Orbán: "fantasztikus az emberek összefogása"
Orbán Viktor a Facebookon üzent a gátakon védekező embereknek. Azt írta, fantasztikus az összefogás, és hogy Győr megyében már mindenhol megemelték a gátakat.
Orbán Viktor a Facebookon üzent a gátakon védekező embereknek. Azt írta, fantasztikus az összefogás, és hogy Győr megyében már mindenhol megemelték a gátakat.
hvg.hu
Az Economist című brit hetilap a korábbi és a mostani Orbán-kormány közötti különbségekről, a Frankfurter Allgemeine Zeitung című német lap pedig a kormánynak az árvízi védekezéssel kapcsolatos aktivitásáról közölt cikket pénteken.
MTI
A tatabányai Bridgestone alapkőletételről rögtön visszaindult az árvízzel sújtott területekre Orbán Viktor – közölte a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-vel.
MTI
Újabb videó került fel Orbán Viktor Facebook-oldalára a péntek reggeli győri vezetői értekezletről, amelyen az árvízi védekezés irányítása volt a téma.
Míg a tatabányai Bridgestone gyár alapkőletétele a jövő megteremtéséről, addig az árvíz elleni védekezés az eddigi eredmények megőrzéséről szól – mondta Orbán Viktor a gumiabroncsgyár bővítése alkalmából rendezett ünnepségen.
MTI
Győrben vett részt vezetői értekezleten reggel Orbán Viktor. A kormányfő lecserélte a pufimellényt és az inget, és a katasztrófavédelem egyenpólójába bújt. Fotó.
hvg.hu
Bizonyos rémhírek terjesztését leszámítva eddig rendben halad az árvízi védekezés, mindenki becsületesen dolgozik. Haláleset vagy súlyos sérülés a Duna áradása miatt eddig nem történt. Most Győrújfalunál dolgoznak a legnagyobb erőkkel a csütörtök esti rézsűcsúszás miatt. Jó hír, hogy Németországban és Ausztriában a következő napokban nem várható csapadék, ami tovább duzzaszthatná az árhullámot – mondta péntek reggel újságíróknak Orbán Viktor Győrben, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságon.
hvg.hu
Most úgy fest, kézben tartjuk az eseményeket – ezt mondta a Kisalföldnek adott interjúban a miniszterelnök.
MTI
Orbán Viktor a győri tűzoltólaktanyában töltötte az éjszakát. Facebook-oldalán több fotót is közölt a közös vacsoráról.
hvg.hu
Újabb videót közöltek Orbán Viktor Facebook-oldalán arról, hogyan tájékozódik a kormányfő az árvízhelyzetről és irányítja a helyszínen a védekezést. Ezúttal a komáromi, győrújfalui, dunaszentpáli és mecséri látogatásról számoltak be a felvételen.
hvg.hu
Győrben tart vezetői értekezletet péntek reggel Orbán Viktor miniszterelnök Hende Csaba honvédelmi miniszterrel, Pintér Sándor belügyminiszterrel és Bakondi Györggyel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetőjével - közölte a miniszterelnök sajtófőnöke csütörtök este.
MTI
Ismét a komáromi Duna-partra érkezett csütörtök délután Orbán Viktor miniszterelnök, aki a helyszínen irányítja az árvízi védekezés munkálatait – közölte a kormányfő sajtófőnöke.
MTI
Erős szövetséggel már 2014-ben legyőzhető Orbán Viktor, az pedig, hogy ki lesz az ellenzéki szövetség vezetője attól függ, hogy ki képes több szavazatot hozni – mondta Szigetvári Viktor, az Együtt 2014 társelnöke az FN24-nek adott interjújában.
hvg.hu
A kormányfő Bakondi György katasztrófavédelmi főigazgató, Czunyiné Bertalan Judit megyei kormánymegbízott és Molnár Attila komáromi polgármester társaságában járta be az árvíz sújtotta területeket. A kormányfő Facebook-oldalán hatperces videóval dokumentálták a látogatást.
hvg.hu
Csütörtökön reggel nyolc órakor sajtótájékoztatót tartott Orbán Viktor, Tarlós István és Hende Csaba az árvízi helyzetről. Tarlós szerint a 4-es metró nincs veszélyben, Orbán szerint a nemzeti együttműködés remekül működik.
hvg.hu
A miniszterelnökön is múlik, hogy beköszönt-e Magyarországon a viktoriánus-korszak, de rajtunk is. Aki látja a 35 éves Orbánt, szóljon neki, hogy lenne még rá igény, igaz, a jelek szerint inkább csak réteg jellegű.
Mong Attila
A komáromi térségbe érkezett szerda délután Orbán Viktor kormányfő, ahol személyesen irányította az árvízi védekezés munkálatait.
MTI
Putyin elnök kiemelte a születésnapos Orbán Viktor jelentős hozzájárulását a magyar-orosz baráti kapcsolatok megerősítéséhez, és reményét fejezte ki a sikeres közös munka és a konstruktív párbeszéd folytatása tekintetében.
MTI
A miniszterelnök a Danubius Hotels Nyrt. szombaton elhunyt elnökéről emlékezett meg. Sir Bernard Schreier 1996 óta vezette a céget.
MTI
Pintér Sándor belügyminiszterrel, Tarlós István főpolgármesterrel és Bakondi Györggyel, a katasztrófavédelem vezetőjével egy autóban indult a Római-partra Orbán Viktor, aki az árvízi védekezéssel kapcsolatban tartott helyszíni terepszemlét.
hvg.hu