Még nem kapta meg a harmadik oltást? Ez a levél várja
A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő küldi a levelet.
A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő küldi a levelet.
A panaszt tevők emberkísérletre is hivatkozva támadták meg az Alkotmánybíróságnál az egészségügyiek kötelező oltását.
Fejlesztői szerint körülbelül két év múlva lehet majd bevetni az egészségügyben azt a robotot, amely nemcsak kiváltaná a szakszemélyzetet, de még tűt sem igényelne az oltások beadásához.
„Nem vagyok kísérleti patkány” – hirdetik a fekete pólók.
Napirenden van az oltás kötelezővé tételének kérdése is, várhatóan februártól vezethetik be. A Bundesliga-meccseken maximum 15 ezer néző lehet, és csak az oltottakat és a Covidból felépülteket engedik be. Angela Merkel szerint Németországban a fertőzések száma stabilizálódott, ám túl magas szinten.
A hivatalos közlemény szerint ehhez jelentősen hozzájárult a meghosszabbított oltási akció is.
Egy hónapon belül elkészülhet a –70 fokos hűtés helyett csak egy hűtőszekrényt igénylő vakcina, és még a télen meglehet az omikron variáns ellen hatásos oltóanyag is – ígérte a Pfizer vezérigazgatója.
Oltási akciónapokat is fognak szervezni a településeken.
Az oltárt négy méterrel a föld alatt találták meg a régészek.
Ursula von der Leyen jelezte, akármi is lesz a döntés, azt a tagállamok kormányainak kell meghozniuk.
Az Emmi szerint a gyermekek oktatása eddig is, ezután is biztosított.
A német sajtó szerint a szomszédos Ausztria útjára lépne a leendő kancellár, Olaf Scholz.
Az egyadagos koronavírus elleni védőoltást már csak „kifejezett kérésre” adják be.
Új helyzetet teremtett a biztosítási piacon a koronavírus-járvány: felértékelődött a biztonság, megnőtt az igény a kockázati biztosításokra, a fertőzöttek számának emelkedésével pedig ismét egyre többen kötnek életbiztosítást. Más országokkal ellentétben a hazai korlátozó intézkedések jelenleg kevésbé szigorúan veszik figyelembe, hogy kik oltottak és oltatlanok, viszont már találhatunk olyan pénzügyi szolgáltatást, ahol ez is befolyásolhatja a biztosítási összeget. A Bank360.hu elemzői a kockázati életbiztosítások koronavírus-járvánnyal kapcsolatos feltételeit foglalták össze.
A koronavírus miatt létrehozott tájékoztató oldalon egy tüdőgyógyász mesél arról, mi a gond az oltásellenességgel.
A kormánynak a járvány megfékezésénél is fontosabb a hatalom – véli Kunetz Zsombor. Az egészségügyi szakértő A kérdés című műsorban arról beszélt: az intézkedéseket későn és rosszul hozzák meg – ez szerinte nem lehet pusztán véletlen. De hogyan hajthat politikai hasznot a félresiklott járványkezelés, és miért csak most publikálták Káslerék a júniusi vakcinahatékonysági adatokat?
A kutatók szerint a Sotrovimab hatásos az omikron ellen.
Hétvégére várja az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) az első adatokat arról, hogy a meglévő oltások védenek-e az omikron variánstól. Többek között erről is beszélt az Európai Parlamentben Emer Cooke, az ügynökség vezetője. Azt is bejelentette, hogy néhány héten belül forgalmazásra ajánlja az ötödik Covid–19 elleni vakcinát, a Novavax cég fejlesztését.