Navracsics szellemesen alázta a Brexit-pártiakat
A kilépésre szavazók épp a britek előkelő helyezésével büszkélkedtek, amikor jött a magyar politikus csattanós válasza.
A kilépésre szavazók épp a britek előkelő helyezésével büszkélkedtek, amikor jött a magyar politikus csattanós válasza.
hvg.hu
A magyar úszó továbbra is az egyik legtöbbet emlegetett riói olimpikon a nemzetközi sajtóban. Ebben az interjúban azt is elmeséli, ki jósolta meg először, hogy egy nap olimpiai bajnok lesz.
Valószínűleg Knézy Jenő is megsüvegelné Kimia Alizadeh Zenoorin teljesítményét, aki egy egészen különleges bronzérem tulajdonosa lett Rióban.
MTI
Hosszú Katinka Londonban saját magát gáncsolta el, de még Rióból is éhesen fog távozni, mert utál veszíteni – mondja Shane Tusup, aki a medence szélén tombolva legalább akkora hírnevet szerzett Rióban, mint felesége. Az edző szerint az olimpián sikerre vitt módszerükből és az ősszel beindított úszóiskolájukból sok jó sülhet ki, és nem feltétlenül csak a sportban. Shane Tusup Rióban nyilatkozott terveiről.
Horn Andrea (Rio de Janeiro)
A riói olimpia szervezői valószínűleg nem is sejtették, mekkora örömet okoznak azzal, hogy sok versenyszámban a trükkfelvételekhez használt, green boxra hasonlító zöld háttér előtt zajlanak az események.
A riói olimpia legfiatalabb bajnoka, a kínai Zsen Csien még a 17 éves ezüstérmesnél is fiatalabb.
MTI
Usain Bolt behúzta a 200 métert is, így jó úton halad az újabb triplázás felé Rióban is, de magyar szempontból Kozák Danuta volt a nap hőse. Egyéniben fölényesen diadalmaskodott, ezzel ő vált minden idők legeredményesebb magyar kajakos olimpikonjává. Összefoglaló az olimpia 13. versenynapjáról.
hvg.hu
Magyar idő szerint délután tovább folytatódnak a kajak-kenu versenyek az előfutamokkal, több magyar egységgel, a női vízilabdázók pedig életük egyik legfontosabb meccsére készülnek az oroszok ellen. Éjjel is folytatódnak az izgalmak, hiszen női öttusában és férfi kalapácsvetésben is eldől minden.
hvg.hu
Jade Jones az 57 kilogrammosok súlycsoportjában lett London után újra aranyérmes.
MTI
A brazil egység a csütörtöki fináléban az Európa-bajnok Paolo Nicolai, Daniele Lupo duót győzte le két szettben.
MTI
Ryan Lochte és három másik amerikai úszó azt állította, hogy kirabolták őket Rióban, majd kiderült, hogy a hajmeresztő sztoriból semmi sem igaz.
MTI
A jamaicai futósztár esélyeshez méltóan megnyerte a férfi 200 méteres síkfutást a riói olimpián, és megszerezte pályafutása nyolcadik ötkarikás aranyérmét. Ezzel feljött az örökranglista tizedik helyére, és megelőzte – többek között – a magyar vívólegendát, Gerevich Aladárt is.
MTI
A 63 kilogrammosok között szereplő Sastin Marianna a selejtezőben kikapott orosz ellenfelétől. „Az döntött, hogy az orosz birkózó hosszú évek óta 63 kilogrammban versenyez, Marianna meg nyolc hónapja készül ebben a kategóriában” – értékelt Wöller Ákos, Sastin férje és edzője.
MTI
Kiengedték a riói Samaritano kórházból Pat Hickeyt, aki szerdán reggel lett rosszul közvetlenül azután, hogy a rendőrség előállította jegyüzérkedés gyanújával. A 71 éves ír sportvezetőt csütörtökön a kórházból egyből a rendőrségre szállították kihallgatásra – értesült a Reuters.
MTI
Egy benzinkúton leszakították a vécéajtót, majd a kialakuló vita kapcsán találták ki, hogy kirabolták őket – ezt írja az amerikai úszóolimpikonokról a BBC, rendőrségi forrásokra hivatkozva.
hvg.hu
Kell-e a magyar úszósportban edzésmódszerváltás? Hosszú Katinkát kell követni? Vagy a Széchy-módszer eredeti verzióját? És kell-e ordibálni a tanítványokkal?
hvg.hu
A Magyar Olimpiai Bizottság szerint a hamburgeresek megsértették Kenderesi Tamás bronzérmes úszóolimpikon személyiségi jogait a sajtbureszező reklámposztokkal. Akár jogi útra is terelhetik az ügyet.
hvg.hu
A kétszeres riói aranyérmes elmondta, horror volt az első futam a betegsége után, de most már maximális erővel állt rajthoz.
Horn Andrea (Rio de Janeiro)
Csütörtöki érmével már a hatodik a magyar olimpiai örökranglistán. Mai győzelmével megelőzte Hosszú Katinkát is, az aktív sportolók közt ő áll a legelőkelőbb helyen. És Rióban evez még egyet négyesben is!
hvg.hu