#olimpia


570 milliót ad az állam az olimpiára és a paralimpiára
 

570 milliót ad az állam az olimpiára és a paralimpiára

A sport területén 2012-ben fontos feladat a londoni olimpián és paralimpián történő részvétel biztosítása, melyhez a sportolók eredményes felkészülésének elősegítésén túl olyan feladatok is kapcsolódnak, mint a doppingellenes tevékenység támogatása - olvasható a jövő évi büdzsé Országgyűlésnek pénteken benyújtott tervezetében.

MTI MTI


Azerbajdzsán tagadja a BBC bokszbundás vádjait
 

Azerbajdzsán tagadja a BBC bokszbundás vádjait

Hazugságnak nevezte Azerbajdzsán rendkívüli helyzetekért felelős minisztere a BBC egyik múlt csütörtöki műsorában elhangzott azon állítást, mely szerint egy ismeretlen azeri személy kilenc millió dollárt adott a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó Szövetség (AIBA) félprofi bajnokságára (WSB) két londoni olimpiai aranyéremért cserében.

MTI MTI

Dollármilliókért vásárolnak olimpiai aranyat az azeriek?
 

Dollármilliókért vásárolnak olimpiai aranyat az azeriek?

Vizsgálódik a nemzetközi amatőr ökölvívó szövetség azzal a csütörtök esti BBC-s riporttal kapcsolatban, amely azt állította, Azerbajdzsán 9 millió dollárt fizetett azért, hogy legalább két aranyérmet vihessenek haza azeri bokszolók a jövő évi londoni olimpián.

hvg.hu hvg.hu

Kosár Eb után: mit hoz az olimpia, és mi lesz velünk, magyarokkal?
 

Kosár Eb után: mit hoz az olimpia, és mi lesz velünk, magyarokkal?

Egy hatalmas meglepetést – a házigazdák korai búcsúját - leszámítva papírforma eredmény született a tegnap zárult kosárlabda Eb-n, a király maradt a trónon. Mi lesz jövőre Londonban, megveri-e valaki az Egyesült Államokat? És mi lesz velünk, magyarokkal, hogyan építünk új csapatot? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ.

hvg.hu hvg.hu


Igaly Diána nem lesz ott Londonban
 

Igaly Diána nem lesz ott Londonban

Nem lesz ott a londoni olimpián Igaly Diána, a női skeet athéni ötkarikás bajnoka, miután az utolsó kvótaszerző verseny, a belgrádi koronglövő-világbajnokságon 24. helyen végzett.

MTI MTI




London 2012 - egy év múlva kezdődik az olimpia
 

London 2012 - egy év múlva kezdődik az olimpia

2012. július 27-től augusztus 12-ig rendezik meg Londonban a harmincadik Nyári Olimpiai Játékokat. Már csak egy év van a kezdésig, de a szervezők szerint a brit főváros felkészült a rangos eseményre. Van némi rutinjuk, hiszen már harmadszor rendezhetik meg a világversenyt. Ünnepséggel és nagy ígéretekkel kényezteti London az utazókat a jövő nyár előszeleként.

life-style.hu life-style.hu

Londoni olimpia: nyolc magyar aranyérem várható
 

Londoni olimpia: nyolc magyar aranyérem várható

Egy évvel a londoni olimpia előtt 36 magyar sportoló szerzett kvótát az ötkarikás játékokra. Ugyanakkor a B szintesek közül Baji Balázs, Fazekas Róbert és Németh Kristóf jelen állás szerint nem indulhat, ugyanis a számaikban már van olyan sportoló, aki az A szintet teljesítette. Egy szimulátor szerint körülbelül 8 aranyérem várható a magyar sportolóktól.

MTI MTI







Olimpiai „mobiltelefon-ajándék” Kínától a londoni metrónak
 

Olimpiai „mobiltelefon-ajándék” Kínától a londoni metrónak

A világ egyik vezető, kínai informatikai cége ingyen – „olimpiai ajándék” gyanánt - alkalmassá a londoni metróhálózatot a mobiltelefonok felszín alatti használatára, de ajánlatát - elsősorban a kínai hadsereghez fűződő, állítólagos szoros kapcsolatai miatt - brit politikai körökben fanyalogva fogadják.

MTI MTI