Videó: a lehajtott sorompó nem volt akadály a debreceni autósnak
A kisautó lényegében lassítás nélkül hajtott át a bevásárlóközpont sorompóján.
A kisautó lényegében lassítás nélkül hajtott át a bevásárlóközpont sorompóján.
Autós alapszabály, hogy egy járgánnyal csak egy helyet foglalunk el parkoláskor. Egyesek azonban a jelek szerint nem igazán ismerik ezt a szabályt.
Olvasónk egy budapesti parkolóban kapta lencsevégre a Porschét, amit a tulajdonos hanyagul lehajított a parkolóban.
525 forintba kerül majd egy órányi várakozás a Városligetnél.
A közterület-használatot ellenőrzik kiemelten, és azt, hogy van-e engedélyük a behajtó autóknak.
Ennek a spanyol járgánynak a tulajdonosa nem véletlenül parkol polgárpukkasztó módon.
Profán okból kért pénzbehajtást a kormánypárt ellen a IX. kerületi önkormányzat. A pénzt azóta beszedték, az ügyet lezárták.
Fizetőssé válik a parkolás a Szegedi út - Lehel utca - Róbert Károly körút - Dévényi utca - Szegedi út - Tatai utca - Rákos patak - Béke utca - Petneházy utca - Reitter Ferenc utca által határolt területen.
Mind a két módszernek vannak előnyei és hátrányai, mutatjuk, hogy pontosan mire gondolunk.
Néha olyan pofátlan parkolásokkal találkozhatunk, melyek kapcsán az az érzése támad az embernek, hogy a sofőrnek direkt a polgárpukkasztás a célja.
A Délmagyar oldalának egyik olvasója szerint defektet kapott az autó.
A napokban egy kétéves rekordot döntöttek meg, amikor elképesztő összegért cserélt gazdát egy hongkongi parkolóhely.
Hetente többször is előfordul ezen a részen.
Az 83-as troli, valamint a 15-ös és a 115-ös busz helyett egy szakaszon pótlóbuszokat állítottak be hajnalban. Még fél 6 előtt sikerült elhárítani az akadályt.
A kínai autós úgy döntött, vesz magának egy chipset és egy joghurtot. Autóval, az üzletben.
A fővárosban sokszor nehéz parkolóhelyet találni, így aztán egyesek igen kreatív, és persze a legkevésbé sem szabályos módon teszik le autójukat.
Az egyik budai utcában az illetékes hatóság annyira szívén viselte a parkoló autók sorsát, hogy inkább a járdát vette el a gyalogosoktól.
A sofőrnek semmi dolga nem lett volna, csak leállnia a járda mellé. Ehhez képest igen erős lett a végeredmény.
Parkolni csak szépen, ügyesen – tartja a mondás. A gyakorlatban viszont sajnos nem mindig jön össze a dolog.
A polgármester szerint egyebek mellett a fenntartás költségeit próbálják kigazdálkodni a 800 forintos napijeggyel.