A cseh elnök nem megy el az oroszok pénteki ünnepére
Nem vesz részt a prágai orosz nagykövetség május 9-i, győzelem napi fogadásán Milos Zeman cseh köztársasági elnök.
Nem vesz részt a prágai orosz nagykövetség május 9-i, győzelem napi fogadásán Milos Zeman cseh köztársasági elnök.
MTI
A Bloomberg cikke szerint elképzelhető, hogy az oroszoknak azért is fontosak azok a keleti ukrán területek, ahol most oroszbarát felkelés bontakozik ki, mivel ezekben a régiókban kulcsfontosságú védelmi berendezéseket, járműalkatrészeket gyártanak az orosz hadsereg számára.
hvg.hu
A szövetség nem kívánja provokálni Oroszországot, de a tagállamoknak meg kell fontolniuk, hogy tartósan csapatokat állomásoztassanak egyes kelet-európai országokban – mondta a NATO katonai főparancsnoka.
MTI
A lengyel Rzeczpospolita keddi számában cikket közölt Orbán Viktor hétfői varsói tárgyalásairól, kiemelve, hogy harmadik miniszterelnöki megbízatását a magyar kormányfő Varsóban kezdte meg. A konzervatív lap az Orbán orosz együttműködéseit bíráló kritikákról is írt.
MTI
Bár már életben vannak bizonyos amerikai szankciók Oroszország ellen a Krím bekebelezése miatt, most úgy tűnik, egy komolyabb fegyverrel is odacsaphat az USA Putyinéknak.
hvg.hu
Egy Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz köthető szervezet olyan adatsort tett közzé véletlenül a neten, amely szerint a krími népszavazáson a hivatalosan közöltnél sokkal alacsonyabb részvételi arány volt, és sokkal kevesebben szavaztak az orosz csatlakozásra - írja a Forbes, amely szerint ezek a valós eredmények.
hvg.hu
Az amerikai adóhivatal 30 százalékos adóval sújtja az orosz bankoknak járó kifizetéseket.
MTI
A Vlagyimir Putyin elnökkel való éles szembenállás ellenére a Nyugat azért nem lép fel keményebben Moszkva ellen, mert az ellene kiszabott szankciók recesszióba ránthatják Európa gazdaságát is – írja a Wall Street Journal. Valószínűleg ezért sem büntetik közvetlenül az orosz energiaipari cégeket, mert annak mélyebb hatása volna a globális gazdaságra. Arról nem beszélve, hogy az Oroszországgal szemben fennálló európai banki követelések is veszélybe kerülnének, ha az oroszokat recesszióba taszítanák az energetikai szankciókkal.
MTI
A NATO-főparancsnok szerint az orosz hadsereg nem vonul be Ukrajnába, mivel enélkül is megvannak az eszközei arra, hogy növelje az ország instabilitását és elegendő befolyással rendelkezzen Kelet-Ukrajnában.
MTI
Oroszországban július 1-től tilos a szitkozódás a televízióban, a rádióban, de a mozifilmekben, valamint a művészeti, irodalmi alkotások bemutatásakor is. Az erről szóló törvényt hétfőn írta alá az orosz államfő.
MTI
"Humanitárius katasztrófa fenyeget a blokád alá vett városokban, hiány van gyógyszerekből, és már fennakadások tapasztalhatók az élelmiszerszállításban" - közölte az orosz külügy. A katasztrófát szerintük az ukrán biztonsági erők "büntető akciói" okozzák.
MTI
Az orosz Tansznyefty munkatársa szerint nem az ukrán válság, hanem egy tulajdonjogi vita miatt állították le a vezeték ukrajnai szakaszának működését. Megugorhat Ukrajnában a gázolaj ára, és az ukrán partnerek tranzitból származó jövedelme is kiesik. A Mol szerint az oroszok intézkedése nem veszélyezteti Magyarország gázolajellátását.
MTI
Újságírók százait tüntetik ki "a krími események objektív megvilágításáért" Oroszországban. Még a Dél-Oszétiában vívott háború után is csak tizenegy újságírót tüntettek ki. A kitüntetések komoly pénz folyósításával járnak.
MTI
Oroszország saját bankkártyarendszert építene ki a Krím miatt bevezett európai és amerikai szankciók miatt. A Visa és a MasterCard jelezte, csökkenhet oroszországi bevételük.
hvg.hu
Több tucat orosz harci repülőgép, köztük bombázók és vadászgépek jelentek meg az utóbbi napokban a Krím félsziget légterében - közölték vasárnap szemtanúk és elemzők.
MTI
Az odesszai rendőrség vasárnap szabadon engedett több tucat, a pénteki katasztrofális zavargások miatt letartóztatott gyanusítottat, miután nagy tömeg támadt rá a város rendőrkapitányságára.
MTI
Odesszában több száz oroszpárti tüntető rátámadt vasárnap a városi rendőrkapitányságra azt követelve, hogy engedjék szabadon a pénteken letartóztatott társaikat.
MTI
MTI
hvg.hu
Moszkva szerint sürgős nemzetközi nyomásgyakorlásra van szükség annak érdekében, hogy a kijevi hatalom beszüntesse "bűnös irányvonalát".
MTI
Moszkva-barát szakadár fegyveresek buszokkal ismeretlen helyre szállították az ukrán sorkatonákat vasárnap reggel az előzőleg elfoglalt hadkiegészítő parancsnokságról a kelet-ukrajnai Luhanszkban - jelentette az ukrán média.
MTI
Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) és a Szövetségi Nyomozó Hivatal (FBI) ügynökei segítik az ukrán átmeneti kormányt - értesült a Bild am Sonntag.
MTI