a nyomozóknak

Kreált álbizonyítékok alapján indított nyomozás során szállták meg a rendőrök a Városházát, az akció célja pedig a figyelem elterelése a kormányzat számára kínos ügyekről, mint például a Völner-botrányról vagy a Pegasus-ügyről - mondta Karácsony Gergely főpolgármester és Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt, akik szerint Orbán Viktor környezetében kellene inkább nyomozni.

A hvg.hu a Városháza-ügy kapcsán – amelyben a főváros vezetése és a koalíció támogatása mellett fideszes irányítású vizsgálóbizottság is kutakodik – legutóbb arról írt, hogy már egymást cáfolják a vád tanúi, sőt: a legerősebb vádakat éppen az ügy kulcsfigurája cáfolja:

Városháza-gate: A legerősebb vádakat éppen az ügy kulcsfigurája cáfolja

Nem ismeri a jelenlegi városvezetést, nem állította, hogy a főpolgármester tudott a Városháza eladásáról, koholmány a kiszivárgott szerződés, és "rágalom" a politikusok jutalékos rendszere is - állítja az Anonymus-hangfelvételeken szereplő ingatlananácsadó, Berki Zsolt.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!