Koronavírus-járvány
Fellélegezhet kicsit a világ, a Covid-19 ugyan nem tűnt el, de nem keseríti meg a mindennapokat. Ám visszatér-e? És mi van a betegség utóhatásaival? Cikksorozatunkban megtalál mindent, ami a koronavírus-járványról tudnia kell.
Kitiltják az oltatlanokat a kiskereskedelmi üzletekből Németországban – jelentette be Angela Merkel ügyvezető kancellár. A szövetségi kormány és a tartományi kormányok vezetőinek tanácskozásán hozott döntés szerint valamennyi tartományban bevezetik, hogy
a koronavírus elleni védőoltással nem rendelkezők kizárólag az alapellátást biztosító boltokba léphetnek be. A bárokból szintén kitiltják őket, csupán abban az esetben nem érvényes rájuk a szabály, ha korábban kigyógyultak a Covid–19 betegségből.
Azokban a régiókban, amelyekben magas a fertőzöttek száma, bezárják az éjszakai szórakozóhelyeket is.
A vírus terjedésének lassításához egy sor további korlátozást is bevezetnek, mert a Covid-19 miatt kórházba kerülők nagy száma miatt veszélybe került az egészségügyi ellátórendszer teljesítőképessége. Ebben a helyzetben közös erőfeszítéssel, a „nemzeti szolidaritás” eszközével minél gyorsabban meg kell törni a járvány eddigi legerősebb, negyedik hullámát – mondta Merkel.
Ismertette, hogy előmozdítják kötelező oltás ügyét is. Felkérik a Német Etikai Tanácsot, hogy az év végéig dolgozzon ki egy állásfoglalást, amelynek alapján meg lehet vitatni és el lehet dönteni az ügyet a szövetségi parlamentben. A kötelezettséget februártól vezethetik be.
A Bundesligát is érintik a korlátozások. A kültéri sporteseményeken a lelátó 30-50 százalékát tölthetik fel, maximum 15 ezer szurkoló vehet részt a meccseken. A beltéri rendezvények esetén a felső határ ötezer drukker lesz. A maszkviselés kötelező lesz, emellett csak a beoltottak vagy a felépültek vehetnek részt az eseményeken. Ezeken felül egy friss teszteredmény opcionálisan a belépési feltételek közé tartozhat.
A BBC cikke szerint csütörtökön Németországban 73 ezer új koronavírus-fertőzöttet és 388 halálesetet regisztráltak. Az országban az átoltottság alig 70 százalékos, ez az érték alacsonyabb, mint számos európai országban, köztük Franciaországban és az Egyesült Királyságban.
Merkel szerint a fertőzések száma stabilizálódott, de túlságosan magas szinten.