#okostelefon






Büntetést kaptak, akik azt hazudták, hogy hallgatóznak a telefonok, hangszórók

Az amerikai piac „fair play bírójaként” is működő szervezet, a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) közel egymillió dolláros büntetést szabott ki egy marketingcégre és két partnerére. Ezek a vállalkozások ugyanis azt állították a hirdetőknek, hogy az AI és a felhasználók okoseszközeinek bevonásával lehallgatják a beszélgetéseket, így lehetőség van a célzott reklámokra. Ez persze nem volt igaz.








Luxustelefonokat mutatott be a porszívógyártó Dreame

Még a luxustelefonok világát is felforgatná az elsősorban porszívóiról ismert kínai Dreame cég. A napokban három új Aurora modellt mutatott be, amelyek között olyan készülék is van, amelyik inkább státusszimbólumnak mondható.








Szétkapták az LG soha meg nem jelent feltekerhető telefonját – meglepő, mit találtak benne

Az LG Rollable, azaz a dél-koreai vállalat feltekerhető kijelzős okostelefonja egy villanásra megmutatta a jövőt, hogy azután eltűnjön a süllyesztőbe, magyarán: sose jelenjen meg. Az okostelefonokat rendszeresen szétszedő youtuber jóvoltából viszont most kiderült, hogyan is épült fel ez korát messze megelőző eszköz. Motorok, rugós mechanikák és egy elképesztően bonyolult szerkezet tárult fel, ami bizonyítja az emberi mérnöki kreativitás csúcsát, miközben azt is megmagyarázza, hogy miért nem jutott el soha a boltokig ez az innováció.