Kemény feltételeket szabhat az IMF
Az adórendszer átalakítását, a közösségi közlekedés, a segélyezési rendszer reformját követelheti a Nemzetközi Valutaalap a magyar kormánytól a több ezer milliárd forintos hitelért cserébe.
Az adórendszer átalakítását, a közösségi közlekedés, a segélyezési rendszer reformját követelheti a Nemzetközi Valutaalap a magyar kormánytól a több ezer milliárd forintos hitelért cserébe.
hvg.hu
Az MSZP felszólítja Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy a gázárak kordában tartása és az energiaellátás biztonsága érdekében tegyen hitet a Nabucco-projekt mellett - közölte Józsa István, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese szerdai közleményében.
MTI
Míg Gyurcsány Ferencnek öt évvel ezelőtt ugyanezért szinte a fejét vették, Orbán Viktor feltehetően nem kerül Európa szégyenpadjára amiatt, hogy kiábrándultan nyilatkozott a nagy közös álomról, a Nabucco gázvezetékről. Orbán bejelentésében, hogy a Mol kiszáll a Nabucco gázvezeték projektjéből, igazán csak az a mellbevágó, hogy ennek kommunikálását a kormányfő nem hagyta a cégre.
Gyurcsány Ferenc arra szólította fel az alkotmánybírókat, hogy ne a miniszterelnökhöz, hanem a korábban Sólyom László vezette testület hagyományaihoz legyenek hűségesek, és Orbán Viktor helyett a szabadságszerető magyarokhoz lojálisak.
MTI
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 360,43 pontos, 2,10 százalékos emelkedéssel, 17485,80 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 10,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
MTI
A magyar társadalom úgyis a karizmatikus vezetőkhöz vonzódik, nem lenne ördögtől való egy elnöki rendszer bevezetése - írja a Publius szerzője.
hvg.hu
Reagáltak az ellenzéki pártok Orbán Viktor és José Manuel Barroso EB-elnök keddi találkozójáról szóló kormányzati bejelentésekre: az MSZP szerint semmiben sem sikerült megegyezni, a Jobbik szerint Orbán újra meghátrált és engedményeket tett, az LMP pedig azt közölte, az Európai Bizottság holnapi döntése erősítheti meg vagy cáfolhatja Orbán Viktor.
MTI
Elhárultak az akadályok az IMF-tárgyalások előtt - jelentette ki Orbán Viktor, miután Brüsszelben találkozott José Manuel Barossóval, az Európai Bzottság elnökével. Ugyanakkor hozzétette, hogy bizonyos kérdésekben az Európai Bizottság a bírósághoz fordulhat. Az EB szerdán napirendre veszi a magyar kötelezettségszegési eljárásokat, és dönt a további lépésekről. A találkozó után José Manuel Barroso hivatala is pozitív nagvételű közleményt adott ki.
hvg.hu
Újabb levelet küldött Orbán Viktor miniszterelnöknek a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) a közszféra munkavállalóit és érdekvédelmi szervezeteit hátrányosan érintő jogszabályi változások ügyében, miután februári kezdeményezésére nem kapott választ a szervezet.
MTI
A Frankfurter Allgemeine Zeitung német konzervatív lap, a Die Presse konzervatív és a Der Standard liberális osztrák napilapok kommentárt közöltek kedden az EU és Magyarország viszonyáról, a Handelsblatt üzleti lap az EU-IMF készenléti hitel ügyének alakulásáról írt elemzést internetes kiadásában, a New York Times pedig a magyarországi bűnbakképzéssel foglalkozott.
MTI
José Manuel Durao Barroso európai bizottsági elnökkel találkozott kedden Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben.
MTI
A kormány immár a harmadik vagy negyedik megszorítócsomagját jelenti be azóta, hogy 2010 őszén Matolcsy György még 7 százalékos gazdasági növekedést vizionált 2014-re, ez a mostani csomag pedig tényleg fájni fog, mert szinte mindenkit érint - írja a Véleményvezér keddi cikkében, amely szerint mindez egy ember mániája miatt történik így.
hvg.hu
Már nem sokkal Schmitt Pál plágiumbotrányának kirobbanása után kijutottak a Brüsszelben élő Áder Jánoshoz olyan hírek, hogy a párt vezetésében néhányan az ő jelölését tekintik a B tervnek arra az esetre, ha a köztársasági elnök belebukna a kisdoktorija ügyébe. A Fidesz európai parlamenti képviselője sokáig eltartotta magától a felkérést, mert úgy látta, hogy pártpolitikusként nem tudná helyreállítani az államfői intézmény tekintélyét. Végül Kövér László győzte meg telefonon, hogy térjen haza. Áder jelölésének története.
Már szerdán bejelentik, hogy Balog Zoltán váltja Réthelyi Miklóst a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) élén – írja több kormányzati forrásra hivatkozva az Index internetes portál kedd hajnalban.
MTI
MTI
Index
Orbán szerint az Európai Bizottság elnökével kedden "áttekintik a folyamatban lévő ügyeket, különválasztják ezek közül a még meg nem oldottakat, és azokon belül is azokat, amelyekről nem várható megegyezés, illetve azokat, amelyekben még van értelme kompromisszumot keresni".
MTI
Nagyon kevesen tudhattak arról a Fidesz vezérkarában és a kormányban, hogy Orbán Viktor mire készül. Pedig a most nyilvánosságra hozott konvergenciaprogram alapvető politikai kérdéseket érint például a közoktatás terén. Egy hvg.hu-nak nyilatkozó Fidesz-vezető szerint először fordult elő, hogy a kormányfő semmilyen információt nem osztott meg velük előzetesen.
hvg.hu
Kilép a Mol a Nabucco-projektből – ezt Orbán Viktor mondta hétfőn újságíróknak Brüsszelben. A miniszterelnök szerint a beruházás bajban van – olvasható a Bloomberg tudósításában. A Nabucco projekt szóvivője szerint egyelőre nem indokolt a változás. A Mol szerint nem lehet figyelmen kívül hagyni a tervezett gázvezetékkel kapcsolatos bizonytalanságokat.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Az MSZP európai parlamenti delegációját vezető Tabajdi Csaba szerint Orbán Viktor az Európai Uniót teszi felelőssé saját politikai kudarcáért.
MTI
Az utóbbi két évben levezényelt magyar reformok és adórendszer-átalakítás nyomán Magyarország a foglalkoztatásnövelés európai kísérleti laboratóriumává vált, és már jövőre gyümölcsöt teremhetnek a kormány radikális lépései - foglalható össze Orbán Viktor hétfői előadása. A miniszterelnök Brüsszelben, az Európai Politikai Központ nevű elemző műhely rendezvényén tartott beszédében azt mondta, valószínűleg lesz olyan magyar kötelezettségszegési ügy, amely az Európai Bíróság elé kerül.
Folk György / Brüsszel
Nyolc éves európai uniós tagság után a napi politikai taktika vagy éppen a tévutakra sodródó nacionalizmus úgy tesz, mintha a nemzetekfelettiség valamiféle új jelenség és a nyugati világ tengernyi mai bajának egyik fő okozója lenne.
Martin József