#Oroszország

Krímet Oroszországhoz csatolták

Moszkvában aláírták a Krím Oroszországhoz csatolásáról szóló orosz-krími szerződést. A dokumentum szerint az Ukrajnától elszakadt terület már az aláírás napján, kedden Oroszország részének tekintendő.



Putyin beszéde: Krím mindig is Oroszországhoz tartozott

A krími népszavazás a demokratikus normákkal teljes összhangban zajlott le – jelentette ki kedden Vlagyimir Putyin orosz államfő a Kremlben az orosz törvényhozás tagjai előtt mondott beszédében. Bejelentette, hogy benyújtja a javaslatot a törvényhozásnak Krím Oroszországhoz csatolásáról. Putyin "a Nyugat összeesküvéséről" beszélt, viszont azt is mondta, Oroszország nem tart igényt további ukrán területekre.




Putyint azért még várják ünnepelni Párizsban

Vlagyimir Putyin orosz elnököt az ukrán válság ellenére továbbra is várja Franciaország a szövetségesek partraszállása 70. évfordulójának megünneplésére – közölte kedden Laurent Fabius francia külügyminiszter.




Oroszországhoz szólt a NATO-főtitkár

Rasmussen a feszültség enyhítésére kérte fel Oroszországot. Április eleji találkozójukon a NATO-tagországok külügyminiszterei a szövetség és Oroszország teljes kapcsolatrendszerét áttekintik.









Ki nem találnánk, miért kellett Putyinnak a Krím

Természetesen a földgáz és az olaj miatt. Legalábbis az euobserver.com oldalon publikáló két brit újságíró szerint csak propaganda az orosz ajkú népesség kisegítése, és a közös történelem hangsúlyozása. Ukrajna partjai mentén a Fekete-tenger alatt ugyanis arra mutatnak a jelek, hogy komoly szénhidrogénvagyon található.


Oroszok hallgathatták le a budapesti litván nagykövetet

Az orosz titkosszolgálatok állnak azoknak a telefonhívásoknak a kiszivárogtatása mögött, amelyek miatt tavaly nyáron visszahívták Budapestről a litván nagykövetet – derül ki a balti ország állambiztonsági szolgálata által közzétett jelentésből.


Így bünteti az EU Oroszországot

Az EU-országok külügyminiszterei elfogadták hétfői brüsszeli tanácskozásukon az unió több orosz és ukrán vezető elleni szankcióit az ukrajnai válsággal kapcsolatban. A korlátozó intézkedések között utazási tilalmak és bankszámlák befagyasztása szerepel.


A pénzt és az időszámítást is megváltoztatnák a Krímen

A Krímben párhuzamosan két fizetőeszköz, az ukrán hrivnya és az orosz rubel lesz forgalomban 2016. január 1-jéig – így döntött hétfőn a krími parlament. A törvényhozás egyben határozott a Krími Bank, a krími köztársaság kvázi központi bankjának működéséről is.