#Oroszország

Perkálnia kell Oroszországnak a Greenpeace-hajó feltartóztatása miatt

Kártérítésre ítélte hétfőn a hágai választott bíróság Oroszországot a Murmanszkban feltartóztatott, holland zászló alatt közlekedő Greenpeace-hajó ügyében. A kamatokkal együtt kell megfizetni az Arctic Sunrise nevű hajónak és a harmincfős legénységének okozott anyagi illetve erkölcsi károkat. A pontos összeget később határozzák meg. Oroszország nem vett részt a tárgyaláson, a hajó ügyében született korábbi nyugati és nemzetközi bírósági döntéseket is figyelmen kívül hagyta.






Röhejes útkereszteződést találtak Oroszországban – fotók

Utat még nem építettek, de a jelzőlámpák már működnek az oroszországi Jaroszlavl egyik furcsa kereszteződésében. Sem aszfaltos út, de még kitaposott földút sincs itt, csak fű. Zebrát sem festettek fel, mert nem volt mire, de a gyalogosok pirosat kapnak, ha a járműveknek szabad az út. Állítólag nem tévedésből telepítették a lámpákat a kereszteződésbe, vannak, akiknek hasznos lehet.



Öt évet kapott Putyin volt parancsnoka

Ötévi börtönbüntetésre ítélték korrupció miatt pénteken Vlagyimir Csirkint, az orosz szárazföldi haderők volt parancsnokát – közölte az ügyben ítélkező katonai bíróság szóvivője.


Pussy Riot: Magyarország egyre jobban putyinizálódik

A Sziget Fesztivál talán egyik legjobban várt eseménye nem egy rockkoncert volt, hanem egy orosz punkzeneker két akcionista-képzőművész tagjának feltűnése. A nemzetközi hírű, Putyin-ellenes Pussy Riot alapítói azonban csalódást okoztak. Semmi performansz, semmi akció, semmi nagy kiszólás – csak egy unalmas kora délutáni beszélgetésben volt részünk.


Túl sokat engedett meg magának az orosz külügyminiszter

Szergej Lavrov a szaúd-arábiai külügyminiszterrel közösen tartott keddi tájékoztatón a mikrofon előtt ülve valakikre utalva maga elé mormogta, hogy "debilek", és ezt megspékelte egy nyomdafestéket nem tűrő kurta szitokszóval. Akkor káromkodott, amikor egy válaszát a tolmács arabra fordította.



Falat húznak fel az orosz határon Lettországban

Lettország falat épít Oroszországgal közös határán, hogy útját állja az illegális bevándorlóknak – jelentette be hétfő este Rihards Kozlovskis lett belügyminiszter. A minisztert a lengyel állami rádió idézte, a nyilatkozatról a liga.net ukrán híroldal számolt be.



Először tölti be egy nő ezt a posztot Oroszországban

Oroszország történelmében először tölti be nő a külügyminisztériumi szóvivői posztot. Marija Zaharova hétfőn lépett hivatalba, és máris kemény hangú nyilatkozatot tett a 2014-ben Kelet-Ukrajnában lezuhant maláj utasszállító ügyében.


Simán átcsúsznak a tiltott embargós élelmiszerek Oroszország határain

Hiába az embargó, Oroszországnak a Fehéroroszországgal és Kazahsztánnal közös határszakaszán a tiltott termékeknek mindössze 20 százalékát tudják lefoglalni – vélik az orosz szövetségi állategészségügyi és növényvédelmi szolgálat szakértői. Ennek oka a TASZSZ hírügynökség jelentése szerint az, hogy nincs vámellenőrzés a két szomszédos országgal közös határon, csak az orosz állategészségügyi szolgálatnak vannak ellenőrző pontjai, de azokból sincs sok.



Tatárföld elnökével egyeztetett Orbán

Orbán Viktor kormányfő péntek este Kazanyban megbeszélést folytatott Rusztam Minnyihanovval, az oroszországi Tatárföld köztársasági elnökével, a találkozón gazdasági kérdések is szóba kerültek.


Gorbacsov: Amerika miatt nem lehet egyelőre atomfegyvermentes a világ

Az atomfegyvermentes világ megteremtésének útjában a világ legnagyobb hagyományos fegyverkészletével is rendelkező Egyesült Államok leküzdhetetlen akadályt jelent – ezt mondta Mihail Gorbacsov a Der Spiegel című német lapnak. A Szovjetunió volt elnöke a Hirosima elleni atomtámadás hetvenedik évfordulója alkalmából adott interjújában arról beszélt, hogy most, amikor az Egyesült Államok a világ egyetlen szuperhatalma, nehéz elképzelni egy atomfegyverektől mentes világot.