Itt az Orbánnak írt teljes Barroso-levél
José Manuel Barroso teljes levele elérhető immár Mong Attila újságíró blogján.
José Manuel Barroso teljes levele elérhető immár Mong Attila újságíró blogján.
hvg.hu
Megkezdődött a Lehet Más a Politika (LMP) demonstrációja péntek reggel a Parlament mellett. A párt néhány tucat aktivistája a ház déli, illetve északi kapuja mellett sorakozott fel. Kezükben a kormánypárti képviselők A3-as lapokra kinyomtatott fényképeit tartják, amelyen az adott politikus neve és párthovatartozása mellett az "Ugye, nem árulod el a demokráciát?" felirat olvasható.
MTI
Biztos, hogy Barroso nem örül Orbán elutasító válaszának? - teszi fel a kérdést Török Gábor gondolatkísérletnek szánt posztjában, amelynek egyik lehetséges következtetése természetesen az, hogy Brüsszelben eleve Orbán elutasító válaszára építették fel stratégiájukat.
hvg.hu
Ha a miniszterelnök valóban igazi forradalmárként tette helyre az Európai Bizottság elnökét, és tényleg azt közölte vele, hogy ő bizony egy centit nem enged, akkor olyan súlyos zavarok vannak a kormány és a kormányfő valóságérzékelésével, hogy azt tanácsoljuk: mindenki fusson gyorsan, amerre lát - írja legfrissebb cikkében a Véleményvezér.
hvg.hu
Orbán Viktor udvarias hangvételű, de elutasító választ küldött az Európai Bizottság elnökének – erről a miniszterelnök a Hír Tv-nek adott csütörtöki interjújában beszélt. José Manuel Barroso azt kérte a kormányfőtől, hogy vonják vissza a stabilitási és jegybanktörvényre vonatkozó két javaslatot.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
José Manuel Barroso EB-elnök Orbán Viktornak címzett levele újabb részét tette közzé Napi Fix című blogján Mong Attila újságíró. Az újabb részletből kiderül, hogy Barroso szerint Magyarország gazdasági gondjai túlnyomórészt belpolitikai döntéseknek és intézkedéseknek köszönhetők, és egy esetleges IMF-EU segítségnek olyan feltételei lesznek, amelyek a korábban kifogásolt intézkedések hatását hozzák helyre.
hvg.hu
"Ennyire felkészületlen jelöltet, ennyire zavaros kommunikációt, amelynek semmi köze nem volt a szakmához, itt, a Házban még nem láthattunk" - jelentette ki a jobbikos Volner János Németh Lászlóné bizottsági meghallgatása után.
MTI
Munkavállalói és munkaadói érdekképviseletekkel egyeztet csütörtökön Orbán Viktor miniszterelnök, a megbeszélésen az MTI információi szerint a jövő évi bérkompenzációról lesz szó.
MTI
Elek István szerint a Fidesz bukása után csak a hazai politikai erők széles együttműködése jelenthet kiutat a magyar politikai rendszer válságából. A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció alelnöke szerint a Fidesz se nem képes, se nem méltó arra, hogy demokratikus erők együttműködjenek vele, ezért agyrémnek tartja Eleknek a Fidesszel kötendő nagykoalícióra vonatkozó elképzelését.
Debreczeni József
Le kell váltani Orbán Viktort ahhoz, hogy az ország elkerülje az államcsődöt - mondta Burány Sándor MSZP-s országgyűlési képviselő csütörtöki, parlamenti sajtótájékoztatóján.
MTI
A magyarországi politikai helyzetről közöl cikket a New York Times online kiadása, amely ellenzéki véleményeket megszólaltatva a demokrácia lerombolásáról ír.
hvg.hu
Mesterházy Attila szerint a miniszterelnök nem mehet el szótlanul a Klubrádió megszüntetését jelentő médiatanácsi döntés mellett; az MSZP elnöke, frakcióvezetője csütörtökön levélben kérte Orbán Viktortól, hogy tegye világossá álláspontját.
MTI
A Klubrádió frekvenciájának elvételéről ír szerdai, Magyarországról sötét képet festő cikkében az olasz La Repubblica, amely szerint Orbán Viktor a félelem légkörében kormányoz, akárcsak az ötvenes években Rákosi Mátyás.
hvg.hu
A rezidensek ma küldik el levelüket Orbán Viktornak, amelyben az orvosok további kényszerelvándorlásának megakadályozásában is kérik a miniszterelnök segítségét - írja a Magyar Hírlap.
hvg.hu
Megvonta a befektetési ajánlású államadós-osztályzatot Magyarországtól szerdán a Standard & Poor's.
hvg.hu
Világossá kell tenni Orbán Viktor számára, hogy nem kapott felhatalmazást a parlamentáris demokrácia, illetve az ország és az emberek szuverenitásának veszélyeztetésére; ezért szervez Szembesítés elnevezéssel demonstrációt az LMP december 23-ra a Kossuth térre - jelentette ki Schiffer András, a párt frakcióvezetője szerdán Egerben.
MTI
A második részletet is közölte az Európai Bizottság elnökének, José Manuel Barrosónak Orbán Viktorhoz címzett leveléből a Napi Fix blog; ebből kiderül, az IMF-EU tárgyalódelegáció nem a Jézuskát várni utazott haza, hanem mert Fellegi nem tudta megígérni, hogy nem fogadják el a jegybank- és a stabilitási törvényt.
hvg.hu
Hiába élné meg Orbán Viktor politikai bukásként, ha az "IMF diktálna", valójában az vezetne a bukásához, ha nem engedne Brüsszelnek és az IMF-nek, majd hitel híján a jegybank devizatartalékaival akarná az ország likviditását biztosítani – mondta a hvg.hu-nak Róna Péter közgazdász, aki több mint egy hónapja azt jósolta, az Európai Unió vezetése lecserélné a magyar kormányfőt.
Dezső András
A médiaszabályozásra vonatkozó alkotmánybírósági döntésekről közölt írásokat szerdán a Die Welt, a Frankfurter Allgemeine Zeitung, a Berliner Zeitung és a Tagesspiegel című német és a Der Standard című osztrák lap, míg a Der Spiegel című német hetilap online kiadásában a Klubrádióval kapcsolatos hatósági döntésről írt.
MTI
A végtörlesztés miatti hidegháborús hangulatot látványos béküléssel, majd a múlt héten egy megállapodás aláírásával zárta le a kormány és a Bankszövetség. Ahogy a békülésben, úgy a megállapodásban is kulcsszerepe volt Csányi Sándornak. Az OTP elnöke az Origo információi szerint két konkrét ügyben is közbenjárt Orbán Viktornál a bankok érdekében.
hvg.hu