Ötmilliárd forint közpénzt költhetett a Miniszterelnökség az érvénytelen népszavazás reklámozására
A gyermekvédelminek nevezett referendum mind a négy kérdésben érvénytelen lett, a Miniszterelnökség azonban gigantikus reklámkampánnyal tolta meg.
A gyermekvédelminek nevezett referendum mind a négy kérdésben érvénytelen lett, a Miniszterelnökség azonban gigantikus reklámkampánnyal tolta meg.
Az oroszországi titkosszolgálatoknak dolgozó embereket neveztek ki az oroszok által még márciusban elfoglalt dél-ukrajnai Herszon élére. Az elfoglalt területeken bevezetik a rubelt, az Ukrajna-párti tüntetőket pedig könnygázzal zavarják szét.
Egészen más témákról szólt volna az elmúlt két hónap, ha Vlagyimir Putyin nem rohanja le Ukrajnát. Három olyan ügyet néztünk meg, amely február 24. előtt a közbeszéd központjában álltak. Az egyik, a jogállamiság ügye már egy nap múlva folytatódhat, de a többi is visszatérhet.
Ezt a döntést hozta hétfői ülésén az NVB.
Nem vizsgálta érdemben az Alkotmánybíróság a civil szervezet panaszát, így érvényben maradt a Háttér Társaságra az érvénytelen népszavazásra buzdítás miatt kirótt bírság. Több más, így eljáró civil szervezetet is megbüntetett velük együtt a választási bizottság, ám a többiek esetében más bírói fórumok törölték a bírságot.
Hiányolta a beadványból az érdemi érvelést, ezért érdemi vizsgálat nélkül visszadobta azt a Kúria.
A népszavazáson érvénytelen szavazás mellett kampányoló szervezetekre kiszabott bírság annak a hatalmas közösségnek az elhallgattatását célozza, amelyik demokratikus úton buktatta meg a kormány propaganda-népszavazását - írták közleményükben a civil szervezetek.
Több civil szervezettel szemben is bírságot szabott ki a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) pénteken, amiért a civil szervezetek érvénytelen voksolásra buzdítottak a gyermekvédelmi népszavazáson.
Ma viszont a baloldal képviselői mintha egyfajta szellemi világproletariátus részét képeznék, akiknek se Istenük, se hazájuk – mondta a házelnök.
A miniszterelnök szerint bár a „gyermekvédelmi” népszavazás jogi értelemben nem kötelező érvényű, a végeredménye miatt „egyenesen politikai kötelezettség áll fönn, amit a kormánynak végre kell hajtania”. Hogy mire készül genderügyben a kormány, egyelőre nem tudni, de hogy nem fogja levenni a napirendről, az biztosnak tűnik.
Pedig a falu nem is ellenzéki, simán nyert ott a Fidesz az országgyűlési választásokon.
Egyes kormányközeli híroldalakon csak az eredményeket közlik, máshol azt emelik ki, hogy eredményes a népszavazás.
Sok szavazót megihletett a civil szervezetek kampánya, amely arra buzdított, hogy szavazzanak érvénytelenül a melegellenes népszavazáson.
Vasárnap reggel 6-tól este 19 óráig lehet szavazni az Országgyűlési választásokon és a népszavazáson. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat onnantól kezdve, hogy mit vigyünk magunkkal egészen odáig, hogy hogyan osztják el a mandátumokat.
Az idei kampány meghatározó témájának ígérkezett az LMBTQI közösség helyzete, ám ezt az Ukrajnában zajló háború végül fölülírta. A kormány “gyermekvédelmi” népszavazásának érvénytelenségéért kampányoló civilek szerint “közös érdekünk egy olyan Magyarország, amely biztonságos és szabad mindenki számára”.
A videóban elhangzik, hogy Magyarországon ugyanazon a napon tartanak országgyűlési választásokat és népszavazást a „gyermekvédelemről.”
A jogvédők szerint a kormány befolyásolni akarja a választók véleményét, a koronavírus alatti tájékoztatás miatt összegyűjtött e-mail-címekre küldött levelekben.
Mivel nem érkezett felülvizsgálati kérelem az ellenzék Fudan Egyetemről és az álláskeresési járadékról szóló népszavazási kérdéseire, már a parlament előtt van a téma. De majd csak a választás utáni, új összetételű törvényhozás rendelheti el a referendumot.