Terroristák gyilkoltak a nigériai állami olajtársaság hajóján
Ismeretlen fegyveresek támadtak az NNPC nigériai állami olajtársaság egyik hajójára a Niger folyó deltájában, hat embert megöltek – közölte a nyugat-afrikai ország hadserege csütörtökön.
Ismeretlen fegyveresek támadtak az NNPC nigériai állami olajtársaság egyik hajójára a Niger folyó deltájában, hat embert megöltek – közölte a nyugat-afrikai ország hadserege csütörtökön.
MTI
Nem szolgálná a nemzeti érdekeket a kanadai Alberta tartomány olajmezőitől a Mexikói-öbölnél található finomítókig húzódó Keystone XL kőolaj-vezeték megépítése - jelentette be pénteken Washingtonban Barack Obama amerikai elnök.
MTI
Fizetős M0-s, elfogadták a jövő évi költségvetés fő számait, büntethetik a Tescót, illetve az Auchant, az OBI-nál leépítések jönnek, a Spar trükkösen cselezi ki a kormányt, a Széchenyi Banknál pedig jókorát buktak a betétesek. Emellett pedig krimibe illően robbanthattak olajvezetéket 2008-ban. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
hvg.hu
2008 augusztusában robbanás történt a Baku-Tbiliszi-Ceyhan kőolajvezeték törökországi szakaszán. A Bloomberg cikkében most azt írja, hogy a robbanást az idézte elő, hogy hackerek lekapcsolták a vezeték vészjelzőit, elvágták a kommunikációs vonalakat, és végül növelték a nyomást a vezetékben. Szakértők szerint újraíródik a kiberháborúk története.
hvg.hu
Megszavazta az amerikai képviselőház pénteken a Keystone XL kőolajvezeték északi szakaszának megépítését. Ha ezt a jövő héten a szenátus is jóváhagyja, akkor a környezetvédők által ellenzett törvénytervezet sorsa egyedül Barack Obama elnök döntésétől fog függeni.
MTI
Ismeretlen fegyveresek ismét felrobbantották Jemen legfontosabb kőolajvezetékét - közölte szerdán egy helyi tisztségviselő.
MTI
A kínai rendőrség kedden közölte, hogy őrizetbe vett kilenc embert, akik felelőssé tehetők a kelet-kínai Csingtao kikötővárosban múlt pénteken történt, 55 ember halálát okozó olajvezeték-robbanásért.
MTI
Emberi gondatlanság vezetett ahhoz a múlt pénteki végzetes olajvezeték-robbanáshoz, amelynek legalább 55 halálos áldozata, több mint 130 sérültje van, kilenc eltüntet továbbra is keresnek - közölte a kínai állami munkavédelmi hivatal hétfőn.
MTI
Ötvenkettőre emelkedett azoknak a száma, akik egy kelet-kínai olajvezeték két nappal ezelőtti robbanása miatt az életüket vesztették, 18 ezer embert evakuáltak - jelentette a kínai média vasárnap a mentők tájékoztatására hivatkozva.
MTI
Felrobbant egy szivárgó olajvezeték a kelet-kínai Santung tartomány Csingtao kikötővárosában helyi idő szerint péntek délelőtt – jelentette a Hszinhua hírügynökség. Az első hírek szerint legalább huszonkét ember meghalt.
MTI
Mintegy ötezer embert kellett kitelepíteni Mexikó nyugati részén, mert feltehetőleg tolvajok léket ütöttek az állami olajcég egyik csővezetékén.
MTI
Dave Heineman nebraskai kormányzó is jóváhagyta kedden a kanadai Alberta tartomány és a Mexikói-öböl között megépítendő Keystone XL kőolajvezeték új nyomvonalát.
MTI
A tervezett új európai olaj- és földgáz távvezetékekhez készülő, nagy átmérőjű gömbcsapok fejlesztését fejezték be a nagykanizsai DKG-EAST Zrt.-nél.
MTI
Az ősi Babilont veszélyezteti az új iraki olajvezeték, amely visszafordíthatatlan károkat okozhat a régészeti helyszínnek - közölték iraki örökségvédelmi szakemberek. A 1,5 kilométeres olajvezetéket márciusban adták át, és a további bővítését készítik elő.
MTI
Pokolgép robbant a kelet-szíriai Deir-ez-Zór tartományban az egyik fő kőolajvezetéknél kedden – közölték ellenzéki aktivisták.
MTI
Robbanások és tűz miat elzártak Törökországban egy Irakból a Földközi-tenger térségébe olajat szállító csővezetéket - közölték csütörtökön török tisztviselők.
MTI
Felrobbant szerdán a közép-szíriai Homsz olajfinomító üzemét ellátó vezeték, amely egy, a kormányzati erők által ostromlott szunnita negyed közelében helyezkedik el - közölték szemtanúk.
MTI
Legkevesebb hét civil, köztük egy nő esett áldozatául csütörtökön a szíriai karhatalom durva fellépésének az arab ország középső részén lévő Homszban az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű jogvédő szervezet jelentése szerint.
MTI
Tüntetők ezrei zárták körbe vasárnap a washingtoni Fehér Házat, hogy nyomást gyakoroljanak Barack Obama amerikai elnökre annak érdekében, hogy környezetvédelmi megfontolásokból utasítsa el egy Kanadából az Egyesült Államokba kiépíteni tervezett olajvezeték engedélyezését. Obama politikai csapdahelyzetbe kerülhet, akárhogy dönt is.
MTI
Mintegy 80 millió eurót (22,6 milliárd forint) kívánnak közösen beruházni az Adria kőolajvezeték korszerűsítésébe a pozsonyi Slovnaft és a magyar Mol.
MTI