DrMáriás már királyként ábrázolja Orbánt
„Éljen az Új Monarchia! – Viktor és Erzsébet Klimt műtermében” – címmel mutatta be új művét.
„Éljen az Új Monarchia! – Viktor és Erzsébet Klimt műtermében” – címmel mutatta be új művét.
hvg.hu
Orbán Viktor győzelmének mértéke sokkolta ellenfeleit – írja a Politico. A BBC tudósítója szerint Orbán Magyarországa egyre inkább elszigetelődik, és még egy ideig kiszámíthatatlan tüske marad a szövetségesek számára.
hvg.hu
Orbán szerint sokat kell dolgozniuk, hogy a kapott bizalmat meghálálják.
hvg.hu
Orbán Viktor és népe ismét egymásra talált, az ellenzéknek pedig fogalma sincs, hol vesztette el a sajátját.
Matteo Salvini, az olasz szélső-jobboldali Liga vezetője nem egy, hanem két tweetet is megtöltött gondolataival.
hvg.hu
Győzelmi beszédet mondott Orbán Viktor a Fidesz–KDNP eredményvárójának helyszínén.
hvg.hu
A miniszterelnök telefonon győzködi a választókat.
hvg.hu
Az amerikai lapban megjelent összefoglaló, amelyet közvetlenül a magyarországi választás elé időzítve publikáltak, felidézi, hogy mindössze nyolc hete a magyar vezető Moszkvában még összeborult Vlagyimir Putyinnal, védelmezte az orosz biztonsági követeléseket. Ám jött az invázió, így gyorsan veszélyessé vált a nagy barátság – egy sor jobboldali populista meggyengült Európában – de a magyar vezető nem.
hvg360
A miniszterelnök szerint egy Európai Uniós és NATO tagállam soha nem tud elszigetelődni.
hvg.hu
A Fidesz az utóbbi választások során több köntösben is bevetette a kettéosztott ország vízióját, amely alapján nyilván az övék a jó oldal, a másik tábor meg kommunistákból, esetleg sorosistákból, netán sorosista kommunistákból áll. Nincs ez másképp Orbán Viktor reggeli Facebook-üzenetében sem.
hvg.hu
Az ukrán elnök szokásos esti videós bejelentkezésében arról beszélt, hogy a magyar kormányfő az utolsó Európában, aki még hajlandó nyíltan Putyint támogatni.
hvg.hu
A miniszterelnök stratégiai nyugalommal sorolt bizonyítatlan, illetve bizonyítottan hamis állításokat.
hvg.hu
A miniszterelnök a kampányfinishben az unokáit is ráültette a legendás, pink kanapéra.
hvg.hu
Amíg a magyar jobboldal – hasonlóan a szerbhez – identitását csupán történelmi sérelmekből, vereségekből építi, a „Nyugattal“ szembeni düh marad a közös alap. A mai Oroszország iránti szimpátia ennek egyik megnyilvánulása. Vélemény.
Techet Péter
A megszokott kampányüzeneteket ismétli a negyedszeri újraválasztásán dolgozó kormányfő: az ellenzék háború-, megszorítás- és Brüsszel-párti, történelmi bűnt követ el, de veszíteni fog.
hvg.hu
Az ukrajnai háború továbbra is kulcstéma a magyar választás előtt. Orbán Viktor manipulációi miatt Magyarország csak még jobban magára marad a világban. Nehéz megjósolni a magyarországi választás eredményét. A hvg360 nemzetközi lapszemléje.
hvg360
Lehet, hogy ez lesz az utolsó alkalom megmenteni a rendszerváltás után sokszínűség maradékát mindattól, amit a miniszterelnök illiberális demokráciának hív, írja a brit lap.
hvg360
A közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt csaknem 90 helyszínen járt az elmúlt 49 napban úgy, hogy saját választókörzetében, Hódmezővásárhelyen is kampányolt heti két-három napot. Orbán Viktor az utolsó egy hétben húzott bele igazán. Nézze meg a térképet, jól látszik, ki hol látta szükségét az erősítésnek.
hvg.hu