Magyar Péter: Pócs János csalt a szavazásnál

A miniszterelnök szerint a fideszes képviselő félre akarta vezetni a levezető elnököt. A házbizottság összehívását, Pócs János „súlyos, arányos megbüntetését” kérte.

  • HVG

Magyar Péter kedden az Országgyűlésben a határozathozatalok során váratlanul szót kért, és a házbizottság ülésének összehívását kezdeményezte arra hivatkozva, hogy a fideszes Pócs János csalt a szavazásnál, be akarta csapni az ülésvezető elnököt.

A miniszterelnök azt mondta: a Magyar Nemzeti Bank beszámolójáról szóló határozathozatal közben Pócs azt jelezte, hogy nem működött a gépe, holott nem is tartózkodott az ülésteremben a szavazáskor.

Pócs János csalt a szavazásnál, félre akarta vezetni a levezető elnököt

– jelentette ki a kormányfő, aki a házbizottság mielőbbi összehívását kérte.

Magyar Péter szerint a történteknek következménye kell, hogy legyen, Pócs János „súlyos, arányos megbüntetését” kezdeményezte. Példátlannak nevezte, hogy egy országgyűlési képviselő félre akarja vezetni a házelnököt, Pócs János szerinte „egy ócska piti csalóként járt el”. Az elnöklő Hallerné Nagy Anikó ezt követően jelezte, hogy a miniszterelnök javaslatára dönteni fognak a házbizottság összehívásáról.

A keddi parlamenti ülés Magyar Péter napirend előtti felszólalásával kezdődött volna, de az végül elmaradt, pedig a kormányfő bent van a teremben. Ettől függetlenül szóba került a hétfő esti meglepő kirúgás, amikor is leváltották Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, mert eltitkolta, hogy a közelmúltig éveken át Lázár János tárcájának adott tanácsokat közpénzért. December 24-e munkaszüneti nap lett, emellett szavaznak majd a képviselők az új legfőbb ügyészről – Baka András államfő jelöltje Fejes Péter –, akit a Tisza-frakció támogat. Az ülésről élőben tudósítunk:

A Fidesz és a Mi Hazánk szeptemberben azzal támadta Schummer Orsolyát, a Tisza egyik frakcióvezető-helyettesét, hogy párttársa, Csézy Erzsébet helyett nyomta meg a szavazógombot. Bóka János, a Fidesz frakcióvezetője a házbizottság haladéktalan összehívását és az ügy kivizsgálását kérte, a Mi Hazánk pedig bűncselekményt emlegetett, szerintük az eset miatt a tiszás képviselőnek le kellene mondania mandátumáról.

Schummer Orsolya később azzal magyarázta mindezt, hogy „technikai segítségnyújtás történt”. Bejegyzésében megosztotta Csézy Erzsébet nyilatkozatát is, amely szerint Csézy kérte a segítségét, és a leadott szavazat megfelelt az akaratának.

Hozzászólások