Négymillió iPhone 4S-t adtak el három nap alatt
Az Apple a saját adatai szerint négymilliót adott el új iPhone készülékéből az első hétvégén. A Samsung eközben megpróbálja bizonyos országokból kitiltatni riválisa okostelefonját.
Az Apple a saját adatai szerint négymilliót adott el új iPhone készülékéből az első hétvégén. A Samsung eközben megpróbálja bizonyos országokból kitiltatni riválisa okostelefonját.
hvg.hu
A Samsung a Samsung Galaxy S-ből (GT-I9000) és a Samsung Galaxy S II-ből (GT-I9100) világszerte összesen harmincmillió példányt értékesített.
hvg.hu
Jóllehet a magyar cégek 70 százaléka tart attól, hogy elveszít adatokat, háromnegyedük semmilyen szoftveres védelmet nem alkalmaz a mobileszközökön.
MTI
Továbbra is dinamikusan nő a mobil adatforgalom, amit mutat az is, hogy 2011 második negyedévére megduplázódott 2010 hasonló időszakához képest – hozta nyilvánosságra az Ericsson pénteken.
MTI
Leállítja a hagyományos mobiltelefonok gyártását és az okostelefonokra koncentrál a Sony Ericsson, a japán-svéd vegyesvállalat pénteki bejelentése szerint a termelést 2012-ben szervezik át.
MTI
Megosztotta az Apple-rajongók táborát az iPhone 4S – kis módosítás vagy jelentős fejlesztés eredménye az új okostelefon? A Spiegel tesztelte a készüléket – szerintük az iPhone 4 sikere eltörpül majd az új verzióé mellett. Pedig akinek van már iPhone-ja, annak nem feltétlenül érdemes az új készülékre költeni.
hvg.hu
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke szerint nincs felkészülve a rendőrség az internetes terjedő pedofil bűncselekmények kiszűrésére. Edvi Péter az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt erről. László Miklós szociológus pedig egy iskolások körében végzett felmérés eredményeit ismertette a gyerekek médiafogyasztási szokásairól.
InfoRádió
Az alvás minőségi és mennyiségi javítását is segítheti egy új okostelefon-alkalmazás.
MTI
Bár a várt iPhone 5 helyett „csak” az iPhone 4S-t jelentette be az Apple, nagy csalódást okozva a piacnak, előrendelésben 24 óra alatt mégis egymillió fogyott el az új okostelefonból.
hvg.hu
Egy budapesti ügyvédnő 2011. október 23. után próbapert indít, mert tömegesen jelentkeznek nála károsultak, akiknek kéretlenül aktiválták a szolgáltatók a mobilinternetet.
hvg.hu
Bírósági végzésekkel akarja megakadályozni az Apple iPhone 4S készülékének forgalmazását Franciaországban és Olaszországban a Samsung.
MTI
Az Apple magyar idő szerint kedd este hétkor várhatóan bejelenti ötödik generációs iPhone-ját. Az újságírók a „Let's talk iPhone” médiaeseményre kaptak meghívót az Apple kaliforniai székházába.
hvg.hu
Az okostelefon gazdájának tudta nélkül automatikusan aktivált internet miatt több tízezres telefonszámla sokkolhatja a készülék tulajdonosát. Egy szolgáltatónak már megtiltották ezt, kettőt most vizsgál az NMHH. Egy pórul járt ügyvéd közérdekű kereset benyújtását tervezi, azaz csoportosan perelne, ha elég sok károsult fordul hozzá.
hvg.hu
Az iPhone 5 keddi bejelentésének hírét használják fel az internetes bűnözők, hogy kártékony kóddal fertőzzék meg a Windows PC-ket.
hvg.hu
A számítógépek monitorja, mobiltelefonok és egyéb hasonló kézi eszközök kisméretű kijelzői ártalmasak lehetnek, ugyanis az állandó fókuszálás miatt gyorsan elfárad a szemünk.
Medipress
A 13 és 17 év közötti fiatalok 91 százaléka az otthonában is hozzáfér az internethez, 93 százalékuknak van mobiltelefonja, 43 százalékuknak okostelefonja, ugyanakkor a fiatalok több mint felénél a családnak kevesebb mint 50 könyve van - derül ki abból a kutatásból, amelynek eredményeiről a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) közös, a gyerekek médiahasználatáról szóló konferenciájának résztvevői számoltak be hétfőn Balatonalmádiban.
MTI
A könnyekig megható volt, ahogyan Dzsudzsák Balázstól a PSV Eindhoven közönsége búcsúzott – mondta az immár a dagesztáni Anzsi Mahacskalát erősítő futballista a Nemzeti Sportnak adott interjúban, és azt is elmondta, hogy Roberto Carlos rendszeresen csetel vele, amúgy pedig a brazil bal lábát aranyba kellene önteni.
hvg.hu
Húsz éven belül a technológia olyan szinten lesz, hogy minden fronton személyre szabott szolgáltatást kaphatunk. Kényelmesebb lesz a székünk, a személyes tárgyaink, és csak a barátok vagy a családtagok releváns, személyes üzenetei juthatnak el hozzánk. A digitális világ pedig a telepátia élményéhez közelít.
hvg.hu
Kevesebb Blackberry okostelefon fogyott a nyáron: a kanadai Research in Motion (RIM) 10,6 millió készüléket adott el júniustól augusztusig, szemben az előző év azonos időszaki 12,1 millió Blackberry-vel, ezzel jelentősen elmaradt a rivális Apple forgalmától.
MTI
Egyre több alkalmazás közül válogathatunk, amelyeket bármikor letölthetünk az okostelefonunkra. De vajon melyek azok, amelyek valóban segítenek egészségesebben élni, és melyek azok, amelyek inkább ártanak, mint használnak?
Medipress