1380 milliárd forintot kaszált a BioNTech az év első felében
A Pfizerrel közösen készített vakcinájukra 2,2 milliárd adagra van biztos megrendelésük 2021 végéig.
A Pfizerrel közösen készített vakcinájukra 2,2 milliárd adagra van biztos megrendelésük 2021 végéig.
A Washingtonban különleges módon jutalmazzák azt a fiatalt, aki beoltatja magát a koronavírus ellen.
Az még nem világos, hogy mindegyik intézmény kiad-e hasonlót.
Csak hétfő délelőtt sikerült megfékezni a taxitársaság épülete mögött vasárnap este óta tomboló lángokat.
A hétvégén 14 ezren kapták meg a harmadik oltást.
Nagy port kavart Jennifer Aniston minapi kijelentése, miszerint igyekszik távol tartani magát mindenkitől, aki nem kért a vakcinából. Most megindokolta a döntését.
Ez kulcsfontosságú a koronavírus delta variánsa és más változatai elleni védelemhez.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint legalább szeptemberig várni kellene, hogy a hátrányos helyzetben lévő régiókban is beoltsák a lakosság egy részét.
Azok, akik két oltást is kaptak, jóval kisebb eséllyel kapják el ezt a mutációt, mint azok, akiket egyáltalán nem oltottak be.
A zenekar még nem erősítette meg a hírt.
A magyarok 58 százaléka kapta meg mindkét oltását.
A fővárosi önkormányzat júliusban indított átfogó vizsgálatot.
És szinte mind Pfizert kérnek harmadiknak.
A Lordi énekesén bár volt maszk, az feltehetően nem véd olyan jól a fertőzés ellen.
Az oltások hatékonyságáról nagyon jó adatokat közölt a járványügyi és betegségmegelőzési központ: nagyon kevés esetben jár súlyos betegeséggel, vagy halállal, ha az oltottak elkapják a koronavírust.
Akik AstraZenecával, vagy Janssennel lettek beoltva, azok Pfizert vagy Modernát kaphatnak.
Meggyőzni valakit álláspontja megváltoztatásáról nem könnyű, sőt akár kontraproduktív is lehet. Néha az a legjobb, ha csak odafigyelünk a másikra, és nyitott kérdésekkel vezetjük a változás felé – idézi Adam Grant pszichológus gondolatait az Urbanlegends.hu.
Az utóbbi időben több hasonló incidens is volt az országban.
Akár 100 ezer eurót is lehet nyerni, igaz, ehhez sikerrel kell szerepelni egy tévéműsorban is.