#pályázat

A Merlin elrontotta, de újra megpályázza az Átrium mozit

Új pályázatot írnak ki februárban az Átrium mozi értékesítésére, mivel a most lezárult pályáztatás eredménytelen volt. A pályázó Merlin Színház a kiírásban feltételként meghatározott bánatpénzt a pályázatban szereplő határidőig elmulasztotta megfizetni.


Makovecz stílusában épülhet a devizahitelesek lakótelepe

Az organikus építészet képviselői között számon tartott Kvadrum Építész Kft. tervezheti meg az ócsai szociális lakónegyed családi házait és közösségi épületeit. A döntést január 12-én hirdették ki, nem túl nagy nyilvánosságot kanyarítva az ügynek.


Két hétig lehet még pályázni a Tarnói Gizella-emlékdíjra

Február 6-ig lehet pályázni az idei Tarnói Gizella-emlékdíjra, amelyet harmadjára hirdettek meg. A díjat az Élet és Irodalom munkatársai díjat alapították munkatársuk, Tarnói Gizella emlékére, a gazdasági újságírás területén kiemelkedőt alkotó újságírók elismerésére.



Simicska érdekeltségei bevehetik a BKV-t is

Ahogyan várható volt, Simicska Lajos érdekeltségeinek ajánlatát találta a legjobbnak a BKV a reklámfelületeinek értékesítésére kiírt pályázaton – tudta meg a hvg.hu. Ráadásul úgy, hogy az általuk adott ajánlat alacsonyabb annál, mint amennyiért a közlekedési társasággal jelenleg szerződésben lévő vállalkozás teljesít. Az eljárást az egyik pályázó az Európai Unió bíróságán és hazai fórumokon is megtámadta.


Az öné is lehet az Év Open Source Projektje

Az évente kiírandó pályázat elsődleges célja az open source termékek fejlesztésével, forgalmazásával, terjesztésével foglalkozó vállalkozások munkájának elismerése, valamint a nyílt szabványokon alapuló termékek népszerűsítése. Az alapítók a díjjal hozzá kívánnak járulni a magyar open source mozgalom fejlődéséhez, a nyílt szabványok terjedéséhez.





400 millióért keres rendezvényszervezőt a miniszterelnökség

Egy évre, bruttó 400 millió forint keretösszegig keres rendezvényszervezőt a Miniszterelnökség, az ajánlattevőnek a rendezvényekhez kapcsolódó PR munkát és tájékoztatást is vállalnia kell - a nyílt közbeszerzés felhívás a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.



Jövőre dönt az EU a szegedi lézerközpont pályázatáról

Az Európai Bizottság 2012-ben dönt a szegedi szuperlézer pályázatáról. A kormány júniusban nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánította a beruházást, amely több mint 245 millió euróba kerülne. A pályázaton egy csaknem negyvenfős szakértői csapat dolgozik – írja a Népszabadság.


Az NMHH provokációnak tartja a Klubrádió pályázatát

A Klubrádió, mint minden pályázó ismerte a frekvenciapályázat értékelési szempontjait és az objektív kritériumok alapján adható pontszámokat, tehát vélhetően tudatosan adott be látványosan gyenge pályázati ajánlatot - közölte Kiricsi Karola, a testület szóvivője. A pályázó az objektív pontszámok alapján utolsó volt és ezt már azzal sem tudta behozni, hogy a szubjektív kritériumokra maximális pontot kapott.



2900 hektárnyi területre írt ki pályázatot a Bükki Nemzeti Park

A Bükki Nemzeti Park (BNP) igazgatósága kiírta a haszonbérleti pályázatokat a vagyonkezelésében lévő közel 2900 hektárnyi területre, amelyet korábban a Mariano Kft. bérelt - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM). A haszonbérleti pályázatokat a kifüggesztéstől számított 45 napon belül kell benyújtani a BNP igazgatóságához.


Indul a tanyafejlesztés, megvannak a nyertesek

Összesen 201 pályázó nyert állami támogatást a 930 millió forintos keretösszegű tanyafejlesztési programban. A kormány és a szaktárca kiemelt célja a tanyarendszer korszerű megújítása, valamint az ott élők helyzetének, gazdálkodásának támogatása – közölte a vidékfejlesztési tárca.


Ketten pályáznak a Trafó igazgatói posztjára

Két ember pályázik a budapesti Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatói posztjára. A december 1-jei határidőig az intézmény mostani vezetője, Szabó György valamint a hírek szerint Bozsik Yvette táncművész-koreográfus nyújtott be pályázatot.


Családbarát Munkahelyek: kik nyertek 2011-ben?

Tizennyolc cég vehette át négy kategóriában a Családbarát Munkahely címet pénteken a Parlamentben. A díjazottak az anyagi elismerés mellett egy évig, a következő pályázat eredményhirdetéséig használhatják a címet.



Kiírták a pályázatot az 1-es és 3-as villamos vonalára

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. az 1-es és 3-as villamosvonal korszerűsítéséhez és meghosszabbításához szükséges kiviteli tervek elkészítésére, valamint a tervezői művezetési feladatok ellátására írt ki közbeszerzést - írta a Napi Gazdaság csütörtökön.