Megvan, ki lesz Forsthoffer Ágnes házelnök kabinetfőnöke
Egy óbudai ügyvéd segíti az új házelnök munkáját.
Egy óbudai ügyvéd segíti az új házelnök munkáját.
HVG
Az új Országgyűlés alakulása óta mindössze három nap telt el, és máris megalakult a Tisza-kormány. A leendő miniszterek közül Gajdos Lászlót, Radnai Márkot, Kármán Andrást, Tanács Zoltánt és Bóna Szabolcsot kérdeztük arról, hogyan tartják a kapcsolatot az állampolgárokkal, és a civileknek milyen lehetőségeik lesznek a véleményük kifejezésére.
Martini Noémi
Solymos Kristóf
Such György közös megegyezéssel távozik, nyílt pályázaton keresik az új főigazgatót.
HVG
Néhány szokatlan húzás is kellett hozzá, de végül pontosan egy hónappal a parlamenti választás után megalakult az új kormány. Ez a Tisza-győzelem mértéke és Magyar Péter megválasztásának gyorsasága után egy újabb politikatörténeti rekord. A miniszterek jelölti meghallgatásaiból pedig sejthető, mik lesznek a prioritásaik az első hetekben.
Délután már esküt is tesznek az új tárcavezetők.
HVG
Konstruktív hangulatú délelőtti meghallgatása után a parlament nemzetbiztonsági bizottságának is beszámolt terveiről a leendő honvédelmi miniszter, aki ezúttal a kampány több, a személyét támadó híresztelésére is reagált. A politikus a szövetségesek bizalmának visszaszerzését, a védelmi kiadások növelését és a szolgálatot teljesítők nagyobb megbecsülését ígérte.
Ismertette terveit az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságával Pósfai Gábor, a Magyar-kormány belügyminiszter-jelöltje. A politikán kívülről érkező jelölt világossá tette: a szakmai szervek önálló működését kívánja biztosítani, nem pedig operatív vezetője akar lenni az ágazatnak. Kinevezése ellen éppen a bizottság elnöke szavazott egyedüliként.
141 újonc képviselővel vág neki a parlamenti munkának a Tisza Párt, de még a Fidesz frakciójában is lesznek olyanok, akik korábban nem dolgoztak az Országgyűlésben. A politikusok az elmúlt hetekben intenzíven tanulták a Parlament működését, de így is érhetik majd meglepetések őket. Mit jelez az FE gomb a liftben? Meddig van nyitva a büfé? Van-e kerékpártároló a garázsban, és hol dohányozhat egy parlamenti képviselő? Megannyi kínzó kérdés, és mi mindnek utánajártunk.
A bizottságokban két nappal az új országgyűlés megalakulása után már kezdődik is a miniszterjelöltek meghallgatása.
HVG
A magyar közéletben egészen szokatlan, helyenként szürreális jelenetek is zajlottak szombaton a Kossuth téren, ahol a parlament alakuló ülése és Magyar Péter miniszterelnöki esküje után a tömeg éjszakába nyúlóan bulizott, mi pedig megpróbáltunk utánajárni, mégis milyen messzire nyúlt el a politika és a szokatlan program hívó szava.
Az újonnan megválasztott Országgyűlés tárgysorozatában automatikusan három visszaküldött törvény marad az előző ciklusból. Külön döntés nélkül lezártnak minősül a Fidesz-KDNP-s képviselők által benyújtott, a közélet átláthatóságáról szóló törvényjavaslat.
MTI
Május 9-én megalakult az új Országgyűlés, a Kossuth téren pedig hatalmas tömeg várta, hogy a Tisza-képviselői is csatlakozzanak hozzájuk és kezdetét vegye a népünnepély. Ott voltunk a Parlamentben a politikusokkal és a téren az emberekkel is, közben beszéltünk Iványi Gáborral az államfői posztról, Gajdos Lászlóval az új életéről, Medgyessy Péterrel a „rendszervisszaváltásról” és az Orbán-kormány legnagyobb bűnéről, Novák Előddel az EU himnuszáról és Sándor Fegyirrel a tavaszi szélről, valamint tanúi voltunk Gulyás Gergely útkeresésének is.
Mozgalmasan telt a szombat a parlamentben és környékén: az új Országgyűlés megalakulását nemcsak a tisztségviselők megválasztása és performatív politikai gesztusok kísérték, de a felszabadult ünneplés pillanatai is. Láthattuk ezen kívül az ellenzékbe került fideszesek búskomorságát, Hegedűs Zsolt táncát és a népünnepélyt a Kossuth téren. Fotósaink képeiből válogattunk.
HVG
Az új Országgyűlés alakuló ülésén miniszterelnöknek választotta az áprilisi 12-én történelmi győzelmet arató Tisza Párt elnökét. Magyar Péter kormányfőként egyelőre csak a leköszönő Orbán-kormány ügyvezető minisztereit vezetheti, saját kabinetjének tagjai csak kedden lépnek hivatalba.
Forsthoffer Ágnesnek, az Országgyűlés újonnan megválasztott elnökének ez volt az első, szimbolikus döntése.
HVG
Megalakult a kétharmados Tisza-többségű új Országgyűlés, búcsúzik az Orbán-korszak, miniszterelnökké választották Magyar Pétert, akit beszívott a Kossuth téren megrendezett rendszerváltó népünnepély. Sulyok Tamás államfő gratulált, de figyelmeztette is a Tiszát a jogállami keretekre. Magyar válaszul azt üzente neki: kezdje ő a lemondások sorát. Kövesse a nap eseményeit a HVG élő tudósításával.
Rendezvény miatt szombaton 9 órától lezárják a Kossuth Lajos teret, az Alkotmány utcát és az id. Antall József rakpartot vasárnap hajnali 6 óráig.
HVG
Az alakuló üléssel párhuzamosan a Tisza Párt egész napos „rendszerváltó népünnepélyt” szervez a Kossuth térre.
HVG
Az egyik házelnökjelölt Rák Richárd, aki a törvényalkotási bizottság elnöke is lesz.
HVG
Az első megbízólevelet a tiszás Kapitány Istvánnak adták át, Lázár János és Szijjártó Péter nem jelent meg az eseményen.
HVG
HVG
MTI