Meghalt az első kárpátaljai magyar katona az ukrán harcokban
Kis Sándor 29 éves volt, két gyerek maradt árván utána.
Kis Sándor 29 éves volt, két gyerek maradt árván utána.
hvg.hu
Az orosz inváziónak több mint ezer sebesültje van eddig.
hvg.hu
Dübörög az orosz sajtószabadság.
hvg.hu
Az ukrán hadsereg a Twitteren tette közzé a kísérteties felvételt.
hvg.hu
Az ukrán főváros utcáin folytatódott szombat reggel az orosz hadsereg elleni háború.
hvg.hu
Oroszország 821 ukrán katonai objektumot semlegesített azóta, hogy csütörtök hajnalban hadműveletet indított Ukrajna ellen - közölte Igor Konasenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője szombaton Moszkvában.
MTI
A lengyel miniszterelnök úgy gondolja, hogy Putyin kimutatta a foga fehérjét, amikor megtámadta a független Ukrajnát. És az invázió után egyértelmű, hogy Moszkvát csak úgy lehet megállítani, ha a Nyugat szolidáris Kijevvel. Mateusz Morawiecki a Financial Times számára írt elemzésben fejti ki véleményét.
unknown
Szombat hajnalban Kijev több kerületében is heves utcai harcok törtek ki az orosz és az ukrán erők között. Vitalij Klicsko főpolgármester már előre közölte, a hétvége döntő lesz az ukrán főváros számára. Közben Moszkva és Kijev a fegyverszüneti tárgyalások helyszínéről és időpontjáról egyeztet. Washington menedéket ajánlott Volodimir Zelenszkij ukrán államfőnek, ő visszautasította a kezdeményezést. Tudósításunk Kijevből.
Videó és fotó Kijevből.
hvg.hu
Veszélyes lett arra menni, aki tudott, az került.
hvg.hu
A szervezők szerint az oroszok részvétele nagyon rossz fényt vetne a versenyre.
hvg.hu
Az Ukrajnát ért orosz invázió már a technológiai szakkiállításokra is hatással van.
hvg.hu
A NATO Reagáló Erőket most először vonják be védelmi céllal.
hvg.hu
Moszkva sokadik alkalommal próbál ráijeszteni a nagy technológiai cégekre. Ez az Ukrajna ellen indított offenzíva idején sincs másképp.
hvg.hu
Ungár szerint a köztévé „kontextus nélküli orosz propagandaanyagokat” jelenít meg.
hvg.hu
Ötvenezer tonna olajat vár a magyar olajipari cég a hónapban.
hvg.hu
Az államfő azt mondta, az orosz támadást a nemzetközi jog súlyos megsértésének és a Moszkva által eddig vállalt nemzetközi kötelezettségek megcsúfolásának tekinti Magyarország.
MTI
Gulyás Gergely miniszter Vásárosnaményban beszélt arról, hogy most Magyarország az első biztonságos ország, és kétszázezer magyar él Kárpátalján.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Az ukrán védelmi tárca szerint az oroszok eddig elvesztettek 80 harckocsit és több mint 500 páncélozott járművet is.
hvg.hu