Óriási falfestményt avattak Erzsébetvárosban a menekültek napján
A festményt Balla Zsolt fotóriporter egy, az ukrajnai háború kitörése utáni napokban készített képe alapján álmodták falra az alkotói.
A festményt Balla Zsolt fotóriporter egy, az ukrajnai háború kitörése utáni napokban készített képe alapján álmodták falra az alkotói.
A magyar külügyminiszter az EU-t kárhoztatja azért, mert az orosz invázió miatt élelmiszerválság alakult ki a világban.
Két év alatt több mint 51 millió tonnával kevesebbet termelnek majd világszerte.
MTI
Az idei fesztivál line-up-ja meglepően könnyen összeállt, de az infrastruktúra kialakítása nagyon nehezen ment – árulta el a főszervező. A színpadok építéséhez elengedhetetlen alumínium eddig például Mariupolból származott.
hvg.hu
Az orosz külügy szerint a litvánok nemzetközi jogot sértenek azzal, hogy nem engedik be az exklávéba az Európai Unió által szankcionált termékeket.
hvg.hu
Képtelenek teljes légi fölényt kivívni, kockázatkerülők, és valószínűleg az egyik legfőbb okai annak, hogy az orosz sikerek eddig csak nagyon korlátozottak Ukrajnában – olvasható az elemzésben.
MTI
A volt orosz állam- és kormányfő a lehető legfagyosabbnak titulálta a két ország viszonyát.
hvg.hu
Több millió tonna ukrán szemestermény nem tud kijutni az országból a háború miatt, ez élelmezési válság felé sodorja a világot.
hvg.hu
Az orosz újságíró azt szeretné, ha akciója példát mutatna másoknak is, hogy árverezzék el értékes tárgyaikat az ukránok megsegítésére.
MTI
A távol-keleti nagyhatalom 55 százalékkal több nyersolajat importált Putyinéktól májusban, mint egy évvel korábban.
hvg.hu
Az ukrán elnök úgy véli: mivel Brüsszel támogatta, hogy Ukrajna uniós tagjelölti státuszt kapjon, az orosz hadsereg intenzívebb támadásokba kezd.
hvg.hu
A Putinka és a Medvegyevka vodkák után.
hvg.hu
Luhanszk megye magtáraiból 15 ezer tonna napraforgót és 10 ezer tonna gabonát vittek ki az orosz megszállók - közölte Szerhij Hajdaj, a régió kormányzója.
MTI
Az ukránok attól tartanak, hogy az északon mozgolódó oroszok ismét közel kerülnek Harkivhoz.
hvg.hu
Bár Boris Johnson kizárta, hogy brit katonákat küldjön Ukrajna megsegítésére, az új vezérkari főnök szerint fel kell készülni egy esetleges európai bevetésre.
hvg.hu
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) jószolgálati nagyköveteként találkozott ukrajnai menekültekkel a hollywoodi színész.
hvg.hu
Az orosz zenei performanszok betiltását szavazta meg az ukrán parlament elsöprő többséggel.
hvg.hu
Az ukrán elnök szerint Oroszországnak nincs annyi rakétája, amivel meg tudná törni az ukránokat.
MTI
A német kormány jelentős hitelkeretet nyit, de az nem világos, milyen forrásból szereznének be gázt.
hvg.hu
Az ukrán hadseregben is előfordulnak gondok a morállal, de az orosz oldalon nagyon rossz a helyzet.
MTI