Kína megelőzte az USA-t az okostelefonok piacán
A harmadik negyedévben először fordult elő, hogy Kínában több okostelefont adtak el, mint az Egyesült Államokban - derül ki a Strategy Analytics piackutató intézet csütörtökön közzétett adataiból.
A harmadik negyedévben először fordult elő, hogy Kínában több okostelefont adtak el, mint az Egyesült Államokban - derül ki a Strategy Analytics piackutató intézet csütörtökön közzétett adataiból.
MTI
Nagy lendülettel hódít és már-már kultikussá válik az okostelefonokhoz csatlakoztatható nyeles, a klasszikus bakelit modelleket idéző telefonkagyló Amerikában - közölte szerdai gazdasági mellékletében a USA Today.
MTI
A napokban került az amerikai legfelső bíróság elé Antoine Jones ügye, aki ellen azt követően indult eljárás, hogy a rendőrség felhatalmazás nélkül 28 napon át szemmel tartotta az autójára rögzített GPS-nyomkövető segítségével. A jogvédők attól tartanak, a rendőrség akár ok nélkül is jogosult lesz a mobil- vagy okostelefon-tulajdonosok nyomon követésére.
MTI
Magyarországon először okostelefonra letölthető alkalmazásban jelenteti meg új, No Love in Town című EP-jét a Pannonia Allstars Ska Orchestra (PASO). Az öt dalt tartalmazó anyag november 29-től érhető el, két hétig ingyen.
MTI
Az Amazon, amely a közelmúltban hozott forgalomba egy új táblagépet, elemzők szerint hamarosan egy okostelefonnal is előrukkol.
MTI
Olcsón elérhető Geiger-Müller-számlálós alkalmazást fejlesztett ki egy japán cég okostelefonra, miután a fukusimai atomerőmű a márciusi szökőár és földrengés miatt megsérült.
MTI
A digitális asszisztens nem csak az Apple-eszközökön használható, de más gyártó készülékein is, miután egy francia programozócsoport feltörte és visszafejtette a hangvezérlő forráskódját és protokollját, valamint letölthetővé is tették.
hvg.hu
Magyarországon közel egymillió okostelefon-használó van - közölte a Gfk Hungária piackutató kedden.
MTI
A cupertinói cég a globális telefonpiac mindössze 4 százalékát birtokolja, ehhez képest a teljes piacra vetített profit több mint a felét mondhatja a magáénak.
hvg.hu
A világon a szélessávú mobil adatforgalom 2016-ra a mostani tízszeresére emelkedhet, és akkor a forgalom körülbelül 60 százalékát a Föld területének kevesebb, mint egy százalékán élők generálják - állapítják meg az Ericsson legújabb felmérésében.
MTI
A közösségi média, a saját mobileszközök használata, valamint a rugalmas munkavégzés egyre inkább motiválja a fiatal szakembereket a munka világában. Van, akinek mindez legalább annyira fontos, mint az élethez szükséges víz vagy levegő. Egy 14 országban végzett nemzetközi felmérésből az is kiderült, hogy a fiatal alkalmazottak fele inkább veszítené el a pénztárcáját vagy a kézitáskáját, mintsem okostelefonját vagy mobil készülékét.
MTI
MTI
hvg.hu
Úgy tűnik, a Samsungnál éppen a "kísérletezzünk bátran" időszakukat élik a tervezők.
hvg.hu
A Samsung Electronics nyeresége 23 százalékkal csökkent a harmadik negyedévben, mivel a lapképernyők és számítógép áramkörök csökkenő kereslete lerontotta az okostelefon értékesítések lendületes növekedésének eredményét.
MTI
Az idén mintegy 2,5 millió új mobilkészüléket adnak el a magyar piacon, amelyek 40-50 százaléka okostelefon lesz, az előrejelzések szerint jövőre ez az arány már eléri a 60-70 százalékot.
MTI
A világon elsőként okostelefont ültettek be egy brit férfi műkarjába - közölte a The Daily Telegraph online kiadása.
MTI
A Sony kivásárolja az Ericsson 50 százalékát a közös cégből, így tíz év után feloszlik a Sony Ericsson japán-svéd mobilgyártó vegyesvállalat. A Sony 1,05 milliárd eurót fizet a svédeknek – jelentették be csütörtökön.
MTI
Az online vásárlás manapság már nem újdonság. Egy dél-koreai cég azonban már egy metróállomáson teszteli új virtuális szupermarketjét, és ha beválik, a külföldi piacot is meg akarja hódítani.
MTI
Az NMHH elnöki rendeletben védi az előfizetőket: a szolgáltatók automatikusan nem, csak az előfizetők kifejezett kérésére aktiválhatnak internet-hozzáférést december elseje után. Így elkerülhetőek az okostelefonok által generált horrorisztikus számlák. A károsultak ettől függetlenül perelhetnek.
MTI
MTI
hvg.hu
A barátok jó tanácsaira építő mobiltelefon-alkalmazást dolgoztak ki, a fejlesztés összehozza a felhasználókat internetes közösségeik azon tagjaival, akik lakhelyük, vagy személyes élményeik révén hasznos információkkal szolgálhatnak számukra úti céljukról.
MTI
A Google és a Samsung az új androidos készülék premierjére készül. Várhatóan Hongkongban, szerdán mutatják be a Nexus Prime-ot.
hvg.hu