Orbán megköszönte a meleg kazah fogadtatást
Nurszultan Nazarbajev kazah államfő pénteken Asztanában fogadta a hivatalos látogatáson Kazahsztánban tartózkodó Orbán Viktor miniszterelnököt - jelentette a Kazakhstan Today internetes hírportál.
Nurszultan Nazarbajev kazah államfő pénteken Asztanában fogadta a hivatalos látogatáson Kazahsztánban tartózkodó Orbán Viktor miniszterelnököt - jelentette a Kazakhstan Today internetes hírportál.
MTI
Sem a politikusok, sem a tudósok nem értik, miért támogatják még mindig túl sokan az orbánizmust, nem értik, miért fagyott be a demokratikus ellenzék támogatottsága, és miért nem kell sem ez, sem az a választópolgárok többségének. Az ellenállás stratégiájának kialakítása során feltétlenül számolni kell azzal, miként válaszolnak az emberek az állami agresszióra, és egy darabig még nem lehet építeni a demokratikus önvédelemre - írja Krémer Ferenc a Galamuson.
hvg.hu
Magyarország keleti nyitásának fontosságáról beszélt a magyar kormányfő a Karim Maszimov kazah miniszterelnökkel folytatott plenáris tárgyaláson pénteken Asztanában. A találkozó utáni sajtótájékoztatón Orbán Viktor azt mondta, Kazahsztán az élő cáfolata annak, hogy világgazdasági válság lenne. Hozzátette, úgy látogatott az országba, mint "egy nyugati testvér a keleti testvérhez".
MTI
A miniszterelnök szerint Magyarország két évvel ezelőtt nemcsak kormányt, hanem gondolkodásmódot is váltott, és főképp ebből adódnak vitái az Európai Unióval.
MTI
A legfrissebb információk szerint a kormány a bankokra vetné ki a pénzügyi tranzakciós illetéket, illetve szeretné megakadályozni, hogy a pénzintézetek áthárítsák a lakosságra az új terhet. Legalábbis Orbán Viktor ezt mondta a Fidesz rendkívüli frakcióülésén. Ennek azonban pontosan az ellenkezőjét írta a kormány az EU-nak egy hete elküldött második Széll Kálmán-tervben, és azzal számolt, hogy az új terheket a lakosság és a vállalatok viselik. Kérdés, hogy Orbán Viktor meggondolta-e magát, vagy végül mégiscsak a Brüsszelnek küldött dokumentumban leírtak bizonyulnak igaznak.
hvg.hu
A Költségvetési Tanács (KT) nem tárgyalt a miniszterelnök szerdán elhangzott javaslatáról, amely szerint a Orbán Viktor arra kérte a Fidesz-KDNP-frakciószövetséget, hogy még a parlament nyári szünete előtt fogadják el a jövő évi költségvetés sarokszámait - felelte Kovács Árpád, a KT elnöke.
MTI
Közzétették Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-miniszter lemondó levelét, illetve Orbán Viktornak a lemondást elfogadó válaszlevelét is. A távozó tárcavezető posztjára Balog Zoltán államtitkárt kérte fel a kormányfő.
MTI
Egyelőre nincs döntés arról, hogy Orbán Viktor kormányfő elmegy-e a nyári futball Európa-bajnokságra - közölte a Népszabadsággal a kormányfő szóvivője.
MTI
MTI
hvg.hu
Kétnapos hivatalos látogatásra Kazahsztánba utazik csütörtökön Orbán Viktor miniszterelnök - közölte a Miniszterelnökség szerdán. A magyar kormányfő látogatását szerdán a kazah külügyminisztérium is bejelentette.
MTI
A szolgalelkűségnek, az infantilis, önállótlan, kritikátlan rajongásnak ma két kiemelt címzettje van a közéletben. A változatlanság garanciája az, hogy Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc hívei nem igazán különböznek egymástól.
Ceglédi Zoltán
Megmaradna a végkielégítésekre kivetett 98 százalékos különadó, a tranzakciós adót pedig a bankokkal fizettetnék meg - ezt mondta Orbán Viktor a Fidesz-frakció rendkívüli ülésén, ahol Matolcsy Györggyel együtt az új Széll Kálmán-tervet magyarázták. Az ülésen Matolcsy György arról beszélt, hogy a telefonadó alól havonta 10 percnyi beszélgetés mentesülne.
hvg.hu
A horvátországi magyarság helyzetével összefüggő kérdésekről és a szomszédos ország belpolitikai életének aktuális fejleményeiről volt szó Orbán Viktor kormányfő, Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes és Jakab Sándor, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK) elnökének szerdai budapesti találkozóján.
MTI
Orbán Viktor szerint Magyarország és Kína stratégiai szövetségesnek tekintik egymást. Magyarországnak a nyugat-európai szövetségi rendszer mellett következetesen végig kell vinnie a keleti nyitás politikáját is - a miniszterelnök erről az MTI-nek nyilatkozott, miután tárgyalt Li Ko-csiang kínai miniszterelnök-helyettessel. Hét Budapest és Peking közti megállapodást írtak alá, köztük a Kínai Fejlesztési Bank egymilliárd eurós hitelkeretének tervezett felhasználásával, a Huawei Magyarországon létrehozandó logisztikai központjával és a fővárost a Liszt Ferenc reptérrel összekötő gyorsvasúttal kapcsolatos egyezményt is.
MTI
Egyre inkább kételkednek a Nabucco-gázvezeték sikerében a bolgár szakértők – írja a Kitekintő. A Mol visszalépését projektből az Oroszország felé való közeledés jelének vélik. Mindeközben Bulgária energiapolitikai válság mélyén van, pedig Európa energiahálózatának egyik kulcspozícióját foglalja el.
hvg.hu
Kétnapos hivatalos látogatásra Magyarországra érkezik ma Li Ko-csiang (Li Keqiang), a kínai miniszterelnök első helyettese. Orbán Viktorral és Kövér Lászlóval is találkozik.
MTI
Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Brüsszel viszonyát elemzi hét végi írásában a The Voice of Russia című, angol nyelvű orosz lap.
MTI
Orbán Viktor szerint a Brüsszelnek hétfőn elküldött új konvergencia program (és a benne központi helyet kapó Széll Kálmán terv 2.0) meggyőzte az eddig kétkedő Európai Uniót, így elhárultak az akadályok az IMF hiteltárgyalások elől. Pedig Barroso nem állította, hogy minden rendben volna, s a Világbank is jelezte: megvárják a jegybank függetlenségét és a bírák ügyének rendezését, és csak aztán beszélnek a pénzről. Eközben idehaza a mobiladó, a sárgacsekkadó és a dugódíj került a fókuszba, hogy pénteken Orbán Viktor a szokásos rádióinterjúban már csak úgy utaljon vissza a hét elején történtekre, hogy "az IMF a mi barátunk". A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
hvg.hu
A Fidesz által meghirdetett konszolidáció nem más, mint egy újabb populista irányváltás, amely sikeresen fordította át az egyre nyilvánvalóbb kormányzati kudarcot a külvilág és a „ballibek” elleni gyűlöletbe. Ez a maga képére szabott választási rendszerben, akár újabb győzelmet is érhet. A külföldi példák azonban azt mutatják, hogy a populista út mindenképpen a hanyatlásba vezet, s a populizmus kultúrájával ne lehet egykönnyen szakítani.
M. Kovács Tibor
Ángyán József januárban lemondott államtitkári posztjáról, mely a vidékfejlesztési minisztériumhoz kötötte, s azóta is várja, hogy beszélhessen a kormányfővel. Az FN24 most interjút készített vele.
hvg.hu
Magyarország konfliktusait az okozza, hogy Európáról kétféle gondolkodásmód létezik: a nemzetek Európája, amelyet a magyar kormány vall, illetve az Európa mint birodalom eszméje - mondta Orbán Viktor pénteken a szabadkai Népkörben, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) kampányzáró rendezvényén.
MTI